Szinkronizálás - Szenvedés a Live Mesh, de legalább működik.
2008. december 22. írta: Asszem

Szinkronizálás - Szenvedés a Live Mesh, de legalább működik.

 Van, amikor hirtelen minden összejön, és semmi sem sikerül. Azt hiszem egy ilyen időszakba futhattam bele az elmúlt napokban, amikor le akartam cserélni a FolderShare-t, és hirtelen felindulásból felraktam három különböző szinkronizáló programot, végül a Live Mesh-nél kötöttem ki.

Aztán kezdtem kétségbe esni, mert ez sem működött. Egyszerűen nem szinkronizálta az adatokat. Se előre, se hátra. Elkezdtem konfigurálgatni minden szart, amit tudtam, ennek eredményeképpen úgy tűnt, sikerült a teljes netet tönkrevágnom. 

Szerencsére nem én csesztem el, területi hiba volt a Diginél, immáron sokadszor. Lassan teljesen megszokottá válik, hogy ad-hoc módon van internet elérés.

Szóval ezután elkezdett működni, aztán megint nem. Végül rájöttem, hogy a laptopon lévő Sygate tűzfal fogja meg, pedig elvileg engedélyeztem a klienst.

Mindegy, tűzfal törölve, helyette Comodo ment fel. 

Tehát elkezdett működni, és ennek örömére megpróbáltam szinkronizálni a 20 gigás zenegyűjteményem.

Szépen el is indult, annak rendje és módja szerint, átment vagy 7-8 giga, amikor a laptopon a Windows elkezdett sivalkodni, hogy kevés a hely a C:-n. És tényleg, valami elkezdte felzabálni a gigákat.

Nem nehéz kitalálni, a Live Mesh a Documents and Settings Application Data mappájába elkezdett jó sok gigás ideiglenes fájlokat pakolászni. 

Ami nekem azért gáz, mert a rendszerpartíció mindig külön van választva az adatoktól, így a C: meghajtón lévő pár giga szabad hely iszonyú hamar felörlődött. 

Erre Live Mesh mit lép? Induláskor kifagy, hogy "Valami hiba történt". Na igen, az a hiba, hogy teleírta a cét. Se előre, se hátra.

De ennyi szenvedés után már nem adom fel, fogom a zenéket, kézzel átviszem egyik gépről a másikra, és utána engedem rá a Mesh-t. Hátha akkor jobban bírja.

Tanulság: az embernek sosem lehet elég nagy a vincsesztere.

Plusz milyen jó is lenne, ha a drága szoftverfejlesztők nem önkényesen döntenék el azt, hogy a több gigás fájlokat létrehozó mappák a rendszerben hová kerüljenek. Erre szerintem igazán gondolhattak volna.

Hát, most ez van, laptopon kézzel letöröltem a temp fájlokat, meglátom mit lép rá, ha végképp semmit, akkor reinstall, oszt jónapot.

Aztán ha ez is megvan, akkor lassan készen állok a 2008-as év lezárására, megcsinálom a backup DVD-ket, különválasztom a ballaszt-adatot (amiket évek óta csak hurcolok magammal, pedig már nem lesz rá szükségem) a fontos infóktól, előbbiek mennek fel SkyDrive-ra (csinálok majd nekik 50 megás truecrypt voluméket), utóbbiak pedig maradnak a vinyókon szinkronizálva.

Klaus Schulze.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.22. 22:28:48

A profil és a felhasználói mappák helye módosítható:

winportal.net/?id=18

winportal.net/?id=30

Az meg különösen jó, hogy a Windows külön kategorizálja ezeket virtuális mappákba. Dokumentumok, Képek, Videók, Zenék, Letöltések, Kedvencek...stb, és ezekben annyi almappát nyitsz, amennyit akarsz.
Ráadásul mindenféle hülye third-party szoftver nélkül saját használatba veheted, így egy másik (akár rendszergazdai) profillal rendelkező user nem lát bele a te saját fájljaidba, ha nem adsz hozzáférést, ellenben a D, E, F...stb meghajtókat ugyanúgy látja.

+ egy másik tanulság: Jó lenne már elfelejteni ezt a partíciós káoszt. Modernebb oprendszerek (XP SP2 óta, Vista), már kezeli a nagyobb rendszerpartíciókat is. A Vista továbbfejlesztett töredezettségmentesítője miatt nem kell félned, hogy jobban töredeznek a C-n a gyakran használt adatok.

Egy partíción a másolás is gyorsabb, mint két partíció között, az áthelyezés azonnal megtörténik. Ha beszarik a Windows, akkor formázás nélkül újratelepíted és a C-n ott lesznek a régi dokumentumaid, Program Files-od és felhasználói profiljaid egy Windows.old nevű mappában.

Néha nem árt szakítani a hagyományokkal. Ma már a partícionálás mellett három lényeges érv van. Az egyik a dualbootos rendszer, a másik a hatalmas méretű (TB körüli) winyókat azért most se hülyeség szétosztani, a harmadik pedig, ha több winyóból csinálsz RAID5-ös tömböt.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.22. 22:31:45

Ja, majd elfelejtettem. A Live Mesh mekkora tárhelyet ad? Mert nem találtam rá pontos utalást. Vagy megosztva használja a Folders 25GB-ját?

Asszem 2008.12.22. 23:05:16

A LiveMesh 5 gigát ad, ha feltöltöd az adataidat a "cloud"-ba, de amiért én használom, az a p2p szinkronizálás, máskülönben nem tudnék 20-30 gigányi adatokat kezelni.

Mondjuk most megint nem működik valamiért, a laptopon 90-95%-ban leterheli a CPU-t a monitor progija, és az előbb megint elkezdet valamiért 9 gigát lehúzni és teleszórni a C:-t, úgy kellett leállítani.

Most még abban bízom, hogy ez a hirtelen erőforrásigény azért kell, mert 21 gigányi adatot kell hirtelen átszkennelnie, és ha végzett, akkor lecsökken elviselhető mértékűre, mint a másik gépen. De legalább jelezné, hogy ezt csinálja.

Köszi a tippeket, bár a teljes documents and settings mappát nem akarom átpakolni máshová, én azt szerettem volna, ha a Mesh, mint program kérdezi meg, hogy ugyanmár hová rakja a sokgigányi ideiglenes fájlait.

Plusz még jó lett volna egy opció ezek törlésére.

Az a baj, hogy nyilván úgy tervezték, hogy ilyen problémát úgysem fog okozni senkinek, akkor meg minek bosszantani a felhasználót opciókkal...

Pedig belegondolhattak volna, ha p2p szinkronizálást csinálnak, valószínű hogy mindenki a fotóit, videóit és zenéit is szinkronizálni akarja, az pedig sok giga lesz.

Mondjuk az is lehet, hogy abból indultak ki, hogy az emberek többsége egy partíciót használ.

Na mindegy, egyelőre szenvedek vele, nem megy, és nem tudom, miért, de ahogy körülnéztem a neten, nincs nagyon más alternatíva.

Ha minden borul, visszatérek a LiveSync-hez, ami a FolderShare utódja.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.23. 00:05:15

Ezt most nem értem. 5 gigás a tárhely, akkor hogy tudsz 20-30 gigát szinkronizálni? Az nem azt jelenti, hogy mindkét helyen megvannak az adatok, ha meg valahol változik, akkor a másik helyen is változik, illetve a géped által szinkronizált 20-30 gigához mobiltelefonról, notebookról, vagy netkávézóból is hozzáférsz?

varga.peter · http://www.keramia.blog.hu 2008.12.23. 11:59:59

Helló!
Érdekes a téma amiről írsz, gondoltam elmondom én mit tapasztaltam:
Pár hónapja használom a dropboxot, ami nálam teljesen megbizhatóan működik, talán épp a szolgáltatód nem működött rendesen, amikor próbáltad. Mondjuk a 2GB amit adnak, inkább csak dokumentumokhoz elég, de nálam szép csendben fut a háttérben, és nem terheli nagyon a gépemimet. Erről a témáról írt a Lifehacker is, ha nem olvastad, itt a link:lifehacker.com/5064688/online-storage-feature+by+feature-comparison-chart?cpage=1&sort=asc

Asszem 2008.12.23. 18:02:41

Péter: köszi a tippet, ismerem a Dropboxot, ami a legnagyobb baj volt vele, hogy csak egyetlen mappát lehetett beállítani. Gyors fájlmegosztásnak jó, de nekem mások az igényeim.

Penge: az a lényeg, hogy ha feltöltöd az adataidat a Microsoft szervereire, akkor 5 gigányit tölthetsz fel, és ezek természetesen bárhol, bérmikor elérhetőek lesznek.

Viszont van olyan opció is, hogy a szervert kihagyod, így az adatok csak akkor szinkronizálódnak, ha legalább két gép online van. Így működött a FolderShare is, és ezért lehet megoldani, hogy 20-30 gigás folderek is szinkronizálva legyenek, persze ennek az az ára, hogy nem is tudom akárhonnan elérni őket, de azokat az adatokat (zenék főleg) nem is akarom. Elég, ha szinkronban vannak, hogy ne kelljen kézzel másolgatnom mindig a kényesen rendben tartott médiatárat.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.23. 18:50:01

Akkor jól sejtettem. Ennek így nem sok értelme van, ezzel az erővel az MS-t kihagyva mindkét gép online van és VNC-vel kapcsolódsz.

Szerintem továbbra is várok a guglira, hátha pár hónap múlva előrukkol valami 100 gigás tárhellyel. :D

ps: Jé, már van Radar is a blog.hu-n. Még véletlenül se az RSS-t népszerűsítsék. Minek is? Hisz az nyílt szabvány, azzal nem tudják magukhoz láncolni a usereket. :D

Asszem 2008.12.23. 19:33:49

A VNC-t nem ismerem, kérdés, hogy tudja-e automatikusan figyelni a mappákat, hogy történt-e változás? Mert nekem pont az kell, hogy set and forget legyen, vagy hogy híjják, egyszer beállítom, és onnantól fogva ne kelljen vele törődnöm. Ami az egyik gépemen van, pontosan ugyanaz legyen a másikon. A FolderShare ezt kiválóan tudta, most a Live Mesh-en a sor, hogy bizonyítson.

más.
Nekem kifejezetten tetszik a Radar, mert sokan egyszerűen nem hajlandóak RSS-t használni, ezt pedig lehet, hogy fogják.

Ezenkívül ott a kommentRSS link is, ami kifejezetten jó, sőt.

Erről jut eszembe, igazán megoldhatnák már Chrome-ba, hogy lehessen egy klikkel RSS-t hozzáadni, ne kelljen bookmarkletekkel bohóckodni.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.23. 20:35:37

Mivel valós idejű távelérési szoftver (olyasmi, mint a Windows távsegítség), így igen. Beállítod a jogosultságokat, hogy mely mappákhoz férhet hozzá és az otthoni winyód egész tárkapacitása rendelkezésre áll, ha be van kapcsolva az otthoni géped és fut rajta a szerverszoftver. Talán még Symbianos változata is van, bár ebben nem vagyok biztos.

"mert sokan egyszerűen nem hajlandóak RSS-t használni"

Alul: A bejegyzés hozzászólásainak rss feedje

Ez aztán nagyon sokat mond egy olyan usernek, aki nem tudja, hogy mi az az RSS és a feed szóról az iskolai angolóra kapcsán az etetés szó jut az eszébe. Majd rákattintva kap egy ömlesztett XML kódot.

Tegyék kiemeltebb helyre és legyen fölötte vastag betűs linkkel egy magyarázat, ami pár mondatos és lényegretörő.

Egyrészt nekik is jobb lett volna, mert nem kellett volna feleslegesen programozni, másrészt nem az ő adatbázisukat terhelné (a userek 90%-a nem fogja kivenni a pipát, csak gyűlik-gyűlik átláthatatlanul), harmadszor igénybe vehették volna ugyanúgy a nem regisztrált userek is, akik később talán ennek hatására kedvet kapnak a regisztrációhoz és nem kellett volna ilyen fasiszta lépést tenni ezügyben.

Tényleg lehetne már RSS a Chromeban, de miért kell szórakozni a bookmarkletekkel. Ugyanúgy egy kattintás a címsor jobb szélén lévő RSS ikon, ahogy a könyvjelzősáv tetszőleges pontján elhelyezett RSS feliratú (vagy amit akarsz) könyvjelző, amire egy kattintással nyílik is a Reader (már ha te azt használod).

Asszem 2008.12.23. 21:27:21

A címsor elegánsabb :D

Igen, az tényleg hasznos lenne, ha a Radar helphez hasonlóan az RSS link mellé is kerülne egy magyarázat és egy nagyon jó kis help.

A VNC-vel értem, hogy el tudom érni a teljes otthoni vinyót (ilyent a foldershare is tudott), de ettől még fogja automatikusan szinkronizálni is a fájlokat?
Tehát ha szerkesztek egy word dokumentumot és elmentem, akkor ez a legfrissebb változat lesz-e ott az összes hálóba kötött gépen?

((Egyébként a túlbiztosítás kedvéért a dokumentummappámat amúgy is backupolom Mozy-ra, úgyhogy az legalább három különböző helyen megvan :D:D))

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.23. 21:58:09

"Tehát ha szerkesztek egy word dokumentumot és elmentem, akkor ez a legfrissebb változat lesz-e ott az összes hálóba kötött gépen?"

Mire való az XP óta létező "Megosztott Dokumentumok" mappa? :)
Ezt is ki lehet terjeszteni több könyvtárra, partícióra...stb

Sőt, ha nem sajnálod a pénzt és gyakran használsz ilyen szolgáltatásokat, akkor veszel egy kisebb gépet szünetmentessel és valami minőségi winyóval, belövöd szervernek és azt használja backup szinkronizációra az otthoni gép, a notebook és ha neten bejelentkezel, akkor az is. Na az már tényleg betonbiztos.

Asszem 2008.12.24. 09:00:40

@penge™: Na igen, érdekes ebbe belegondolni, megjelenése óta használok XP-t, de soha még csak eszembe sem jutott volna a 'Megosztott dokumentumok' mappát használni....

És szerintem ezzel nem csak én vagyok így, hanem a mezei júzerek nagy része, azért szerintem ez sokat elmond... :D

Másfelől az is furcsa, hogy ha a szinkronizálás problémájára van beépített megoldás az XP-ben, akkor a Microsoft miért fejleszt egymással párhuzamosan (mert a FolderShare utódjának fejlesztése sem állt le) olyan programokat, amelyek ugyanerre kínálnak megoldást?

Mondjuk a LiveMesh-t még meg tudom érteni, hogy töltsem fel az adataimat a Microsoft szervereire...de akkor mi a francért nem kapcsolják össze a SkyDrive 25 gigás tárhelyével, ahová viszont csak egyesével lehetne feltöltögetni a max. 50 megás fájlokat...

Olyan átgondolatlannak tűnik ez az egész.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.24. 12:07:22

"akkor a Microsoft miért fejleszt egymással párhuzamosan"

1: Butuló társadalomban élünk, ahol nem fordítanak elegendő időt és szakértelmet az informatikaoktatásra. ECDL képesítésű Micikét is felveszik akár, aki rosszabbat tesz, mintha nem is lenne.
2: Ha valaki megtanulja a fájlmegosztást, onnantól már pillanatok alatt áll át másik rendszerre (pl Linux), mert a fájlmegosztás átjárható (fájlrendszerakadályokat leszámítva) , de ha hozzászoktatják a usert a saját csilivili rendszerükhöz és senkinek még annyit sem kell megjegyezni, hogy localhost, vagy munkacsoport, akkor onnantól az MS-t fogja használni, mert azzal szinkronizálta évekig az adatait, tehát jobban ingadozhat a rendszer minősége, nagyon nagy szarvashibát kell elkövetni, hogy a userek végleg elhagyják. Szerintem ezért. Az MS meg nem érdekelt az informatikaoktatásban, neki az a lényeg, hogy el tudja adni a termékét.
Ne érts félre, nem informatikusokat akarok nevelni, de az ma már az alapműveltség része lenne, hogy legalább valamennyire ismerje mindenki a saját oprendszerét, ami a legtöbb esetben (főleg Windowsnál) nem teljesül.

Ha gazdaságilag vizsgáljuk a problémát, szerinted cégek ezreinek, százezreinek mennyibe van a spamek távoltartása? Mennyi erőforrást emészt fel? Milyen költséges a zombihálózatok utáni nyomozás, ezek lekapcsolása? Itt is erősen megismerszik a mezei userek hozzá nem értése.

"de akkor mi a francért nem kapcsolják össze a SkyDrive 25 gigás tárhelyével, ahová viszont csak egyesével lehetne feltöltögetni a max. 50 megás fájlokat..."

Azért, hogy ne csináljanak maguknak felesleges munkát azzal, hogy ellenőrizgetik az újonnan regisztrált tárhelyeket, mert 25 gigában elfér cirka 35db 700 megás DivX. Egy nap alatt regisztrál egy user egy rakás tárhelyet és csinál egy ezer filmes warezoldalt, amiből esetleg pénzt is keres. A Live Mesh-sel meg azért mégiscsak könnyebb szinkronizálni a "Filmek" mappát, mint egyenként 14MB-os raronként felpakolni, akár a drag n' drop-os IE-s beépülős megoldással.
Meg gondolom ott nincsenek is olyan szigorú védelmek, mint a Skydrive-on, hogy .exe-t, dll-t...stb nem lehetett felrakni, meg ilyesmi.
süti beállítások módosítása