Walter Scott és Oblivion
2006. június 05. írta: Asszem

Walter Scott és Oblivion

Na egy kis szerepjáték...rákaptam az Oblivionre, a "régi szép idők" emlékére, bár szegény gépem nagyon szenved tőle, 800x600 felbontáson a nyílt tájegységeken nagyon szaggat, pedig van 1 giga ram, meg 256 megás videókártya. Mindegy, nagyon szépen ki van dolgozva, annyira, hogy már-már a giccshatáron mozog, főleg a zenével együtt, de ennek ellenére nagyon tetszik. Főleg a küldetések, tényleg ötletesek, már amit ki lehet hozni az ilyenekből, a lényeg úgyis mindig ugyanaz: menni és ütni mindenkit, aztán bezsebelni a tépét meg a zsét. Szóval szerepjátszogatok, kikapcsolódásnak majdnem olyan jó, mint a blogolás :)

Persze megint az a baj, hogy csak egy gép van, ami asszonynak kell a munkához, úgyhogy most kevés az időm, ezért virtuális Oblivionhoz vagyok kénytelen fordulni, és erre kiválóan megfelel Walter Scott Kenilworth című romantikus ("kardozós-baszós" :) regénye. Van benne fogadó, kard, csata, mágia, összeesküvés, izgalom, szerelem, karakterfejlődés és ami a legfontosabb: hihetetlen hangulat. Mivel képek viszont nincsenek, ezért teljesen megmozgatja az ember fantáziáját, és persze nincsen semmilyen gépigénye sem, csak egy kényelmes fotel kell hozzá, meg a kellemesen csobogó lábpezsgőfürdő. Sőt, az időjárás miatt még a kandallót is be lehetne kapcsolni, ha lenne. Plusz még egy macska kéne az ölembe és máris teljes lenne az idil.

Délután viszont felszabadul a gép, akkor rászabadulok az Oblivionra, és óhatatlanul vegyíteni fogom a kettőt. Már most is azt veszem észre magamon, hogy a tájakat a regény olvasása közben folyamatosan összehasonlítom az Oblis képekkel és fordítva és ez tök jó :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása