Pókernyafnyaf
2007. augusztus 08. írta: Asszem

Pókernyafnyaf

Hm. A pókerkarrierem úgy látszik nem suhanó üstökösként fog berobbanni az online póker világába. Vesztek. Folyamatosan. Pedig átmentem a PokerStrategy teszten, mert okos vagyok, szépen kijegyzetelgettem és magyaroschítottam a cikkeket, mert szorgalmas vagyok, kinyomtattam a táblázatokat, sőt egy nagyon frankó összefoglalót is rittyentettem Excelben a módosított jókról. Csináltam egy überszuper eredménynyilvántartót is, szintén Excelben, grafikonnal, kumulatív értékekel és sessionmanagerrel. Sőt, még egy autohotkey scriptet is összebuheráltam a kényelmes adathalászathoz, mert egy kicsit gík is vagyok Mivel PokerTracker licencem még nincs, ezért a HoldemManager-be importáltam a cuccost. Örömmel konstatáltam, hogy második helyen vagyok a 100 biggest losers listán. Szerencsére a fishlisten még nem vagyok rajta, ellenben szorgalmasan felvevegettem a buddy-listre a halakat, hogy akkor majd jól megkopasztom őket.

Mert én ideológiailag már képzett vagyok. Én tanultam pókerezni. Nekem a győzelem jár. Ellenben ezek a pancserek lejönnek ide bohóckodni, pedig nem tudják, hogy nem illik 72o-val preflop hidegen megadni. És pláne nem illik rendszeresen a riveren bemákolni és nyerni. Rossz ütem (jesszus...).

Szóval a bankrollom szépen stabilan csökken, sessionönként -30BB-vel, persze már sikerült abszolválnom a -50-es határt és persze tesztelnem a laptopom tűrőképességét. Még jó, hogy csak FixedLimit-et játszom, különben már rég nullázódtam volna. Így most bízom benne, hogy összeszedem még azt a 60 PartyPoint-ot, ami a 100 dolláros vérfrissítéshez szükséges.

Az milyen ciki lenne már, a legalacsonyabb limiten a legszarabb ellenfelekkel szemben elvérezni. Vagyis lófaszt lenne ciki, én jól játszom, nekik meg mázlijuk van :). Ha másra nem, hát arra mindenképp jó az olvasottság, hogy az ember meg tudja ideologizálni azt, hogy miért nem ő a hibás.

Vagy kénytelen leszek szembenézni a ténnyel, hogy még lenne mit csiszolni a tudásomon. Persze megint az van, hogy én buzgón és szorgalmasan mentem le a kezeimet és elemezgetem őket, meg még a fórumon is aszonták, hogy nem vagyok fasz, de valamiért csak nem akar összejönni. Jó persze, tudom, hogy 4000 kéz az smafu, meg hosszútáv, meg hogy akinek mázlija van velem szemben az rosszul játszott csak mázlija volt, és ő még rövidebb idő alatt fogja elveszíteni a pénzét, de ez akkor is sovány vigasz.

Üldögélek az asztaloknál, mindenhol kiszemelve az aktuális fish, látom, ahogyan mindig mindenre mindent megad, szépen szórja el a pénzét én meg dobálom be a lapjaimat, mert annyira pocsékok, hogy szégyellenék velük nyerni :). Aztán végre kapok egy jó kis AA párt amit sikerül para-style megjátszanom. Vagy ha mégis legitim lapokkal szállok be, és pont a kiszemelt kopoltyús ellen, akkor vagy olyan ótvarszar flop jön le, hogy el kell hogy dobjam, vagy a már ismert a riveren-úgyis-beszopom szituáció fennforgása fog realizálódni. És azt is tudom, hogy ha az ilyeneken felhúzom magam és nem emelek preflop AK-val, mert kurnyikova, akkor ideje pár nap szünetet tartani és blogot írni arról, hogy mennyire gátlástalanul igazságtalan játék a póker.

Szóval ez mostan ilyen döcögősen megy, de nem adom fel. Kitartó és szorgalmas munkával úgyis feltornázom magam arra a szintre, amikor villámcsapásszerűen megnyerem a legendás pbh bajnokságot, meg azt a sokbetűset is, izé WSOP vagy mi...


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsp · http://poker.blog.hu 2007.08.12. 04:54:10

mikor elkezdtem online játszani, az első 100 dolláromat én is elbuktam mikrolimiten. aztán a másodikat is. aztán nyeregettem, majd fél évre rá nulláztam még egyszer. eközben végig meg voltam róla győződve arról, hogy jól játszottam. aztán megtaláltam a hibáimat, és azóta felfelé megy a görbém.

így utólag nagyon javaslom neked is, hogy szánj rá időt és energiát, keresd meg a hibáidat, nézd vissza a kritikus handjeidet, elemezd a játékodat.

normális dolog, hogy vesztesz, csak vigyázz, hogy ne fogd a szerencsére. valószínűleg nem amiatt.

ha kell segítség, tényleg szívesen.

hajrá!

Asszem 2007.08.12. 10:46:10

Oké,köszi, lehet, hogy majd kérek segítséget :)

Egyelőre próbálom visszavenni magam csak és kizárólag egy asztalra, inkább nyugisabb tempóban játszva, és ha nagyon felhúzom magam (pl. az indokoltnál bőven nagyobb svunggal csapom le a laptop tetejét) akkor abbahagyom aznapra...

Ha összejön pár kérdéses kéz akkor átküldöm a handhistorykat...napersze mondjuk az is nehéz, hogy az ember felismerje, hogy ez egy kérdéses kéz volt, főleg akkor, ha nyert :)

tho · poszto.blog.hu 2007.08.22. 03:37:29

Ide ajánlom esetleg - ha még nem volt meg - hasonló élményeimet Posztó-n. Ami azt illeti, megnéztem és hosszútávon online pókerben én is valamennyire vesztő vagyok, de, a józanul és komolyan játszott partikban kiemelkedő a mérlegem. :)

Arról nem is beszélve, hogy az ottani játéktapasztalat felbecsülhetetlen az élő játékban. Amióta neten tolom, azóta vagyok biztosan stabil nyerő élőben, mégha online el is csordogál sokszor a nyeremény. De zsp szavaiban bízva az ottani erőlködést sem fogom feladni.

Ps: Ezek szerint, így, hogy nekem a pbh megvan, már készülhetek WSOP-ra? :)
süti beállítások módosítása