Sólyom besértődött
2009. szeptember 08. írta: Asszem

Sólyom besértődött

Na pont az ilyenek miatt utálom a köztársasági elnököt (Sólyom kikosarazta a szlovák államfőt). Mert megosztó, konfliktusgeneráló, sértődékeny, dacos, dafke gesztus az, amit tesz. Sokkal szimpatikusabb számomra a miniszterelnök lépése (Bajnai békítő hangú cikket írt egy szlovák lapnak), akinek a fő üzenete az ellentétek elsimítása és együttműködésre törekvés. A megoldáskeresés és előremutatás. Ha ehhez az szükséges, hogy beismerjük saját hibáinkat és némi alázatot mutassunk, akkor vállalva a gyengeség látszatát, de igenis meg kell tenni a békülékeny gesztusokat.

Sólyom ezzel szemben erőből játszana. Dafke odamegy, mikor nem kéne, és ha már sikerült olajat öntenie a tűzre (még akkor is, ha ebben nem csak ő a hibás, hanem a másik fél is), akkor ezt még azzal is fokozza, hogy él a revans lehetőségével és most ő mondja le a találkozót. Mit üzen ez? Azt, hogy Sólyom követel és erőből játszik. Ez pedig a legritkább esetben vezet megoldásra. Újabb olaj a tűzre.

Hát ezért utálom Sólyom Lászlót. Többek közt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása