Múlt hét végén kimentünk Velencébe. Hát, elég nagy csalódás volt. Persze hangulatos, persze romantikus, persze gondolák és szűk utcácskák, de. Mindez bennem azt a benyomást keltette, hogy az egész a velejéig hamis. Gulasch. Velence nem élő város. Nem élő város, szemben például Rómával. Róma lüktet. A turizmus szerves része a város életének, de nem kizárólagos alakítója. A műemlékeket elözönlő vendégek mellett ott vannak a mindennapjaikat élő rómaiak.

Velencében csak turisták vannak. Minden hangulatos szűk utca tömve van velük. Minden bolt az ő kiszolgálásukra specializálódott, emiatt a választék is leszűkül néhány nagyobb témakörre: muránói üvegek (a legtöbb iszonyú giccsparádé), karneváli maszkok, pestisdoktor-kosztümök és egyéb folklórelemek szuvenírnek, pizzériák és kávézók valamint fagyizók és édességboltok a gyomornak. A végén már csakazértis dacból (na meg költségtakarékossági okokból) a Szent Márk tér melletti McDonaldsba mentünk enni, ami helyi szinten sokkal inkább számított érdekességnek, mint az ezeregyedik hangulatos kisvendéglő vagy utcai kávézó.

A gondolák. Hát valami iszonyú giccses úszó koporsók, unottan dohányzó vagy mobilozó evezőssel, és szintén unottan üldögélő és fényképezgető turistákkal. Ennél már csak a vaporettók (sétahajók vagy vizibuszok) a rosszabbak, mintha a Mahart leszolgált hajói lennének, dugik tömve szintén költségtakarékos turistákkal. Brrr.

Két nap után ugyanaz a fojtogató és kellemetlen érzés vett erőt rajtam, amit a plázákban szoktam tapasztalni: a rózsaszín habba burkolt világ fogyasztásra csábító ígéreteinek hamissága. Számomra Velence sajnos így vált turistaplázává.