Kétféle sci-fit szeretek: az okosat és a látványost. Előbbit főleg olvasni, utóbbit természetesen nézni. Egyféle sorozatot szeretek: a jót. Ha sci-fi, akkor ez legyen elég okos és elég látványos. Nem muszáj egyik elemnek sem tökéletesnek lennie, ha a sztori nem ostoba és a látvány nem gagyi, akkor az apróbb hiányosságokat könnyebben megbocsátom.
A Battlestar Galactica - mint megannyi más tévésorozat - eddig teljesen kimaradt az életemből, egészen addig, amíg másik újonnan felfedezett kedvenc sorozatomban, a Big Bang Theory-ban annyi utalást nem tettek rá, hogy úgy éreztem, nem lehetek igazi geek, ha nem nézek meg legalább egy epizódot.
Úgyhogy stílszerűen a Big Bang stábja bemutatja:
Torrent, s1e01, instant get. Roppantmód megtetszett az in medias res balladai homály, ahogyan elkezdődött a sztori. 33 percenként támadnak a gonoszok. Miért éppen 33 perc és egyáltalán, ki-kicsoda és hogy került oda és mi ez az egész? Már jóval az első évad felénél jártam, amikor rájöttem, hogy az első évad első epizódját egy közel három órás minisorozat előzte meg, ahol szépen felvezették a dolgokat, így a balladafaktor kicsit elhomályosult, ámbár az egész mit sem vesztett értékéből.
Aztán elkezdtem szépen letölteni a következő évadokat és úgy éreztem, hogy egy pillanatra sem gyengül a minőség, sőt, szinte minden egyes résszel magasabbra teszik a lécet (egy-két apróbb botlástól eltekintve). Van itt minden, űrcsata, szerelem, rejtély, krimi, pszichológia, vallás, filozófia, politika. Jó a történet, jók a színészek, elfogadható a látvány, nagyon jó a zene és ami a legfontosabb, tökéletes a hangulat.
Külön kiemelném a háttérzenét és ebből is egy számot, Bob Dylan All along the Watchtower feldolgozását. Azt hittem, Hendrix után senkinek sem lenne szabad hozzányúlni ehhez, de tévedtem. Nemcsak a szám nagyon jó, hanem az a mód is, ahogyan beleszőtték a történetbe.
Gondoltam meg kéne nézni az eredeti, hetvenes években készült sorozatot is, de a kritikákat olvasva inkább letettem róla. Ez a videó elég jól összefoglal mindent:
Most fejeztem be a negyedik évadot. Még hátra van a film (The Plan), a Razor, és a most kezdődött Caprica sorozat. Plusz még a BSG-vel foglalkozó blogok (mint pl. ez) és kritikák elolvasása. És a cylon kenyérpirító megrendelése...
A Battlestar Galactica számomra jó példa arra, hogyan lehet színvonalas sci-fi sorozatot csinálni. Remélem a folytatás is legalább ilyen jó lesz.
So say we all...