Szarban az ország, ezt mindenki tudja. A baj az, hogy nem elég nagy a baj. 2010-ig Gyurcsány simán kihúzhatja, utána kormányváltás, kijózanodás, satöbbi, minimum még két év, tehát optimista becslés szerint 2012-13 környékén indulhat meg a valódi változás, aminek a gyümölcse jó esetben 2020-ra érik be. Ha egyáltalán.

Ez az, ami teljesen kiborító. A tehetetlenség. Nincs kire szavazni. Nem képvisel senki. 

Én elfogadnám a durva megszorításokat, mint szükséges rosszat, az ország jövőjének érdekében.

Elfogadom, hogy idén nem nőtt, hanem csökkent a fizetésem.

Ha az ország érdeke azt kívánja, akkor elfogadnám, hogy megadóztatják a cafeteriát, elfogadnám, hogy még pár évig nem fogok tudni autót fenntartani, hogy 50 négyzetméteren, két szobában fogunk lakni négyen, két gyerekkel, hogy nyaralás szóba sem jöhet, csak rokonokhoz, ha látnám, hogy ezzel valóban hozzájárulok ahhoz, hogy az ország kikerüljön a gödörből. 

De nem ezt látom. Hanem azt, hogy a kormány nem mer vagy nem akar érdemi változást, dacára annak, hogy gyakorlatilag minden szakértő egybehangzóan állítja: megszorítások nélkül nem fogunk tudni kijönni a gödörből.

Ezért úgy érzem, hiába hoznék én áldozatot, ha az csak arra lenne jó, hogy a pénz továbbra is értelmetlenül, ellenőrizetlenül, korruptul legyen szétosztva azok között, akik ezt nagyon nem érdemlik meg. 

Nem akarok én lenni a reformbalek.