Életem eddigi legjobb telefonja a Samsung Galaxy Note 2. Szerintem 2012 legjobb telefonja és a maga kategóriájában egyelőre idén sem látok jobbat nála. Mert ami kisebb 5.5 inch-nél, az nekem nem lehet jó, hiába SGS4 vagy HTC One. Kicsi. Legalábbis nekem.
Még SGS2 tulaj koromból emlékszem erre a képre, gondolom sokan láttátok:
És akkor most nézzétek meg ezt:
Ezért gondolom azt, hogy Steve Jobs legnagyobb tévedése az volt, hogy ők pontosan tudják, mi az a méret (valamint design és funkció) ami kell az embereknek, nincs kivétel.
Nem. Az Apple nagyon jól eltalálta 2007-ben a mobil OS-t, ehhez jól belőtte a 3.5-ös iPhone-t méretre (ami akkoriban nagynak számított) és utána egy zseniális ökoszisztémát alkotott hozzá, erős marketinggel. A konkurencia pedig miután magához tért az első sokkból, évekig mindenben próbált menni az Apple után.
A Samsung is ezt tette kezdetben és jól el is veszítette az amerikai pert. Elég nagy fanboynak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk a korai Samsung művészi nagyságát.
De nem ezért szeretjük a Samsungot, hanem azért, mert meg merte lépni azt, hogy eltér a tabletek világában gránitba vésett 10 inches kánontól és kihozta a Galaxy Tab 7-et. Jól meg is bukott vele, de csak azért, mert a megvalósítás és a rajta futó Android verzió nem volt ütőképes, nem a koncepció. A Google Nexus 7 sikere és az iPad Mini megjelenése is bizonyítja, hogy igenis van igény a kisebb tabletre.
És utána kijöttek az első Galaxy Note telefonnal. Az emberek vakarták a fejüket (én is), mondván ne ez tuti bukás. Ki akarna egy ekkora tepsit magánál hordani, miközben Steve Jobs is megmondta, az ideális méret a 3.5 a telefonhoz, mert ezt lehet félkézzel használni és minden, ami ennél nagyobb, az rossz.
A Note 1 sikere szerintem még magát a Samsungot is meglephette, de ez kellett ahhoz, hogy legyen folytatás és így jutunk el a címszereplőhöz, a Samsung Galaxy Note II okostelefon/tablet hibridhez (a phablet szót utálom).
Azért írok ennyit a méretőről, mert ennek a telefonnak ez a lényege. Minden más eltörpül mellette. Ezen áll, vagy bukik minden. Ebben tévedett az Apple guru és mindenki más, aki hiszi, hogy létezik az egy igaz méret.
Nekem ez tökéletes. Pár nap volt megszokni. Kívülről nézve, más kezében még most is furcsán hat. Még a sajátomban is, ha fotón látom magam a telefonnal. Használva viszont olyan érzés, mintha ezzel születtem volna avagy hogyan tudtam eddig élni nélküle?
Vannak pillanatok, amikor igen, kényelmetlen az egykezes használat. Pl. buszon, ha kapaszkodni kell. Vagy útközben. Ezt beírom a veszteség rovatba. A nyereség rovatban a másik oldalon pedig ott van minden. Hogy nem kell tabletet venni, sem cipelni. Egy eszköz elegendő.
Mert ez tényleg egy olyan phablet (pfúj! még mindig undorító ez a szó) aminél nem annyival kényelmesebb akár egy 7-es akár egy 10-es tablet és nem annyival kompaktabb egy 3.5-ös telefon, hogy az már zavaró lenne.
Aki esetleg tartana attól, hogy túl nagy lesz, annak azt mondom, hogy ha teheti, próbálja ki egy-két hétig. Mert ennyi idő alatt bőven meg lehet szokni és ha utána sem jön be a méret, akkor tényleg érdemes neki visszaváltania egy kisebbre. Hiszen nem vagyunk egyformák, sem az igényeink sem az antropometriai jellemzőink (kézméret, ujjak rugalmassága).
Viszont akinek bejön annak utána furcsán kicsi lesz minden más telefon. Az alábbi komment Plus-on érkezett, ez egy tipikus pillanat Note-osoknál (:
Ennyit a méretéről.
A többi tulajdonságáról nem írok, mert minek, hozza, amit egy csúcskategóriás telefonnak hoznia kell, egyedül a kamerája nagyon gyenge, de még az is lehet, hogy a nálam lévő modell hibás. A toll praktikus, de nekem valódi jegyzetelésre nem igazán vált be, főleg a toll tulajdonságait jól kihasználó appok hiánya miatt. A gyári S-Pen alkalmazások sajnos azt mutatják, hogy a Samsung alkalmazásfejlesztési részlege továbbra is egyszerre tud ízléstelen, átgondolatlan és használhatatlan termékeket produkálni.
Számomra ezt a telefont a mérete adta el. De az nagyon.
Aki többet szeretne megtudni erről a telefonról, annak leginkább a Google+ Note2 közösséget ajánlom.
ba3525 2013.04.20. 22:02:05
Asszem 2013.09.10. 12:12:57
Asszem 2015.02.18. 01:00:03