4D ultrahang
2007. április 04. írta: Asszem

4D ultrahang

Ma voltunk párommal 4D-s ultrahangvizsgálaton, amivel ilyen gyönyörű, angyalszerű képeket lehet csinálni a babáról. Sajnos nekünk annyira nem sikerült jól, mert a baba először csak az egyik kezét rakta a feje elé, utána a másikat is, majd amikor könyörgőre fogtuk, hogy nézzen a kamerába, elkezdett integetni az ujjaival és az egyik lábát is felhúzta. Egy óra próbálkozás után inkább nem nyaggattuk tovább, amit elégedett rugdosással vett tudomásul. Makacs gyerek lesz, már látni :)

Mindenesetre sikerült két viszonylag értékelhető képet csinálni, ami kevésbé olyan, mint egy Rorschach-tábla. A hagyományos ultrahangfelvételekkel az a legnagyobb baj, hogy általában a szemlélő saját fantáziájára van bízva, hogy a képen látható paca vajon a gyermek melyik testrészét (vagy az is lehet, hogy magát a ful gyereket) ábrázolja.
Szóval mivel nincs jó kép a gyerekről, ezért inkább bemásolok ide egyet a cég honlapján lévő referenciaanyagból, hogy ilyen is lehetett volna:


Aranyos, nem?






Nade sebaj, majd a következőnél :). Azt is mondta a doki, hogy már a 21.-23. héttől lehet menni, nem baj, hogy még kicsi, de többet mozog, mint a mi 31 hetes babánk. Tanulság.

A kudarc ellenére nagyon elégedetten távoztunk a rendelőből, csak ajánlani tudom mindenkinek (honlap: 4D-Genesis), kulturált környezet, udvarias és barátságos vizsgálatvezető. Igaz, hogy 9000 forintba került, de egy teljes órán keresztül volt lehetőségünk próbálkozni jobb belátásra bírni a kicsit, szemben a kórházi ultrahanggal, ahol kb. 5 teljes percig voltunk bent az orvosnál. Aki ráadásul a vizsgálat végén mobiltelefonálni kezdett, majd köszönés nélkül kiment, gyakorlatilag a nővértől kellett megkérdezni, hogy akkor most kész vagyunk-e és minden rendben van-e...még jó, hogy kegyeskedtek kinyomtatni egy elmosódott, fekete-fehér masszát. Itt viszont kaptunk DVD-t az egész felvételről és választhattunk a képek közül kettőt kinyomtatásra.

Pedig a szülés ugyanabban a kórházban lesz, és kb. 150 ezer forintba biztos bele fog kerülni, de akkor ennyi pénzért már kaphatnánk rendes szolgáltatást is.

Ja, és abszolváltam életem első babablog posztját is :))

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zhaoman 2007.04.04. 14:23:18

Nem is tudtam, hogy úton van Asszem Junior! :)

Gratulálok!

Asszem 2007.04.05. 10:36:15

Köszi, mindhármunk nevében :)

Proxy · http://halozatkereso.blog.hu 2007.04.06. 14:59:04

Ezer gratula; viszont a full, ha megszakadok is, akkoris két l-el írandó. :D Először lövésem sem volt ugyanis hogy mit takarhat a "ful-gyerek" kifejezés. ;)

Asszem 2007.04.06. 16:22:19

:))))))))))))

Tényleg, észre sem vettem, kicsit gyorsan gépeltem, na. Viszont mostmár így marad, hadd okozzon fejtörést a jövő századok blogkutató filológusainak :)

Proxy · http://halozatkereso.blog.hu 2007.04.10. 20:44:55

Már lelőttem a poént, bocsi. :)
süti beállítások módosítása