Nem értem mekkora önbecsapás kell ahhoz, hogy ne vegyék észre a "forradalmárok", hogy teljesen marginalizálódtak. Nemhogy az ország nem áll mögöttük, de még a jobboldal sem. Paradox módon éppen ők, akik a hazugság ellen tiltakoznak kénytelenek a legnagyobb hazugság (illúzió?) állapotában tartani önmagukat.

Ami viszont egyre felháborítóbb az az, hogy az állami ünnepségek idejére sem hajlandóak átadni a teret. Sőt nem is ez a baj, ha jogilag megtehetik, nem szép gesztus bár, de tegyék. Az azonban vérlázító, hogy alig burkoltan nyílt erőszakkal fenyegetőznek, ha a rendőrség megpróbálná őket kényszeríteni a távozásra.

Ez pedig tényleg a demokráciánk egyik elvi kérdése. Ha egy kisebb tömegnyi embercsoport magát a törvényen felülállónak képzeli és az állam nem mer erélyesen fellépni ellenük, akkor ezzel igazolják azt, hogy az ügyre hivatkozva nekik bármit lehet. Mert az igazság velük van.

Másfelől ugye okos enged. Az ünnepség olyan lesz, amilyenek vagyunk. Széthúzó, vitatkozó, gyűlölködő nemzet. Ezzel sem kellene becsapni magunkat. Ünnepeljünk hát úgy,  amilyenek vagyunk. Lehet, hogy jobb a békesség alapon engedni lehetne ezen emberek nyomásának. Hadd tartsák meg a teret, játszák tovább a forradalmukat.

De mi történik akkor, ha ezt látva más csoportosulások is úgy érzik, hogy nekik is szabad átlépni a törvényt?

Tóta W. Árpádnak a könyve jut eszembe...