InterCity szauna
2006. június 19. írta: Asszem

InterCity szauna

Jó dolog a légkondicionálás a vasúti kocsikban. Kivéve akkor, ha nem működik, de az ablakokat nem lehet kinyitni, és 80 ember fő a 37 fokban, amíg nem jön a kalauz, aki közli, hogy csak akkor nyitja ki az ablakot, ha azzal mindenki egyetért. Népi demokrácia. Természetesen mindenki egyetért, úgyhogy nagynehezen sikerül lenyitni a nagyjából a metrókon lévő ablakokhoz hasonló méretű ablakocskákat, vagononként négyet, de csak az egyik oldalon, hogy ne legyen huzat.

Arra a kérdésre, hogy miért nem működik, a jegyvizsgáló az izzadtságtól gyöngyöző homlokkal azt feleli, hogy működik az, csak ennyit bír. Bruhaha. Kíváncsiságból Pesten a pályaudvaron felszáltam egy másik IC-re, ott a légkondi valóban kellemesen hűs levegőt jelentett, úgyhogy valószínűbb, hogy ezen a járaton (Füzér IC, Budapest és Sátoraljaújhely között) kell csak 4 órás szaunára számítani.

Olyan apróságokat már meg sem említek, hogy a helyjegyfoglalás szép és jó, de sem oda sem visszafelé nem sikerült nekünk menetiránnyal szembeni és egymás melletti helyet adni, tehát bizniszelni kellett a többi utassal. A székek számozása valamilyen nagyon misztikus vagy hihetetlenül bonyolult algoritmus alapján lett megoldva, de hogy én semmi logikát nem találtam benne, az biztos.

Az meg már végképp apróság, hogy szemetes csak a négyfős üléseknél van, a páros üléseknél csak tábla, hogy vigyük ki az előtérbe. Legalább lenne ott egy kis zacsi, amibe bele lehet gyömöszölni az összegyűrt csipszeszacskót meg zsepiket, hadd ne kelljen minden szeméttel szaladgálni.

Ne is említsük azt, hogy a székek kényelmetlenek, a dőlés nem állítható, lábtartó nincs, mindezt 4-5 órás utazásokra tervezve, az ablakok kialakítása olyan, hogy bizonyos helyeken (természetesen oda ültettek minket) csak teljesen oldalra fordított fejjel lehet kilátni, a kényelmes előretekintés során a vagon oldalában gyönyörködhetünk...

Szóval ez az IC utazás ez minden volt, csak minőségi szolgáltatás nem. És a jövő héten Pécsre kell mennünk, de lehet, hogy inkább busszal megyünk, vagy rendes vonattal, még ha lassabb is, hátha azon nincs ilyen elviselhetetlen meleg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kiss Gábor 2006.08.18. 18:33:02

Hát, a helyjegyfoglalás csak a gépeken múlik, nem a pénztárosokon, de kívülálló ebből nem ért semmit, csak nyavajog!!
A szemetesről annyit, hogy zacsinak nekem a chips-es zacskó is megteszi! Az első osztályon lehet a dőlést állítani. Az ablakok azért metrómértűek, mert úgy biztonságos, ez egyértelmű!
Hát, a légkondi, az mindenhol bedöglik, de ez nem a kalauzok hibája, ilyenkor panaszkodni kéne. Ja, és személlyel nem ajánlom az utazást, mivel én nap mint nap azzal megyek mindenhova, eléggé piszkosak, de kibírom!!
süti beállítások módosítása