Ma végre megnéztem moziban az új Batman filmet, a Dark Knightot.
A vetítés után rá kellett, hogy jöjjek, rám tényleg hatott a film körül zajló hype. A Gyűrűk Ura befejeződése, valamint a Star Wars és Harry Potter filmek meggyalázása után nem éreztem, hogy lenne a láthatáron olyan nagy film, amire érdemes várni.
Nem gondoltam volna, hogy pont a Batman lesz az, mert a szuperhősös filmeket én kb. 10 éves korom óta megmosolygom. Ezért mindig is idegenkedem az akármilyenmen filmes adaptációktól, de a Batman: Beginsről olyan sok pozitív kritikát olvastam, hogy mégis megnéztem.
Tetszett. Szerintem kihozták a maximumot, amit ebből a témából lehetett. Ennek ellenére a Batman:Begins számomra még mindig csak egy látványos és erőszakos akciófilm maradt, de klasszisokkal jobb, mint a legtöbb akciófilm. Ezért elég nagy elvárásokkal mentem el a moziba megnézni a folytatást, és erre erősített rá a már említett hatalmas felhajtás.
Ehhez képest kicsit csalódás volt számomra a Dark Knight. Talán pont a hype miatt, talán pont azért, mert a Begins után tudtam, mire számítsak, és magasan voltak az elvárásaim. Ennek ellenére egy nagyon jó és újszerű akciófilmnek tartom, ami remélhetőleg friss vért hoz ebbe a műfajba (hehe, elnézést a hülye szóviccért). Remélem a leendő Terminátor 5 pontosan annyival lesz jobb az elődjénél, mint a Dark Knight a Beginsnél.
Nagyon ritkán járok moziba, úgyhogy ilyenkor mindig rácsodálkozom az előzetesekre. Hogy a francba lehet ennyire szar, egy sémára épülő, übergiccses-erőszakos gagyit eladni a népnek? Minden trailert tökéletesen ugyanannak éreztem. A legnagyobb mélypont a StarWars-os rajzfilm volt. Hová lehet még süllyedni?
Ha így nézzük, akkor kifejezetten üdítő színfolt a Dark Knight.
Batman lefojtott-agresszív hangján kívül a legtöbb dolog rendben volt a filmben. Joker karakterének megformálása tényleg nagyon jó, és nekem kifejezetten tetszett az a bátor húzás, hogy nem egy kirívóan vonzó külsejű nő alakította Batman szerepét.
Ha pontozni kellene, a maga műfajában: 10/10
Tehát összességében jól szórakoztam, abszolválva az évi egy, esetleg két mozibamenést. Csak az a Star Wars trailer, csak azt tudnám feledni...