Sólyom hallgatott Orbán osztjónapotja után. Ez persze mutogatás a másikra, és nem mentesíti Gyurcsányt. De ez a post Sólyomról szól. Lehet, hogy később majd módosítom az álláspontom, de az első indulat ezt mondatja velem.
Sólyom szerint: "Gyurcsány Ferenc morális válságba sodorta az országot. Mindezt tetézte, hogy később sem határolódott el beszédéről, sőt másokra igyekezett a politikai felelősséget terelni. Sólyom László ezért azt várja a miniszterelnöktől, hogy nyilvánosan ismerje el, hogy a saját pártjáról beszélt a hangfelvételen. "
Azért egy pillanatra álljunk meg. Morális válságba az sodorta az országot, aki a felvételt kiszivárogtatta. Amennyiben ez a személy Gyurcsány, akkor lehet a felelősségen gondolkozni. Amíg nem tudjuk, hogy Orbánék, Kunczéék, Dávidék frakcióülésein mik hangzottak el, amíg nem tudjuk minden kétséget kizáróan feltárni a valós véleményeket, addig egy szándékolatlanul kikerült bizalmas felvétel nem taszítja nagyobb morális válságba az országot, mint a csalunk oszt jónapot.
Amiről ez az egész ügy szól, az a látszatok és a naivitás. Akinek nem látszik, hogy sáros a keze, az naívnak tettetheti magát: a politikában a hazugság nem megengedett. A politika nem a hatalom megszerzéséről szól. A hazugság önmagában, körülményektől függetlenül, morálisan elítélendő dolog. Nincs kis hazugság, nagy hazugság, nincs kegyes hazugság és nincs pragmatikus hazugság. Csak hazugság van. Még ha az ország érdeke azt kívánná, hogy egy hazug, de reformpárti kormány kerüljön hatalomra, szemben az őszinte, de megvalósíthatatlan ígéretekkel.
Vajon a morális válság előidézéseben mennyire játszott szerepet a választási ígéret cunami? Nem akkor kellett volna megszólalni?
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ern0 · http://linkbroker.hu/ 2006.09.21. 10:14:08
ha nem csalod meg a feleséged, nem tudsz szívhez szóló beszélyben bocsánatot kérni tőle
mindenesetre az alap tételed helyes, orbán viktor "oszt' jó napot" beszólása talán még büntetőjogilag is határeset (törvénysértésre felbujtás?)
Asszem 2006.09.21. 20:38:02
A végső morális megítéléssel várjunk 15-21 évet, amikor el tudjuk majd dönteni, hogy mindez az országnak segített, vagy ártott.
magyar picur 2006.09.23. 20:58:26
Nagyon jó lenne,hogyha ebben az országban az lenne a legnagyobb probléma,hogy "oszt jo napot" .
Ne legyetek már dedós ovodások,nem tudtok már mással érvelni csak azzal hogy ki hogyan beszél???
Én a beszédek tartalmára vagyok kiváncsi ,az sokkal többet árul el.
A becsület alap-köve az igaz szó.
Aki hazudik az lop is aki lop az öl is és aki ezekkel a tulajdonságokkal van megáldva annak helye közöttünk nincs.
Legalább is a vezetök között nincs.
Gyurcsányban , egy-nemzet bizott meg,és Ö hazug aljas modon elárulta becsapta Őket,és az a szomoru hogy ezt még vannak emberek és pártok akik helyesnek is tartják.
Azok akik mellette vannak,elég sokan,sajnos,ugyan olyan mentalitásu emberek.Nem riadnak vissza a hazugságoktol.szemrebbenés nélkül hazudnak vele.
Hát persze hisz együtt lopták ki az országból a milliárdokat.
Gyurcsány ur? Állitolag szokott erre az oldalra beirni,ugyan irja már meg hol vannak a milliárdok, uj-zélandon és irakban?
Vagy ott sem Ön szerepel az ujságokban mint befektető???
AH ugyan ne is irjon tudjuk a választ,hisz Ön ugy is az ellenkezöét állitja mint ami az igazság.
Jo tanára volt,de ki tanitotta Ön ilyen csalo hazug embernek.
Ön az embereket semmibe veszi,a fiataloknak ezt a hazug mentalitást tanitja.
Hát szép kis példakép miniszter "UR".
Még egyre azért kiváncsi lennék,
reggelente nem köp a tükörre?
Vagy annyira erkölcsileg elferdült,hogy ez már elfogadott az Ön számára?
Asszem 2006.09.23. 22:20:41
bla 2007.05.04. 09:54:27
Asszem 2007.05.04. 10:29:29
Ellenben a politikában a háborgók legnagyobb része nem Gyurcsány és az MSZP győzelmében volt érdekelt, ezért ebben a speciális helyzetben nekik nincs joguk az "átvert" választók nevében hőbörögni. Természetesen a sajátjuk nevében van, de itt egyedül az szenvedett kárt, aki Gyurcsányra a választási ígéretei miatt szavazott és most hoppon maradt.
Azt, hogy "mi lett volna, ha" Gyurcsány nem hazudik a kampányban, hogy ezek a szavazók akkor nem Gyurcsányra, hanem Orbánra szavaztak volna ugyanúgy nem tudhatjuk, mint ahogy azt sem, hogy mi lett volna, ha Orbán sem ígér olyan sokat, akkor kire szavaztak volna.
Szóval Gyurcsány hazudott, de jelenleg a hazugság és propaganda a teljes politikai elit napi szinten alkalmazott eszköztára, csak eddig még saját szavaival ezt egyik politikustól sem hallottuk felvételről.
Gyurcsánytól igen, de ezt erkölcsi válságnak nevezni gyakorlatilag annyit jelent, hogy nem veszünk tudomást a többi, nyilvánvalóan nem igaz politikiai ígéretről, ami már évek óta minden kampányban elhangzik.
ddt 2007.05.24. 01:08:09
Perkettő. Nem Gyurcsány hazugsága okozott erkölcsi válságot, hanem az, aki kiszivárogtatta - állítod. Logikád alapján a rendőrséget pl. ma nem tekinthetnénk korrupt, szétesett, átpolitizált testületnek, HA néhány megátalkodott igaszságkereső ki nem deríti és nyilvánosságra nem hozza, hogy a Moszkva téri rendőr lopott a bankból, más társai nőt erőszakoltak meg, megint mások lopott cigiért embert raboltak. Amíg nem tudunk róla, nem is létezik, ugye? És ha megtudjuk, azért azt kell okolni, aki kiderítette, nem azt aki elkövette, ugye? Hihetetlen.
Perhárom. Amíg nem tudunk róla, hogy a többi párt ülésein mi hangzik el, addig nem ítélhetjük el Gyurcsány hazudozását - állítod. Akkor viszont függesszük fel azonnal a teljes bírósági gyakorlatot, mert Asszem kinyilvánította, hogy az ártatlanság vélelme többé nem divat.
Szeretnék valamit abba az ostoba, köcsög, bloggolós kamaszfejedbe beleütni: a bűn, az bűn. Írd le magadnak százszor kockás füzetbe, folyós tollal, hátha akkor felfogod. A lefektetett szabályok és elfogadott normák áthágása nem tolerálható, még akkor sem, ha mindenki egyszerre csinálja - ellenkező esetben jutunk oda, ahol vagyunk, a korrupció, a nyílt, szégyentelen hazudozás és a teljes morális csőd világába. Az olyan vizesnyolcas erkölcsi relativistáknak köszönhetően, mint Gyurcsány - vagy te.
Asszem 2007.05.24. 07:35:27
Szeretem, amikor érvekkel támasztja alá valaki a véleményét. Egyébként a többi felvetésedben lenne igazság és már készültem is, hogy érdemben válaszolok rá, de -amint mondod- vannak szabályok, amikek az áthágásáa nem tolerálható.
Így például ha a kommentelő a véleményét a másik személyének támadásával kívánja alátámasztani, akkor azt személyeskedésnek hívják.
Surfin · http://surfin.blog.hu 2007.05.24. 09:37:30
Asszem 2007.05.24. 13:30:10
Az ártatlanság vélelme jogos elvárás egyébként, tehát amíg nem derül ki egy vitathatatlan lebukás a másik oldalról, ami nem a taggyűlés értelmezésén vagy az oszt jónapot meghatározásán alapul, addig valóban tegyük fel, a fidesz és a jobboldal makulátlan és amint Orbán Viktor megmondta, mint politikus, nem hazudott sosem.
Ami a kritika nem bunkó részét illeti úgy érzem az illető elsiklott a bevezető mondatok felett:
"Sólyom hallgatott Orbán osztjónapotja után. Ez persze mutogatás a másikra, és nem mentesíti Gyurcsányt. De ez a post Sólyomról szól."
1. Gyurcsányt nem mentené fel a morális felelősség alól az, hogy Orbánról is kiderülne, hogy hazudott.
2. A post Sólyom "morális válságba sodorta az országot" kijelentését vitatja.
Hogy érthetőbb legyen: ha Orbánról kikerülne egy ilyen hangfelvétel, akkor sem értenék egyet azzal, hogy Orbán morális válságba sodorta volna az országot azzal, hogy hazudott.
Önmagát igen. Az országot nem.
És természetesen az ártatlanság védelme nem keverendő össze a naivitással.