100 fekvőtámasz projekt - 5. hét közepe
2009. május 03. írta: Asszem

100 fekvőtámasz projekt - 5. hét közepe

Pihenőnap nélkül, ráadásul úgy, hogy ma még (idén először) futottam is, megcsináltam az ötödik hét második edzésnapját, ami két okból is különleges: először is az egész projekt során ez az első alkalom, hogy egy edzésben nem öt, hanem nyolc sorozat van, ráadásul a sorozatok között csak 45 másodpercnyi szünet engedélyezett.

Így néz ki a terv: 19-19-22-22-18-18-22-45. Az utolsó előttiig teljesen jól is ment, szigorúan betartottam a szüneteket, és úgy éreztem, hogy dacára a több sorozatnak, mégis könnyebb ez a nap, mint a negyedik vége, vagy akár az előző napi is. Persze az utolsó 45 előtt azért bőven szükségem volt az 5 perces pihenőre, de ezen most nem is zavartatom magam, mert tudom, hogy ezt a hetet is meg fogom ismételni. 

A következő edzés is hasonlóan sok sorozatból álló rövid szünetes lesz, meglátjuk, hogyan tetszik, valószínűleg az állandó edzésprogramba (a projekt után) is beépítem majd ezt, valahogy úgy, hogy két nap öt sorozatos edzés és egy nap ilyen rövid szünetes.

Most megyek pihenni, holnap durva napom lesz, egész nap nyomnom kell a pedált.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása