Elolvastam Hugh "dr. House" Laurie könyvét (A balek). Borzasztó rossz. Pedig nem csak a könyv hátsó borítóján lehetett lelkes kritikákat olvasni arról, hogy mennyire zseniális, vicces, izgalmas olvasmány, jó adag angol humorral fűszerezve, montipájton és douglas adams egyben, satöbbi.
Az első néhány oldal után a reakcióm még csupán hátizé volt, kicsit csodálkoztam a stíluson, nem ilyenre számítottam. Elég hamar fárasztóvá vált az "egy mondat történet, egy mondat vicc" felépítés, ráadásul ez utóbbiak legtöbbje számomra eléggé erőltetett jófejkedésnek tűnt.
Vártam, hogy beinduljon a történet, de semmi hatás. Húsz oldal után valahogy az egész sztori leült, néha kifejezetten vontatottá vált.
A könyv első negyedére már azt éreztem, hogy ez mégsem annyira jó, mint amilyennek mondták. A felére azt, hogy egyáltalán nem jó, sőt. A háromnegyedénél már szenvedtem az olvasással, a végére pedig már csak arra vártam, hogy túl legyek rajta.
Számomra ez a könyv egy gyenge, felejthető ponyvaregény.
Még jó, hogy ott van azért Dr. House, ami húsz év múlva is ugyanolyan nézhető lesz.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Surfin · http://surfin.blog.hu 2007.12.17. 09:05:28
Asszem 2007.12.17. 09:18:40
Én egy iphone-t kértem karácsonyra, de sztem nem fogok kapni :D
Zabkezelő · http://zabkezelo.blog.hu/ 2008.01.17. 23:07:07
Persze, ízlések és pofonok, meg a Te véleményed, de fontosnak érzem megvédeni, mert fasza könyv.
Az, hogy ponyva, egyébként senki sem tagadja.