Pár hete pótolom be a pár éves lemaradásom mobilnetezés terén, de már ennyi is elég ahhoz, hogy kezdjem megérteni, miért is ez lesz a jövő. 

Szerintem az már most eldőlt, hogy az adataink és a szolgáltatások a felhőben lesznek. Lokális tárolásra csak biztonsági okokból lesz szükség. Ha elmegy a net, azt ugyanúgy fogjuk kezelni, mint ma az áramszünetet: nincs mit tenni, gyújtunk egy gyertyát és elkezdünk olvasni, vagy beszélgetni. Ha megszakad a kapcsolat a felhővel, nincs mit tenni, olvasunk a cache-ből, és kivárjuk azt a pár percet, amíg újra online nem leszünk.

Ami kérdés, hogy milyen interfészeket fogunk használni ehhez. Én a gyűrűben hiszek. Egy gyűrű az ujjunkon, ebben az azonosításunkra szolgáló biometrikus adatok. És ennyi. Ha megközelítünk egy eszközt, az érzékeli a gyűrűt, azonosít minket, és biztonságos, zárt csatornán máris hozzáférhetünk az adatainkhoz. Ez lesz az azonosítás. Nem lesz többé szükség sokféle felhasználónév+jelszó páros megjegyzésére és nem kell minden egyes helyen újra azonosítani magunkat. Nem a teljes netre csatlakozunk, hanem a saját fiókunkba és ez a fiók éri el a netet, ezzel fogunk bejelentkezni a különböző szolgáltatásokba. A tartalom, amit generálunk (fényképek, blogposztok, twittek, kommentek, stb.) a fiókunkon keresztül jutnak el a szolgáltatásokhoz, így az, amit mi teszünk hozzá a nethez, a mi fiókunkban marad. Nem a szolgáltatónak adjuk át, hogy rendelkezzen vele cserébe azért, hogy felületet biztosít a megjelenésre (mint ahogy pl. most is történik ezzel a poszttal), hanem a fiókunkban tároljuk és amilyen szolgáltatókhoz bekötöttük, ott meg fog jelenni.

Ami fontosabb kérdés, az interfész. A monitor szinte biztos, hogy megmarad, a billentyűzet viszont lehet, hogy a mobil eszközöknek hála, átalakul. Lehet, hogy létezik a qwerty kiosztásnál egyszerűbb, gyorsabban és könnyebben használható elrendezés, amivel mondjuk fél kézzel is nagyon gyorsan lehet gépelni. Talán végre sikerül leszámolni az írógépes hagyatékkal. Az érintőképernyős mobilokon látok esélyt erre, egyelőre csak alkalmazások formájában, mint alternatíva a meglévő billentyűzet mellé, aztán ha kiderül, hogy könnyű használni és jó, akkor előbb-utóbb megjelennek az olyan eszközök, amelyek kizárólag ezzel az újfajta beviteli móddal rendelkeznek és megindul az átállás.

Az ipad, vagy majd a microsoftos Surface megjelenése azt vetíti elő, hogy az információt ott akarjuk kezelni, ahol látjuk. Azaz a képernyőn. Az adatbevitelnek ez is egy könnyített, gyors módja, bár nem minden esetben van lehetőségünk elérni a képernyőt. Például ha a kellemes fotelből tévézünk, akkor a távirányítót bütyköljük, nem állunk fel hangosítani. 

A jövőt itt a változtatható méretű, hordozható, wireless beviteli eszközök megjelenésében látom. Lehetőleg olyanban, amit egy gyűrűnyi méretre lehet zsugorítani. Azaz például egy apró kis vetítő, ami tetszőleges felületre kivetít egy billentyűzetet, vagy bármi egyéb beviteli felületet és azt érzékeli. Vagy a Wii vezérlőjéhez hasonló mozgásérzékelőt, és akkor gesztusokkal tudnánk irányítani a kartávolságon kívül lévő eszközt. 

A saját hangunk is egyre jobb adatbeviteli eszköz lesz, pláne, ha a gépek taníthatóak lesznek a hangfelismerésre, azaz egyre jobban alkalmazkodnak hozzánk. És mivel az adataink a felhőben lesznek, bármilyen géphez csatlakozva, az rögtön eléri ezt a tudást, így akármilyen országban, akármilyen nyelvi környezetben sem okoz majd problémát hanggal vezérelni a gépet. Mondjuk ezzel az a probléma mindig is fenn fog állni, hogy nem biztos, hogy akarjuk, a környezetünk is hallja, amit épp csinálunk. Tehát mindenképp szükség lesz manuális bevitelre, de nem biztos, hogy a billentyűzet a legjobb megoldás erre.

Lábegér. Lehet, hogy furcsa ötlet, de miért ne használnánk a lábunkat is navigálásra. A boka mozgatásával, a sarkat letámasztva oldalirányban jól lehet görgetni, le-fel pedig vagy a sarkak csúsztatásával, vagy a lábfej fel és leengedésével lehetne haladni. Érzékelőnek meg elég lenne egy lábujjgyűrű. Így ha a kezünk a billentyűzeten van, nem kell állandóan megszakítani a gépelést az egérhez nyúlkálással. Járulékos előny: végre lehetne úgy netezni, hogy közben kétkezes kaját eszünk.

Persze a bevitel csak akkor fontos, ha aktívan netezünk. A passzív befogadáshoz a jó megjelenítés is elegendő. Bár most egy teljes qwerty billentyűs telefont használok, de akkor is úgy látom, hogy a telefonon visszaálltam az internet hőskorára jellemző befogadó módba, inkább olvasok, egy két dolgot max. megcsillagozok, hogy kéne vele valamit kezdeni, de írni nem írok. Kényelmetlen. És olvasni jó. 

A másik, hogy a telefon hatására megváltoztattam a több éves Google Reader kategorizálásom. Például a képeket tartalmazó feed-eket meg sem próbálom tellán nézni, felesleges. Az sem működött, hogy egy csoportba 100-200 feed tartozzon, mert amíg gépen gyorsan át lehet görgetni, addig telefonon ez már nehézkesebb volt, így inkább létrehoztam egy csomó új kategóriát. Ezt viszont asztali gépen nehezebb átlátni. De itt most nem is a részletek a lényeg, csak az, hogy a telefon használata megváltoztatta a netezési szokásaim.

Azért is lesz sikeres a mobil eszköz, mert mindig nálunk van. Lett légyen akármilyen kompakt egy netbook vagy akár az ipad, mégis bonyolultabb és nehezebb, kényelmetlenebb, mint egy telefon, ami a zsebben is elfér. A jövő telefonja szerintem egy hajtogatható (felfújható? persze nem szájjal, de gombnyomásra különböző méretűre növelhető) képernyő lesz.

Vagy vetített képernyő. Ez a legjobb, mert ez bármilyen felületen fogja tudni mutatni az adatokat. 

Vagy szembe vetítő képernyő. Nyilván ehhez le kell győzni az ezzel járó félelmeket, de ezt úgy képzelném el, hogy egy gyűrű az ujjunkon, amibe bele kell nézni, és ekkor a retinánkra vetített képeket úgy látnánk, mint a Terminátorban vagy a többi sci-fiben a szembe épített hud-okat a robotok. Elég lenne csak rápillantani a gyűrűre, és máris látnánk a levelezésünket, a netet, híreket, akármit. De ez elég távoli, 2020-ig nem hinném, hogy egyáltalán a közelébe érnénk. Na ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyunk még cyborgok, mert nem fogom megélni, milyen izgi új cuccok lesznek 100 év múlva :D

Nade vissza a közeljövőbe.

A ma ismert operációs rendszert a jövőben a Fiók fogja felváltani. Lehet, hogy ebből is lesz többféle választék (mac-es fiók, windows fiók, google fiók, új, ma még ismeretlen cég, amely 2-5 éven belül letarolja a piacot fiók), vagy pedig olyan ENSZ egyezmény fog születni, hogy ilyen fiók birtoklása alanyi jogon járó állampolgári tulajdon, alkotmányosan rögzítve a benne tárolt adatok védelmét. A fiókhoz többféle identitás is tartozhat (céges, magán és anonim) és a tulajdonos dönti el, hogy a fiókból elért alkalmazásokat milyen identitással közelíti meg. Így a névtelenség, az anonim böngészés is megmarad akkor, ha ez kívánatos, de az azonosítás problémája is megoldható. Ha állami kézben lenne a fiók nyilvántartása, akkor ezzel hivatalos ügyeket is lehetne intézni. És természetesen a fiókhoz csak biometrikus gyűrűvel lehetne hozzáférni, nem jelszó+felhasználói név kombinációval. A fiók tartalma pedig úgy lenne titkosítva, hogy ahhoz semmilyen állami hivatalnok ne férjen hozzá illetéktelenül. 

A kezünkön lévő gyűrűvel tehát elérnénk a fiókunkat, és innen a netet, az adatokat tetszőleges interfészen jelenítenénk meg, az adatbevitel túlmutat a billentyűzet+egér kombináción, gyakorlatilag a nap 24 órájában elérnénk minden adatunkat és ha ehhez hozzászokunk és a vérünké válik, akkor idővel a tudatunkban is összeolvadna személyiségünkkel a netes fiókunk, a tudásunk aktív részévé válna. 

Megvalósulna a diákok régi álma, miszerint a párna alá rakott könyvtől remélték a tudásnak a fejbe szállását. A jövőben elegendő lenne letölteni a fiókunkba az információt, amit utána felejtés mentesen, pontosan bármikor vissza tudnánk idézni. Természetesen csak akkor lesz ebből valódi tudás, ha értjük is, amit tárolunk, így az oktatásnak továbbra is nagy szerepe lenne, de nem a biológiai memóriában való tárolás számonkérésén lenne a hangsúly, hanem a fiókban tárolt információk kezelésén. Ami nem lebecsülendő készésg, de ezt a jövő generációjának, akik a google+wikipedia használatán nőttek fel, már nem kell magyarázni. A ma professzorai lassan kihalnak, még szörnyűlködnek egy sort az ő szemükben hanyatlásnak tűnő változáson, de a jövő ez lesz. Az agyunkban továbbra is tárolunk tényeket, sőt, még fontosabb is lesz, mint volt, de a kapacitásunkat a tények közötti kapcsolatok felismerésére és tárolására fordíthatjuk, nem pedig a sima bevésésre és megtartásra.

A jövő internete az individuális tudatok globális összekapcsolása lesz.