Kritikus naphoz érkeztem, jön a hétvége, ami sűrű lesz, az előbb eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha az egész leszokást a jövő héten kezdem, mert onnantól már nem lesznek ezek a szombati tanfolyamok. Persze pont ez az a logika, amibe nem szabad belemenni, mert mindig fogok találni valamit, ami indokolja a halszatást. Másfelől meg pont az a leszokásban a nehéz, hogy az olyan helyzetekben is meg kell tudni állni a rágyújtást, ami sokkal megterhelőbb, mint a normál hétköznapok.
Ha most egy nyugisabb periódusban szoknék le, akkor meglenne a veszélye annak, hogy stresszhelyzetben rágyújtok, mondván, majd ha megint nyugi van, úgyis újra leszokok. Na ezt a gondolkodást kell elkerülni, vagy legalábbis tudatosítani, és ebben nagy segítség a blogírás.
Más. Kell valami önjutalmazás is. Tegnap nézegettem a Vista blogot és nagyon megtetszett a TrueLaunchBar progi. Csak sajnos fizetős, a demó verziót meg profi módon csinálták meg úgy, hogy működjön, de pont elcsúfítsa a taskbart. Mindez úgy jön a cigihez, hogy a program ára 5000 forint (bár csak egy gépre engedélyezik a telepítést, ami szerintem kicsit puttóság, a négygépes verzió már 10.000 körül mozog). Ha belegondolok, az másfél hét cigi ára. Érdekes módon mégis nagyon gondolkozom, hogy kiadjak-e ennyi pénzt egy programért, aminek más funkciója nincs, csak sokkal kényelmesebbé teszi a Windows használatát. Ráadásul ugye két gépem van, és mindkettőn szeretném használni. Tehát valamilyen rossz érzés visszafog a fizetéstől. Ellenben ha ugyanez cigire ment volna, szinte észre sem veszem.
Jó, nyilván egyfelől azért, mert mindig kis tételben kell fizetni. 500 forint nem sok, 5000 forint igen. Most elkezdhetnék naponta berakni ennyit egy perselybe, de ez olyan teátrálisan hülyeségnek tűnik. Szóval nem tudom.
Egyelőre a TLB is egy lehetséges önjutalmazó motivátor, a kedvező viselkedési szokásrendszer fenntartásában, hogy úgy mondjam :)
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bence 2007.02.09. 11:08:00
elég matekos jelölés, de én pl tudnám követni :)
az nem segíti a leszokást, ha a cigitlenül lehúzott hétvége után megajándékozod magad a progival? aztán meg azért nem gyújtasz rá, mert ezzel a vétellel jól elkötelezed magad a leszokás mellett? úgy értve, hogy ezt is azért vetted, hogy ne cigizz tovább. tehát befeketetés.
any · http://anyuhamos.freeblog.hu 2007.02.09. 11:21:47
Tessék egy kalkulátor a sok közül:
efrirk.antsz.hu/okk/okbi/hirek/dohcalc.html
Surfin · http://surfin.blog.hu 2007.02.09. 13:34:29
1. Hány szálat tartalmazott egy doboz a kedvenc cigarettából?
2. Mennyibe kerül egy doboz a kedvenc cigarettából (Ft)?
A kedvenc nem lényeges, csak vmi közelítő értékre vagyok kíváncsi, mert szeretném kiszámolni, hogy én mennyit "spórolok" :), csak fogalmam sincs ezekről, mert mindenhol csak azt olvasni, hogy megint drágul, meg hogy milyen drága.
Asszem 2007.02.09. 14:15:35
Surfin · http://surfin.blog.hu 2007.02.09. 19:33:15
Gy. Mária 2007.02.09. 23:04:34
Örömmel veszem a cigarettáról való leszokást!
Itt egyáltalán nem a pénzről van szó, én is leszoktam, egész egyszerűen letettem a cigit....
Nem gondoltam utána folyton arra.
Neked is ezt ajánlom!!!
Amikor eszedbe jut, egyszerűen tereld el a gondolatodat,hiszen annyi mindennel foglalkozol!
Soha ne gyújts többet rá! Meg tudod csinálni!
Ebben biztos vagyok.
Ha bárki kínál, Te nem dohányzol... és kész.
Csak így lehet!!!!
üdv.Mari
iu. egyáltalán nem volt nehéz leszokni, napról - napra kevésbé hiányzik! Már egyáltalán nem!
có · http://co3.uw.hu 2007.02.10. 00:09:23