100fekvő projekt, 2. nap
2009. március 27. írta: Asszem

100fekvő projekt, 2. nap

Megcsináltam a második edzésnapot a 100 fekvőtámasz projektben. Sokkal nehezebben indult, mint gondoltam volna. Egész nap éreztem a karomat és a mellkasom, lehet, hogy tényleg túlzás volt az első napot egybemosni az első teszttel. Tanulság: tényleg érdemes betartani a szabályokat.

Az első sorozatnál (10 db.) azt hittem kész, itt bukom be a programot. Az első kanyarban, hehe. De nem, szerencsére a másodikra rendbejött, sokkal könnyebben meg tudtam csinálni az előírt 12 fekvőt. Utána volt két nyolcas, bagatell, majd az utolsó, ami maximumig megy, de legalább 12. 

Erre jól rápihentem, így végül megint sikerült felnyomni 20-ig, de 18 környékén már kezdtem érezni, hogy remeg a kezem, és mivel holnap reggel úgyis tervezek egy hosszabbat jógázni, ezért nem akartam túlhajtani magam. Mégcsak az kéne, hogy összeomoljak a hídba...

Csinosítgatom az Excel file-t, amibe a programot összefoglalom, persze megint elkezdtem túlspilázni, viszont így frankó lesz. Megcsinálom feltételes formázással, hogy az aktuális teszteredménytől függően színezi be az adott héten azt az oszlopot, amelyiket követni kell.

Ha elkészült, felrakom ide.

Vasárnap jön a következő edzés és már vége is az első hétnek. Addig regenerálódom.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása