A Defcon tulajdonképpen egy körökre osztott, valós és gyorsítható idejű döntéshozási szerencsejáték. Egy globális termonukleáris háború egyszerűsített sémájának szimulációja. A játékot maximum hatan játszhatják egyszerre, ebből tetszőleges számú (akár az összes) résztvevőt a számítógép irányíthat. A játék során a résztvevők egymással párhuzamosan befolyásolhatják a játszma menetét. A játék célja a megadott szabályrendszer szerint a legtöbb pontot összegyűjteni, vagy megtartani. Minden játszmában csak egyetlen győztes játékos lehet, még akkor is, ha a nyertes egy szövetség tagja volt. A pontszámítás szabályai a különböző játékmódokban eltérnek, ez pedig eltérő stratégiát igényel a szereplőktől, ezért (egyelőre?) a legtöbb játékos a "default" szabályokat preferálja. A játék megkezdése előtt a résztvevőknek meg kell állapodni az aktuális szabályrendszerben, amit a játék szerverét szolgáltató szereplő határoz meg. Az interneten kapcsolódó partnerek vagy elfogadják, vagy más szervert keresnek. Ha sikerült megállapodni a szereplők számában és a szabályrendszerben, elindulhat maga a játék.

Szabályrendszertől függően a játékosok vagy választhatnak egy-egy kontinenst maguknak, amit irányítani fognak, vagy véletlenszerűen kijelöl egyet nekik a gép. Szabad választás esetén mindenki bárhányszor módosíthatja a területét olyan területre, amit éppen senki más nem választott. Ugyanebben a fázisban eldönthetik a játékosok (ha a szabályrendszer másként nem rendelkezik), hogy kívánnak-e, és ha igen, melyik szövetség tagjai lenni. Ez a két döntés stratégiai szempontból kritikus lehet a játszma kimenetelére, ezért az izgalmak, az intrikák és a diplomáciai manőverek már ebben a fázisban elkezdődhetnek.

Ha minden résztvevő meghozta ezeket a döntéseket, akkor elindulhat maga a játék. (Hangulati elemként egy öt másodperces visszaszámlálás követi azt, miután minden játékos megadta a "kész" jelzést. Ilyenkor kezd el nőni az adrenalinszint a vérben.)

A játék címe a DEFense CONdition rövidítése, aminek öt szintje a globális konfliktushelyzet súlyosságát mutatja. A játszma során minden egyes szint meghatározott ideig tart, majd a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, míg végül eljutunk a DEFCON 1-be, a totális termonukleáris háború állapotába. A játszma belső ideje a teljes megállítástól a valós időn át a négyszeres időgyorsításig terjed, bár alaphelyzetben a teljes megállítás lehetősége kikapcsolt állapotban van. A belső időt mindig a leglassabb időt választó játékos határozza meg (hacsak nincs másképp szabályozva). A default beállítás szerint a valós idő a választható leglassabb belső idő. A belső idő gyorsításának lehetősége tulajdonképpen azoknak a periódusoknak a lerövidítését szolgálja, amikor egyik résztvevő sem kíván döntést hozni, a meghozott döntések pedig még nem fejtették ki a hatásukat.

A játék a DEFCON 5-ös szintről indul. Ekkor van lehetőségünk elhelyezni az egységeinket a kontinensünkön, de más utasítást nem adhatunk ki. A DEFCON 4-es szinten aktivizálódnak a radarok, ezáltal láthatóvá válnak az ellenfél radartávon belüli egységei. Ezen a szinten is van még lehetőségünk haderő lerakására, valamint a mozgatható egységeknek már ki lehet adni helyváltoztatási parancsokat. DEFCON 3-as szinten az ellenséges erők automatikusan tüzet nyitnak egymásra, de csak hagyományos fegyverzettel. DEFCON-2-es szinten eszkalálódik a konfliktus, míg végül elérkezik a DEFCON 1, amikortól a nukleáris fegyverek is bevethetővé válnak. A játék végét (szabályrendszertől függően természetesen) általában az határozza meg, hogy az összes nukleáris rakéta hány százalékát nem használták még el. Ez default módban 20%. Ha ezt a szintet eléri a számláló, akkor elindul az úgynevezett Victory Timer (értéke szintén beállítható), alaphelyzetben ez 45 perc belső időt jelent. Ha ez letelik, a játéknak vége, a győztes a legtöbb pontot szerzett személy.


A felhasználható katonai egységek két fő csoportra oszthatók: mozgatható és nem mozgatható egységek. Utóbbiak közé tartozik a radar (az ellenséges repülők, bombázók, hajók, tengeralattjárók és nukleáris rakéták észleléséért felelős), a repülőtér (ami a játék során automatikusan újabb repülőket gyárt, az egyetlen olyan egységet, amely termelődik, valamint ahonnan felszállhatnak és ahová leszállhatnak a vadászgépek és a bombázók), és a siló (a játék legfontosabb eleme, kettős funkcióval bír: légvédelem az ellenséges repülők, bombázók és rakéták ellen, vagy interkontinentális ballisztikus rakéták kilövése).
Ezek elhelyezése szintén döntően befolyásolhatja a játszma kimenetelét. A rossz helyre rakott silók, könnyű prédává váló repülőterek, rossz területet figyelő radarok a játék során megbosszulják magukat. A játék hangulatához és megunhatatlanságához nagyban hozzájárul, hogy nincs optimális elrendezés. Mindig az adott helyzettől (kontinens, szövetségesek száma, elhelyezkedése, játékmód, stb.) függ, hogyan érdemes elhelyezni ezeket a később már nem módosítható egységeket. A szerencse itt kaphat először jelentős szerepet a játékban. Lehet kockáztatni, de ha az ellenfél pont erre számított, akkor szinte az első perctől fogva elbuktunk, ellenben ha bejött a húzás, akkor hatalmas előnyre tehetünk szert. És természetesen lehet "biztonsági" módon kialakítani az állásokat, amikor túl nagyot nem bukhatunk, de előnyhöz sem jutunk.

A mozgatható egységek két csoportra oszthatók: repülők és bombázók, valamint hajók. A hajók további három csoportra bontva: anyahajók, hadihajók és tengeralattjárók. Összesen ez a nyolc fajta egység használható a játék során.

A harci egységek nem nukleáris haderejében a jól ismert kő-papír-olló elve érvényesül. Minden típus erősebb valamelyik másiknál, de gyengébb egy harmadiknál. Például a bombázók hatékonyabbak az anyahajók ellen, de kiszolgáltatottak a vadászrepülőkkel szemben, amiket viszont a hadihajók lőnek le nagyobb eséllyel, ám ezek könnyen áldozatul esnek a tengeralattjáróknak, amiket az anyahajók tudnak hatékonyabban elpusztítani, stb.
Az ütközetek során itt már jelentősebb szerepet játszik a szerencse. Minden mozgatható egységnek egy életereje van, azaz egy találat elég az elpusztításához, de a találat valószínűsége a támadó egységek típusától és számától valamint a megtámadott egység típusától függ. Így érvényesül a kő-papír-olló elv, az erősebb egység nagyobb valószínűséggel győzi le a gyengébbet, de nem feltétlenül és nem minden esetben. A játékos feladata tehát az, hogy úgy irányítsa a mozgatható egységeket, hogy a legjobban tudjanak érvényesülni azok erősségei. Ehhez a valós, vagy gyorsított idő miatt szükség van valamilyen fokú kézügyességre, de ez a játékosok többségének valószínűleg nem okoz problémát, a kifejezetten csak kézügyességre kihegyezett akciójátékok kedvelőinek pedig valamennyi előnyt is jelenthet. Ha a felek megállapodnak a leállítási opció bekapcsolásában, akkor teljesen kényelmesen és átgondoltan lehet az utasításokat kiadni. Ha a valós idő a választható leglassabb üzemmód, abban az esetben is viszonylag egyszerűen megadható az a 30-40 parancs, ami egy ütközet során szükséges (a játék kezelése, a parancsok kiadása nagyon egyszerű, pillanatok alatt elsajátítható).

Nukleáris fegyverrel három egység rendelkezik:a silók (kilövő módban), a bombázók (kilövő módban) és a tengeralattjárók (kilövő módban). Nagyon fontos eleme a játéknak, hogy a nukleáris támadás mindig kockázattal jár: kilövő módban a silók nem látnak el légvédelmet, és sok ideig tart, amíg visszaváltanak, a tengeralattjárók megjelennek a radaron és sebezhetővé válnak a bombázók, hadihajók, anyahajók és légvédelmi ágyúk számára, a bombázóknak pedig nagyon meg kell közelíteniük a célpontot, valamint más egységeket nem támadhatnak közben.

Tehát a támadás mindig a sebezhetőség kockázatával jár, és lehet, hogy az ellenfél (vagy egy szövetségese) csak erre a pillanatra vár...

Gyakorlatilag "ennyi" a játék. A lehetőségek szinte végtelenek, mert sosincs biztos stratégia. Mindenképpen érdemes a DEFCON 3 és 2 szinten megszerezni a tengeri fölényt, mert ezáltal biztosítható, hogy a tengeralattjárókkal biztonságosan meg tudjuk közelíteni az ellenséges partokat és kilőni a rakétákat DEFCON-1-ben, de ugyanakkor a saját partjainkat is védeni kell. Van, amikor az ellenfél radarjainak kilövésével célszerű kezdeni a játékot, van, amikor a repülőtereket kell megsemmisíteni, és van, amikor 2 szövetséges összehangolt, azonnali nukleáris csapása a célravezető stratégia.
Általában a tengeri csaták győztese a játékot is megnyeri, de ez nem törvényszerű. A tengeralattjárók és bombázók rövidtávú nukleáris tölteteivel vagy az ellenfél védelmét (silókat, radarokat, reptereket) lehet gyengíteni, ami siker esetén teljesen védtelenül hagyja őt a silókból érkező atomcsapásunkkal szemben, vagy rögtön magukat a városokat célszerű célba venni, növelve pontjainkat.

Természetesen mindez attól is függ, mi a játék célja: a legtöbb elpusztított ellenfél, a legkevesebb saját áldozat, vagy a kettő aránya...

És ha mindez nem lenne elég, a leghangulatosabb elem, ami tényleg visszaadja a hidegháborús korszak paranoiáját: a szövetségek bármikor felbonthatók. És ezt figyelembe kell venni az egész játék során, mert a végén csak egy győztes lehet! Természetesen lehtőség van arra, hogy az egyes játékosok kommunikáljanak egymással, mindenki mindenkivel, csak a szövetségesekkel, de lehet titkos üzeneteket is küldeni akár az ellenfélnek is. Beállítható, hogy a szövetségesek radarképeihez hozzáférhetünk-e, így pl. egy ál-szövetséggel indított játék során azonnal feltérképezhetjük leendő ellenfelünk silóinak, radarjainak és reptereinek helyzetét, és ez az információ kincset ér, ha a mi kezünkben az első csapás lehetősége.

A játék során folyamatosan látni, kinek éppen hány pontja van, ezért több játékos esetében arra is vigyázni kell, nehogy túl hamar az élre ugorjon az ember, mert a többiek mindig a vezető játékost támadják. Vagy a leggyengébbet. Érdekes, amikor egy 6 fős játszma kezdetben három kétszemélyes szövetségként indul, majd az egyik szövetség felbomlik, a másik kettő megtámadja valamelyik egyedül maradt tagot (ennek esélye sincs a továbbiakban), míg a másik kilépett tag heves diplomáciai tárgyalásokba bocsátkozik mindkét féllel, majd belép az egyik szövetségbe, így három a kettő ellen típusú játszma alakul ki, természetesen győz a túlerő, de a hármas szövetség a játszma utolsó szakaszában szintén darabjaira hullik, mert csak egy győzhet...

Egyszerű és mégis nagyszerű játék a DEFCON. Az Introversion fejlesztői az Uplink és a Darwinia után megint maradandót alkottak. 65 megabájtban.