Most olvasom, hogy a Fővárosi Bíróság helybenhagyta a Kendermag egyesület vezetőjének önfeljelentése nyomán született elsőfokú ítéletet. Ami számomra igazán érdekes és megdöbbentő, az az indoklás:
"A bíróság álláspontja szerint egy személy magatartása önmagában még nem feltétlenül okozna büntetőjogilag értékelhető társadalmi hátrányt, nem veszélyeztetné feltétlenül súlyosan a közösséget. Azonban Juhász Péter az önfeljelentéssel és az elektronikus médián keresztül felhívta a kábítószer fogyasztására a társadalom figyelmét, és a sajtóban, valamint az egyesület honlapján a kábítószer fogyasztása mellett foglalt állást, ezáltal komoly veszélyt jelent a társadalmi együttélésre, így vele szemben büntetőjogi felelősségre vonás vált szükségessé. A másodfokú bíróság szerint Juhász Péternek a személye is fokozottabban veszélyes a társadalomra, mert a büntető eljárást, a jog eszközét és a bíróságot kívánta felhasználni arra, hogy a kábítószer fogyasztás legalizálását hirdesse."
A kábítószer fogyasztás sokak szemében vörös posztó, társadalmilag erőteljesen elutasított magatartásforma. De ennek függetlennek kellene lennie attól, hogy valaki a nyilvánosságot felhasználva érvelhessen egy igazságtalan törvény ellen. Önmagában az érvelés nem lehet bűn.
Nézzünk egy, a társadalom nagy része által támogatott törekvést: a kordonbontást.
A gondolatkísérlet erejéig helyettesítsük be Orbán Viktor akcióját Juhász Péter tevékenységének helyére. A bíróság érvelése szerint ha valaki a jog eszközét és a bíróságot kívánja felhasználni arra, hogy álláspontját érvényesítse, akkor az fokozottabban veszélyes a társadalomra. Orbánék ugye állítják, hogy lemondanak a mentelmi jogukról, tehát vállalják tetteik jogi következményeit.
De hogy lehet valaki bűnös a jog szerint, ha az erkölcsi igazság vele van? Úgy, hogy a törvények rosszak. Tehát meg kell változtatni a törvényeket. Ezért pedig érvelni kell, akár a nyilvánosság bevonásával is.
Orbán Viktor úgy gondolja, az erkölcsi igazsága, a demokrácia védelme megengedhetővé teszi számára a polgári engedetlenséget, mint eszközt, a meggyőzésre.
Juhász Péter úgy gondolja, az erkölcsi igazsága, az egyéni szabadságjogok védelme megengedhetővé teszi számára a polgári ENGEDELMESSÉGET, mint eszközt, a meggyőzésre.
De nem. A polgári engedelmesség veszélyes a társadalomra.
Nem azért ítélték el és kapott pénzbüntetést, mert besétált egy hatalmas kender növénnyel a bíróságra, nem azért, mert otthon a saját termesztésű füvét szívja, hanem azért, mert névvel, arccal ki mert állni a szerinte helyes nézetek mellett, és indítani mert egy próbapert, a helyzet abszurditásának bemutatására.
A bíróság szerint ez fokozottan veszélyes a társadalomra.
Hát hülyék maguk, tisztelt bíróság?
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tschöppy · http://megmondas.blogter.hu 2007.02.07. 15:03:50
Nem élek semmilyen droggal, de akinek ez a műsora, hogy füvezni akar, az csinálja.
Ez a bírósági határozat meg vicc. De hát ezt már megszokhattuk, a magyar bírók nem tudom hol élnek, de nem ebben a világban, az szinte biztos...
Sánta Kántor · http://nincskegyelem.blog.hu 2007.02.07. 16:47:30
mavo · http://polmavo.blog.hu 2007.02.07. 17:09:38
Sánta Kántor ... ne ...
molcsa (törölt) 2007.02.07. 20:42:32
Sánta Kántor · http://nincskegyelem.blog.hu 2007.02.07. 22:12:21
fikaboy 2007.02.08. 00:39:00
Pontosan rávilágít a társadalmi hozzáállásra és sok más dologra.
A melegekkel kapcsolatban például ezt hallani: Miért mennek a buzik az utcára? Engem nem zavarnak, de miért kell reklámozni?
Ha valami, ami megoldandó és kezelendő a társadalom számára, nem beszélünk róla, így az nincs is.
Például arról se beszéljünk, hogy több (de elég akár egy is) fiatal került előzetesbe fű szívásáért, napokra hetekre és hónapokra, megalázva, iksolából kirúgva. A statisztika azt mutatja, hogy pusztán fű szívásáért nem kerülhetsz börtönbe. Hát ja, köszi, tölts el akár egy éjszakát cellában.
ez sincs, mert nem beszélünk róla.
Az első kendermag tűntetésre kijöttek az ellenzők sípokkal és dobokkal megpróbálva elnémítani a beszédeket.
Kedves bírák, esetleg maguk részt vettek a tűntetésen, síp is volt önöknél a demokrácia védelmében?
komolyan mondom, megáll az ember esze.
A tárgyalásra miért nem vitték magukkal, így nem kellett volna a hülye védők beszédét sem meghallgatni. Juhász Péterét aztán meg pláne.
Nem lett volna döntés, hiszen senki nem halloittta volna, nem lettek volna híradások, és kuss van az egészről...
szuper nem? talán így egszerűbb lett volna.
minek a sok vesződség.
Hajrá Magyarország! Csak a társadalom védelmében.
ui.
Kántor! Légyszi sétálj be a bíróságra a 6 kiló heroinoddal. Ne rejtegesd!
Dani 2007.02.08. 04:45:38
Asszem · http://olahandras.blog.hu 2007.02.08. 07:08:56
Zozo 2007.02.08. 08:59:50
Zozo 2007.02.08. 09:06:27
Miért nem olyan jármüvek vannak forgalomban, amit
egyszerüen vízzel üzemeltethetünk?
Mert ebből nincs haszon!
Réges régen még az alkohol volt tiltott.
De rájöttek, hogy ebből van a suska és a könnyen,
otthon előállítható "termékeket" betiltották.
Na? Szerintetek miért? :) pénz,pénz,pénz...
Sohasem teheted azt, ami jó. Mellesleg az alkohol jobban
károsít, mint a kender...
Ja, és ugyanez a felépítése a gyógyszerhasználati
szokásoknak is... Teremtsünk sok-sok beteg embert, hogy
legyen kinek eladni a sok szart...
Stb-stb...
Surfin · http://surfin.blog.hu 2007.02.08. 09:31:57
Zozo 2007.02.08. 10:09:54
A nagy Babylon...
Stigma 2007.02.08. 10:43:24
Nevetséges, álszent pénzhajhász banda!
10 ismerősöm szüleiből, 8 alkoholista..
De persze ez senkit nem zavar, nyugodt szívvel gurithatják le a kereszteződés közepén (pl családapák) a tömény alkoholt, majd hazamegy és rendszeres esti programként agyonveri a családot!
De ez belefér, hisz az alkohol áru nagy részét megtudják adóztatni!! Átlátható ez mint a szita!
Azokat meg üldözik, akik este utcákba bújdosva szívnak el egy spanglit, és eltémázgatnak az élet dolgairól..
A középső ujjammal üdvözlök minden törvényhozót!
Tisztelet azoknak akik nem maradnak csöndbe..egyszer úgyis megtörik ez a mocskos rendszer!!!!!
MEGABEAT 2007.02.08. 11:09:48
áToK · http://atok.freeblog.hu 2007.02.08. 11:22:44
Kérdés csupán, hogy a magyar nyelv változott volna ekkorát, vagy manapság a politikusok/törvényhozók/bírák úgy forgatják a köppönyeget, ahogy kedvük tartja....??? :D
Dió · http://reggelihirek.blogspot.com 2007.02.08. 16:25:19
Asszem 2007.02.09. 00:18:24
Egyébként ez a jungiánus felfogás az erkölcsről, mint belső gátlások projekciójáról számos kérdést vet fel bennem.
Ha mindenkiben így működik az erkölcs, akkor mi alakítja ki a belső gátlásokat? A kisgyerek számára fontos személyek által projiciált belső gátlások interiorizációja? Azaz a szülők erkölcse, az ödipális-konfliktus feloldása után? Társadalmi közegben a kollektív tudattalanban lévő archetípusok alapján miért ne lehetne elvárni, hogy az erkölcsi gátlások (szuperegó?) individuális szinten is hasonlóságot, egyetemességet mutassanak?
Avatar 2008.05.15. 18:42:41
index.hu/politika/belfold/kordon080516/
Kordont bontani szabad, az nem veszélyes a társadalomra, még akkor sem, ha a médiában mutogatják.