Ha jó kritikát akarsz olvasni G. R. R. Martin A Dance with Dragons regényéről, a poszt helyet olvasd el ezt. Én most hajnali fél kettőkor, a könyv letétele után gyorsan idedobálom, amit érzek.

Szóval most úgy érzem magam, mint egy kiadós ebéd után, amikor nemcsak jóllaktam, de kicsit túl is ettem magam és a vége felé már inkább becsületből ettem. Lehet, hogy azt a negyedik fogást nem kellett volna erőltetni, vagy hagyni utána egy kicsit több szünetet, hogy ülepedjen.

Az egész utazásom 2011. április 27.én kezdődött (ezeket a pontos dátumokat a Moly.hu-nak köszönhetem, baromi jó érzés visszanézni, hogy miket olvastam és mikor és meddig), amikor is elhatároztam, hogy megpróbálkozok a Trónok harcával, ami a hét kötetesre tervezett Jég és tűz dala regényciklus első része. Már régóta hallottam róla, hogy olyasmi, mint a Gyűrűk ura, meg fantasy alapmű, stb. Azt hiszem az utolsó lökést az HBO sorozata adta, ekkor döntöttem el véglegesen, hogy belevágok a műbe.

A könyv már az első fejezet végére teljesen magával ragadott és mire végeztem vele (május 15), már nem volt kérdéses, hogy nekiállok a folytatásnak (Királyok csatája) is. Időközben nyomon követtem a sorozatot is, ami iszonyú pozitív meglepetés volt, nagyon jól eltalálták a szereplőket, szinte minden karakter hibátlan (nálam a Harry Potter és a Gyűrűk ura is ezért vérzett el a vásznon) és a sorozat is ugyanolyan bevállalós (szex és erőszak terén), mint a könyv. Az egyes epizódok után pedig azonnal olvastam és kommenteztem a Hogyvolton és a Sorozatjunkie-n.

Szóval elég rendesen beszippantott a világ.

A második könyv után (május 29.) rögtön belecsaptam a harmadik részbe (Kardok vihara) aminek a befejezésekor már nem volt kétséges, hogy ez nem olyasmi, mint a Gyűrűk ura, hanem ez konkrétan jobb, mint a Gyűrűk ura. Amikor elkezdtem olvasni, már lehetett tudni, hogy júliusban fog megjelenni az ötödik rész, ezért a június közepét tűztem ki magamnak határidőnek, ha addig elolvasom, akkor utána még pont bele fog férni a negyedik is és megjelenésre pont teljesen naprakész leszek.

Sikerült is, június 16.-án végeztem a könyvvel, hogy azonnal nekikezdjek a negyedik résznek (Varjak lakomája). Ettől kicsit tartottam, mert bár kerültem a spoilereket, mint a leprát, de sok helyen írták, hogy nem olyan jó, mint az első három könyv.

Sajnos ez beigazolódott, valahogy eltűnt a varázs, a történet lassan csordogált előre, nyúlt-nyúlt, mint a rétestészta, nem voltak igazán ütősek a fejezetek, talán azért, mert Martin terjedelmi okokból fogva úgy döntött, hogy csak a szereplőgárda egyik felének sorsát mutatja be a negyedik kötetben. Így utólag visszatekintve azt hiszem ez nem a legjobb döntés volt.

Mindenesetre a negyedik kötettel még bőven a megjelenési határidő előtt végeztem, és bár nagy volt a kísértés, hogy újraolvassam (több helyen is olvastam olyanokról, akik a második vagy többedik olvasásra kezdtek ráérezni és átértékelni a negyedik részt), de végül ellenálltam, és kicsit kitekintésképp mást olvastam. Fura is volt.

Aztán végül eljött a megjelenés napja július 12, és amint elérhetővé vált, már töltöttem is le Kindle-re.

Egy kis kitérő. A Trónok harca sorozat olvasása ismét csak megerősített abban, hogy mennyire csodálatos eszköz az e-könyv olvasó. Mivel mindegyik kötet 1000 oldalnyi, vagy több, ezért elég kényelmetlen lenne igazi könyvben olvasni. Láttam emberek kezében az egyes köteteket, tényleg olyan, mintha egy féltégla lenne. Így viszont egy alig 100 grammos eszközön nálam lehet egyszerre mind az öt példány, ha valamit nem találok, pillanatok alatt vissza tudok lapozni, újraolvasni, stb. Ha még valaki gondolkozna e-könyv olvasón, mindenképpen azt ajánlom, hogy vegyen. Nekem ennek a párezer oldalnak az elolvasásával vált végképp egyértelművé, hogy az olvasás jövője az e-könyv.

Tehát belevágtam az utolsó részbe is, amivel mostanra végeztem. Vegyes érzéseim vannak. Ez a rész érezhetően jobb volt, mint az előző, de meg sem közelítette a harmadik rész színvonalát. A poszt elején hivatkozott kritika tökéletesen leírja, hogy mi volt vele a baj én is pont így érzem. Túl sok a cliffhanger, túl kevés a katarzis, túl bizonytalanná vált a halál (spoiler! Ha kijelölöd, láthatod: az, hogy visszahozta a halálból Cathelynt, még oké. Hogy Bran és Rickon sem halt meg valójában szintén. Hogy hirtelen felbukkan a kiskorában péppé vertnek hitt Targaryen trónörökös (Aegon), az már hátizé, és hogy a könyv végén megjelenik a misztikus hatalmas Robert, aki mögött én Gregor Clegane-t sejtem, az már tényleg durva. Ezek után fogja a halál elhinni, hogy Jon-t tényleg leszúrták, hogy Daenerys-t elkapja a khalasar, és még Benjen Stark előkerülésén sem fogok meglepődni).

Szóval most itt vagyok. Elolvastam, szép volt, jó volt, elég volt. Egy kicsit megpihenek és elhagyom Westeros világát. Lesz időm az újraolvasásra, mert Martinnál 6-8 év is eltelhet, mire megjelenik a folytatás. Addigra már a gyerekeim is elég nagyok lesznek, hogy elkezdjék.

Mindenesetre így visszatekintve, minden hibájával együtt egy csodálatos utazás volt ez az elmúlt pár hónap egy tényleg varázslatos világban, ahol baromira nem szeretnék élni. De könyvben olvasni igen.