A népszavazásról
2008. március 11. írta: Asszem

A népszavazásról

Egy kollégám megtalálta a vizitdíj pótlására a forrást a költségvetésben: fizessük a népszavazásra költött pénzekből. Évi 2-3 népszavi elmaradásával már meg is van a pénz.

Mi értelme van a népszavazásnak?

Ha egy kérdés annyira jelentős, hogy országos népszavazásra érdemes bocsátani, akkor biztos, hogy arról a kérdésről a két nagy politikai pártnak eltérő véleménye lesz, tehát az embereknek is eltérő véleményük lesz. Az emberek pedig pártra és személyre szavaznak, függetlenül a kérdéstől (az, hogy most díjakról szavazhattunk, annyira abszurd, hogy tekintsünk is el tőle, mint a racionalitáson kívül álló dolgtól).

Szeptemberben az egészségügyről fogunk szavazni, anélkül, hogy a téma szakértői lennénk. Ha meg kéne indokolni az álláspontunkat (legyen az akár igen, akár nem), pillanatok alatt alulmaradnánk egy, a másik oldalt képviselő szakértővel szemben.

Ennek pedig semmi értelme. Az ország sorsát érintő kérdésben olyan döntéshozási eszközt vezetünk be, ami sokkal kevésbé hatékony, mint a képviseleti demokrácián alapuló döntés.

Ha az országgyűlési választások közötti négy év nem tud elég védelmet nyújtani az aktuális kormánynak a népszerűtlenség ellen, akkor szinte törvényszerű, hogy a legpopulistább párt fog hatalomra kerülni. És az is könnyen megjósolható, hogy ez a hatalom csak rövid ideig fog tartani, ezért sűrűn váltogatják egymást a pártok, miközben az országnak nem lesz hosszútávú célja, stratégiája.

Éles a verseny és egyre jobban maradunk le.

Mi kell a változáshoz? Két új párt. Egy új baloldali és egy új jobboldali párt.

Fiatal politikusokkal, művészekkel, vállalkozókkal, tudósokkal. Olyan emberekkel, akik még nem kompromittálták magukat. És olyan idősebb, tekintélyes emberekkel, akik hitelesek tudtak maradni azáltal, hogy kiléptek abból a pártból, amelyik már nem azt képviselte, amiben hittek.

Két olyan új párt, ahol a tetteknek következményei vannak, ahol a kritika nem csak a másik oldal felé fogalmazódik meg, ahol nincs szükség őszödi beszédre...

Ha ötven év múlva visszatekintünk a rendszerváltás utáni első húsz évre, vajon mennyire kell majd azt éreznünk, hogy megint elszalasztottuk a lehetőséget...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gravy_t 2008.03.11. 21:19:18

"Mi értelme van a népszavazásnak?"
Demokrácia van, az.

"a hatalom csak rövid ideig fog tartani, ezért sűrűn váltogatják egymást a pártok, miközben az országnak nem lesz hosszútávú célja, stratégiája."
Miért, most van? (kábé 7, azaz hetes éve ők vannak)

Új pártok azért nem tudnak létrejönni, amiért a "rendszerváltás" után sem lehetett ténylegesen átalakítani a rendszert: a közhivatalok és a köztisztviselői gárda. Ők minden kezdeményezést el tudnak szabotálni.

Csak egy olyan - hipotetikus, megvalósíthatatlan - esetben lehetne változás, ha nem csak a politikusi gárda cserélődne le, hanem máról holnapra az egész intézményrendszer személyzete.

Ez persze a gyakorlatban is megvalósítható, azonban azok a módszerek ma már idejétmúltak.

Láttam - olvastam · http://lattamolvastam.blog.hu 2008.03.12. 08:29:55

"Szeptemberben az egészségügyről fogunk szavazni, anélkül, hogy a téma szakértői lennénk."

Ebben nem értek Veled egyet. Konkrét példát is mondok. Szakértő valóban nem vagyok, de....
Nekem van egy súlyos szembetegségem, ami azt jelenti, hogy bármelyik pillanatban szükség lehet látásmentő műtétre, egyik napról a másikra. Sajnos volt is rá példa.

Ugye a tervek szerint 1 hónapig a területileg illetékes biztosítóhoz(pénztár? lényegében mindegy ebből a szempontból.)fogok tartozni. Ez a pénztár a területi kórházzal köt szerződést. A műtéteimet csak! egy másik kórház tudja elvégezni, ugyanis a területi és súlyponti kórház kijelentette: "Itt se tudás, se technika". Persze a másik kórházzal nincs szerződés abban az egy hónapban, hiszen csak 1 hónap után mehetek át.
Ha abban a kritikus 1 hónapban történik valami, ami miatt műteni kell, hova menjek? Nagynehezen ki tudnám fizetni a műtétet, hitelből, ugyanis nem 2 Ft. De az eddig befizetett járulékaim bőven fedeznék.

Miután letelt az egy hónap, átmehetek, viszont akkor az új pénztár Budapesthez fog kötni, és egy egyszerű sima vérvételre is Budapestre kellene utaznom. Ami nincs épp közel.

Ez normális rendszer?
Ehhez nem kell egyészségbiztosítási, orvosi hozzáértés, egyértelműen hibás rendszer. Ezért biztosan nem szeretném az új rendszert. Ha lesz népszavazás, biztosan tudom, mit fogok jelölni.

Remélem észreveztted, hogy egy bötű sem szólt pártpolitikáról, csak egyzserű logikáról.

A képviseleti demokráciáról, a pártpolitikáról, és parlament munkájáról szívesen beszélnék, de ez most nem erről szól.

Asszem 2008.03.12. 20:19:05

Lattamolvastam: amit leírtál, az valóban probléma lehet. Mivel nem vagyok szakértő, nem is tudok válaszolni rá neked, de ebből nem következik, hogy nincs is rá válasz.

Pusztán a benyomásom az, hogy a te eseted, miszerint egy teljes hónapig folyamatos veszélyben vagy, talán nem annyira általános dolog, ami miatt az egész rendszert el kellene utasítani.

A kormány kommunikációról beszél. Jó lenne, ha lenne olyan fórum, ahol feltehetnéd ezt a kérdésedet és megnyugtató választ kaphatnál rá.

Láttam - olvastam · http://lattamolvastam.blog.hu 2008.03.13. 08:26:46

Megfogadtam, hogy ebbe a témába nem keverem bele a politikát. A kormányzati kommunikáció miatt azonban elkerülhetetlen.

Körülbelül másfél -azaz másfél- éve írtam emailt az Egészségügyi Minisztériumnak, szakmai kérdéssel. Politika nem volt benne. Ugye 30 nap a válaszadási határidő. Azt senki nem tudta megmondani nekem, hogy naptári avagy munkanap. De ez lényegtelen is. Nem kaptam választ. Holott kötelező lenne. telefonon megkerstem őket. A telefonközpontos(mást, jobbat nem tudok rá) férfinél tovább nem jutottam. Hangoztatta, hogy márpedig kapnom kellett választ. De mondjam el, majd Ő segít. Közöltem, hogy már feltettem a kérdést emailben, és írásban van szükségem válaszra, hiszen Ő bármit mondhat, papírom nem lesz róla, hogy ha esetleg hivatkonék rá. Állítása szerint papír nélkül is jó, amit mond. Érthető, hog y nem kívántam a választ így.
Megjegyzem, hogy bemutatkozása is elmaradt, flegma, lekezelő hangnemben beszélgetett velem.
Ekkor fordultam a Miniszterelnöki Hivatalhoz, mint felügyelti szerv. Kérdésem szintén emailban ment, érdeklődve arról, miért nem válaszolnak az Eü. Minisztériumban. Sejthető, hogy itt sem jött válasz. Telefonon itt már továbbjutottam, az emailekért felelős valakivel beszéltem. (Igen, ilyen beosztás is van) Felírta nevem, emailceme, megígérte, hogy menni fog a válasz. Kaptam választ? Nem. Immáron másfél éve. Najó, két hónappal kevesebb, mint másfél év.

Ez kommunikáció? Ugyanmár, ez egyszerüen bunkóság, lekezelés, semmibevétel.

Hozzátenném még, hogy egy másik minisztérium sem válaszol november óta.

Milyen fórumra gondoltál, ha a közvetlenül velük felvéve sem kapok választ?

Azt hizsem sikerült kihagynom a politikát ebből is, szerencsére.

Láttam - olvastam · http://lattamolvastam.blog.hu 2008.03.13. 08:30:31

"Milyen fórumra gondoltál, ha a közvetlenül velük felvéve sem kapok választ?"

Opssz kimaradt egy szó: ...felvéve a kapcsolatot sem.....

Surfin · http://surfin.blog.hu 2008.03.16. 16:51:36

Nem kell különösebben hozzáértőnek lenni (mint ahogy én se vagyok), de az egyértelmű: az egészségügy most úgy szar, ahogy van. Reform kéne. Itt kezdődnek a gondok. A jó az lenne, ha lenne egy értelmes kormány, amelyik értelmes ötlettel áll elő. Esetleg még kisebb hibák is lehetnének benne. És ekkor kéne egy értelems ellenzék, aki nem csuklóból vet el mindent, hanem rámutat a hiányosságokra, eselteg építő jellegű javaslatokat is tesz. Sajnos egyik sem tűnik reális elvárásnak (mármint hogy legyen értelmes kormány és ellenzék) a következő évekre előretekintve :(
süti beállítások módosítása