Kütyükezelés
2010. március 18. írta: Asszem

Kütyükezelés

Mennyi idő szükséges ahhoz, hogy egy új eszközt igazán jól "belakjon" az ember? Van, aki azt mondja, hogy kb. fél óra alatt el tudja dönteni, jó-e a cucc (pl. egy új mobiltelefon). Nekem ehhez általában kell egy-két hét. 

Mobilnál akkor érzem igazán enyémnek és belakottnak a kütyüt, amikor leveszem a képernyőről a védőmatricát. Ez afféle szimbolikus felavatása annak, hogy a telefon kilépett a "védett" korból, és immáron teljes értékű kütyüként hivatott növelni személyes hatékonyságom és élettel való elégedettségem.

Nade az út ideáig több szakaszon keresztül vezet. Az első fázis (a kedvencem) az ismerkedés pillanata: amikor kiveszem a dobozból, odarakom tölteni, aztán még az aksin lógva először bekapcsolom. Ilyenkor még minden szép és jó, nézem a menüket, a felépítést, a grafikát, az animációkat, szokom a gombok reagálását, tanulom a kezelést. Ebben a szakaszban még minden funkciónak örülök és tervezem magamban, hogy ezt majd milyen jól is fogom használni, ha szükségem lesz rá.

Az első ismerkedések után rámegyek valamelyik funkcióra és elkezdem megnézni, hogy milyen beállítási lehetőségek vannak. Nálam ez az ikonok elrendezésének a testreszabásával szokott kezdődni. Mit lehet megváltoztatni és hogyan. Mi legyen a főképernyőn? Mi legyen a háttérkép? A képernyővédő? Hogyan jelenik meg az óra? 

Utána elkezdem beállítgatni a kedvenc alkalmazásaim és a kommunikációs dolgokat (levél, twitter, skype, fring, stb.), kontaktok importálása, tehát már kezdem felkészíteni a napi használatra.

Innen lépek át a második fázisba, amikor már az alapok megvannak, és elkezdem használni a tellát (vagy más kütyüt). Itt még tarta a kezdeti lelkesedés, de már kevésbé vagyok megengedő, mert mostmár valódi feladatokat akarok megoldani a telefonon és az már önmagában nem érdem, hogy sikerül-e, a szempont az, mennyire könnyen, gyorsan és zökkenőmentesen tudom gyakorlati célokra használni az eszközt.

Ilyenkor szoktak előjönni az első negatív tapasztalatok, a csalódások, az értetlen fejcsóválások ("nem hiszem el, hogy ezt így kell csinálni" vagy "most komolyan, ezt nem lehet beállítani?"), a kétségbeesett fórumböngészések és netes megoldáskeresések. Általában ekkorra sikerül olyan hibát is produkálnom aminek a legjobb megoldása az, ha kipróbálom, milyen az egész telefont leresetelni és mindent újrakezdeni az alapoktól.

Eddigre már van egy bizonyos fokig megszokott elrendezésem, amit szeretek és amihez önkéntelenül is vissza-visszatérek. Ha azt tapasztalom, hogy pl. a settings ikont a középső sor második helyére szeretem rakni és akárhányszor rendezem át a felületet ("na most megtaláltam a tuti layoutot" jeligével), valahogy mindig odakerül, akkor érzem, hogy kezdek átlépni a harmadik fázisba, amikor is az újdonság varázsa már elmúlt, túl vagyok az első csalódásokon is, és úgy érzem, valóban, igazán megismertem az eszközt.

Ez utána már elég sokáig nem változik (hetek, hónapok, akár évek is lehetnek), néha felfedezek egy-egy újabb funkciót, vagy kikísérletezek valami megjelenítési változtatást, de nagy, érdemi dolgon már nem tudok módosítani, mert már megtaláltam azt, ami számomra a legmegfelelőbb.

Na ehhez kell a pár hétnyi tesztidőszak.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása