Helyzetmegosztás nem csak szórakozásból - Glympse
2010. október 25. írta: Asszem

Helyzetmegosztás nem csak szórakozásból - Glympse

Bár a modern okostelefonok már rendelkeznek GPS-el, sokan mégsem ismerik a helyzetmegosztó alkalmazásokat (pl. Foursquare, Gowalla, Google Latitude), vagy ha nagyjából tudják is, hogy vannak ilyenek, nem használják őket.

Megint mások attól félnek, hogy valami bajuk lehet, ha megosztják a saját aktuális tartózkodási helyzetüket vadidegenekkel, hiszen ki tudja, mikor futnak bele valami online stalkerbe. (Ha ismeretleneket jelölünk be, akkor ebben lehet valami igazság, bár én eddig még egyetlen olyan esetről sem hallottam, amikor bárkinek bármi baja esett volna emiatt).

A saját helyzetünk tehát érzékeny adat, amit nem szívesen osztunk meg. Másfelől hány olyan telefonbeszélgetést lehet hallani a városban, hogy "Szia, itt vagyok a X.Y. téren, még kb. 10 perc és otthon vagyok". 

Tehát mégiscsak megosztjuk ezt az információt, csak nem mindegy kivel és hogy, valamint nem csak azt, hogy hol vagyunk, hanem azt is, hogy hová megyünk és kb. mikorra érünk oda.

Most képzeljük el, hogy milyen jó lenne, ha ez az illető (és csak ő) folyamatosan nyomon tudná követni, hogy éppen merre vagyunk és kb. mennyi idő múlva fogunk megérkezni, de mindezt csak abban az esetben, ha ezt mi engedélyezzük számára és csak annyi ideig, ameddig hagyjuk!

Tehát nem kell attól félni, hogy a Nagy Testvér majd követ minket, nem kell attól félni, hogy valami vadidegen szatír fog lecsapni ránk, vagy kirabolni a házunkat miközben látja, hogy a város másik oldalán vagyunk, és attól sem kell tartani, hogy otthon lebukunk, amikor a könyvtár helyett kocsmába mentünk.

Mert teljesen a mi kezünkben van a kontroll, hogy kivel, mit és ami a legfontosabb újítás, hogy meddig osztjuk meg a tartózkodási helyzetünket, illetve az úticélunkat. 

Nos, ez az, amit a Glympse névre keresztelt alkalmazás tökéletesen megold mobilon.

Abban különbözik a többi helyzetmegosztó programtól, hogy

  • a helyzetmegosztás ideje 15 perctől maximum 4 óráig terjedhet
  • a meghívott félnek nem kell regisztrálnia sehová, hogy lásson minket, kap egy linket e-mailben, amire klikkelve a böngészőjén láthatja, hogy hol vagyunk, hová tartunk és kb. mikorra fogunk megérkezni

Nagyon egyszerű a használata:

  1. Eldöntjük, hogy kikkel szeretnénk megosztani az úticélunkat (pl. ezek lehetnek kollégák, akik egy meetingre várnak minket, miközben a dugóban araszolunk, otthon a feleségünk, aki munka után vár minket haza, haverok a megbeszéltkocsmában könyvtárban, stb.). 
  2. Kijelöljük az úticélt.
  3. Ha akarunk, írhatunk vmi üzenetet ("Drágám, kicsit késni fogok, de sietek")
  4. Elküldjük a meghívást.

Innentől fogva semmi dolgunk nincs. A meghívott fél a meghatározott idő lejártáig az adott linkre klikkelve láthatja a helyzetünket. Egyszerű és nagyszerű. Ráadásul a szokásos meghívóinkat akár sablonként is elmenthetjük, azaz egyetlen kattintással azonnal kiválasztódik a meghívott, az úticél és még az üzenet is. (pl. Asszony - cél: otthon - üzenet: "jövök, melegítheted a kaját"). 

Itt egy rövid videó, ami működés közben mutatja be:

 

Kipróbáltuk, tök jól működött otthon, a három éves kisfiunknak már el lehetett magyarázni, hogy apu akkor fog hazaérni, ha a kis kék karika odaér a kockás zászlóhoz, és ha ezt látja, akkor szóljon anyának, hogy megjött apu.

Szóval a helyzetmegosztás nem csak a bulizó fiatalok és a geekek hasznos játékszere lehet, hanem mindenkié, akinek fontos, hogy szerettei tudják, merre jár.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lóri Vérkutya · http://lorimennimaraton.com 2010.10.25. 22:36:53

Jó, csak metrózás közben nem működik :)

Asszem 2010.10.25. 22:57:44

De, csak megallonkent frissit, mi is ott próbáltuk ki :)

DuDe 2010.10.26. 06:10:42

jókis írás lett, gratula :) azóta már nekem is itt a cucc a telefonon, szóval sztem én is írok róla hamarosan ;)

Woodymerlo 2010.10.26. 11:05:23

ez jól hangzik, ki fogom próbálni:)
süti beállítások módosítása