Az elmúlt két hét során lehetőségem volt egy HTC Desire HD telefont tesztelnem a @Telenor_HUN jóvoltából. Az első kérdés persze ilyenkor az, hogy mit is írhatnék róla még, hiszen ez nem egy új telefon, már régóta kapható, sok helyen tesztelték már (magyarul és angolul). Nem fogom a posztban a hardverspecifikációkat leírni, vagy egyesével összehasonlítani a hardverkomponenseket az iPhone 4-el, hiszen már ezt is megírták. Sőt, aki a Samsung Galaxy S-el akarja összevetni a Desire HD-t, annak ezt a rendkívül alapos cikksorozatot ajánlom.

Amiről írni szeretnék, az a telefon használata során tapasztalt felhasználói élmény. Természetesen ez jellegénél fogva eléggé szubjektív lesz, viszont ez az, ami a tényszerű adatokon kívül leginkább közrejátszik egy telefon megítélésében.

A két hét alatt, amíg a telefont nyüstöltem, folyamatosan gyűjtöttem a benyomásokat. Néhányat hirtelen felindulásból azonnal kitwitteltem, a legtöbbet szorgalmasan jegyzeteltem egy Goodle Docs file-ba és volt egy csomó dolog, amiről bár megfogadtam, hogy na ezt tuti leírom majd a posztban, de valószínűleg csak napokkal a poszt élesítése után fog eszembe jutni.

Elég hosszú lett a lista, de még magamat is untatnám vele, ha mind megosztanám. Ráadásul nagyrésze megegyezik azzal, amit korábban írtam, amikor a sima Desire-t hasonlítottam össze az iPhone-al ("iPhone vs. HTC Desire").

Ezért átgondolva a dolgokat, a bennem kavargó benyomások közül kiragadom a legfontosabbakat és megpróbálom ezek alapján összehasonlítani a HTC Desire HD-t az általam napi szinten használt iPhone 4-el. Fight!

Kezdetben vala a Desire...

Az első érintőképernyős okostelefonom a Desire HD kistesója, az eredeti HTC Desire volt. Jó kis telefon volt, elég hamar megszerettem ("HTC Deziré - Minden várakozást felülmúlva"), de idővel kiderültek és egyre bosszantóbbá váltak a hibái. Ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom minden telefonok etalonját, a kategória legjobbjának kikiáltott, használói által már-már rajongva imádott, mások szerint pedig legalább ennyire megvetett készüléket, az Apple iPhone 4-et.

Az első benyomásaim eléggé vegyesek voltak ("Az iPhone androidos szemmel"), röviden összefoglalva arra jutottam, hogy az iPhone hardverileg (kijelző szépsége, kamera által készített képek minősége, hangzás, stb.) határozottan jobb, mint a HTC, viszont az operációs rendszere, az iOS sokkal elmaradottabb, mint a Desire-t meghajtó Android (részletes kifejtést lásd itt). Az iPhone szép, az Android okos.

Idővel aztán megszoktam az iPhone hülyeségeit, megszerettem az eleganciáját és szépségét és kialakítottam egy ilyen ambivalens viszonyt a telefonnal ("iPhone, amit gyűlölök és szeretek"). Na és ekkor jött a alkalom a Desire HD tesztelésére, amire lecsaptam, úgyhogy lehetőségem volt az elmúlt két hét során megismerni, hogy hová fejlődött a HTC és az Android, mióta elváltak útjaink.

Érdekes két hét volt ez számomra. Bár az elején úgy terveztem, hogy csak a Desire HD-t fogom használni, végül nem tudtam az iPhone-t otthon hagynom, így ez idő alatt két telefonnal éltem az életem (ami egy magamfajta számára überöröm-bodottá).

Az első benyomások - welcome back Android!

Már az unboxingtól instant deja-vu érzésem támadt. Azonnal visszajöttek az androidos emlékek, így azon vettem észre magam, hogy a telefon bekapcsolása után pár perccel már LauncherPro-t telepítek és dobálom ki az ikonokat és widgeteket a különböző home screenekre. A nap végére gyakorlatilag sikerült ismét kialakítanom azt a környezetet, amit a régi Desire-n használtam és szerettem és ezen a tesztidőszak végéig nem is nagyon változtattam.

YouTube-on találtam ezt a bemutató videót arról, mit tud kihozni a Launcher Pro a Desire HD-ből. Impresszív:

A rutin csapdája - nem a rendszer hibája, ha te mást szoktál meg.

Visszatérő elem a tech blogokon dúló melyik a jobb az Apple vagy Android vitákban az, hogy - főképp- iPhone felhasználók szerint az Android operációs rendszer mennyire áttekinthetetlen és zavaros az iPhone-hoz képest.

Hát nem tudom. Amikor először találkoztam a Desire-vel, egyáltalán nem éreztem bonyolultnak a rendszer logikáját és amikor iPhone-ra váltottam, nem láttam akkora nagy különbséget az utóbbi javára.

Az tény, hogy az iPhone Beállítások menüje szebb, mint az Androidé, de funkcionálisan nem sokkal jobb. Sőt néha kifejezetten zavaró, hogy az iPhone rendszer szinten inkonzisztens, mert némelyik app beállításait a Beállítások menüben lehet elvégezni, míg másokét magában az alkalmazásban. Emiatt két helyen is keresni kell.

Az Androidon egyértelmű a szabály: minden alkalmazás beállításait az alkalmazásban kell keresni. Logikus, nem? Ezért nekem iPhone után sem okozott semmilyen nehézséget visszazökkenni az Android logikába.

Viszont annak, aki még nem használt zöld robotos oprendszert és almából jött, annak elsőre tényleg szokatlan lehet, de ezt nem szabad az Android hibájának felróni.

Ez vissza is vezet ahhoz a véleményemhez, amit ez a két hét tesztidőszak csak még jobban megerősített bennem: egy okostelefont igazán kiismerni és arról megalapozott véleményt mondani csak jópár hét aktív használat után lehet. Erről már korábban is írtam és most is fenntartom.

Ezért is tartom felháborítónak, hogy egyes oldalak két-három nap használat után már végleges ítéletet mondanak és pálcát törnek egy-egy eszköz felett. Pár napos használat csak az első benyomások megszerzésére elegendő, de ezek módosulhatnak az aktív használattal.

Különösképp igaz ez azon felhasználók esetében, akik több éves iPhone használat után váltanak Androidra. Üzenem nekik, hogy legyenek türelmesek magukhoz, amíg véget nem ér a kultúrsokk, így el tudják kerülni a rutin csapdáját.

Azért írom ezeket, mert én is átmentem ezen a folyamaton és az első benyomásaim a Desire HD-ről ennek tükrében elég vegyesek voltak. Az újrafelfedezett Android funkciók nagyon tetszettek, de valahogy az iPhone mégis kiforrottabbnak tűnt. Azt hiszem ennek a benyomásnak az oka az iPhone gyönyörűszép scrolljában és zoomjában keresendő.

Ez a kettősség a tesztidőszak során végig jelen volt. Az egyik pillanatban úgy gondoltam, hogy semmi pénzért nem cserélném le az iPhone-omat erre, a másikban pedig azt, hogy bakker, bárcsak lenne kicsivel szebb az Android, gondolkodás nélkül váltanék.
Persze a legjobb az lenne, ha végre ötvöznék az iPhone szépségét és hardverét az Android okosságával. De ez még a jövő zenéje (valamelyik új LG? WinPho7 valamilyen Nokián? új Samsungok? Desire S? vagy a nyáron megjelenő iPhone 5?). Meglátjuk, most mindenesetre térjünk vissza a konkrét teszthez.

A méret-e a lényeg, avagy kell-e ekkora kijelző?

A Desire HD legjelentősebb különbsége az iPhone-hoz képest a 4.3 inches kijelzője.

Még sosem volt ilyen telefonom, kíváncsi voltam, hogy mennyire lesz kényelmes és hasznos. A benyomásaim ezzel kapcsolatban is vegyesek. Akinek nagy lapátkeze van, annak lehet, hogy kényelmes, nekem viszont már túl nagy volt a kijelző. Fél kézben tartva a hüvelykujjammal már nem tudtam könnyen elérni a Home gombot, és ehhez hasonlóan a képernyő bal felső sarkát is csak kétkezes használattal tudtam igazán megközelíteni. Szerencsére az Androidon a vissza gombot nem ide, hanem alulra, a funkciógombok közé rakták, ami hatalmas pirospont a tervezőknek.

Még a jóval kisebb, 3.5 inches iPhone kijelzőjén is baromira zavar, hogy mindig a telefon létező legnehezebben elérhető területén van az egyik leggyakrabban használt funkció. Biztos Jobs-nak nagyobb keze van.

Tehát használni kicsit kényelmetlen volt a kijelzőt, viszont zsebben nem volt zavaró a mérete, kicsit nagyobb, de nem zavaró, ráadásul az iPhone-t amúgy is atombiztos tokban hordom, mert az egy porcelántelefon, szóval kb. egyforma méretű volt így a kettő.

Összességében azt mondom, hogy nem éreztem annyira jobbnak a nagyobb kijelzőt, hogy utána bármikor is zavaró lett volna visszaváltani az iPhone-ra.

A HD nem Retina, de ez nem baj

Az iPhone Retina Display tényleg gyönyörű. A Desire HD bár kisebb felbontású, de ez egyáltalán nem zavaró, sőt, igazándiból fel sem tűnik, maximum akkor, ha szándékosan az orrom elé tartom a telefont, hogy pixeleket vadásszak. Szóval ezzel nincs baj. A színekről nem mondanék véleményt, mert ehhez nincs szemem, hülyeséget meg nem akarok írni :-)

A Desire HD is rondán szaggatva zoomol az iPhone-hoz képest, viszont okosabban tördeli a nagyított szöveget.

Amiben viszont egyértelműen jobb a Desire HD és a nagyobb kijelzője, az az Android rendszer okosabb zoomolása. Ez az androidos telefonok egyik legnagyobb előnye az iPhone-okkal szemben. Hiába van ugyanis az iPhone-on borotvaéles Retina Display, bizony erre sokszor szükség is van, ugyanis a weblapok automatikus tördelése csak egyfajta méretű zoomnál történik meg és ez sokszor elég aprócska betűket eredményez.

Nem is tudom, mi lenne, ha nem lenne Retina. Nekem közelre nem rossz a szemem, de ha már fáradok, akkor bizony szeretek jobban belezoomolni az oldalakba és nagyobb betűket olvasni. A Desire HD képernyője nem olyan szép, mint az iPhone-é és hiába nagyobb, a default zoomra itt is elég kicsik maradnak a karakterek.

VISZONT! És itt jön egy nagy deviszont, mert Androidon ha kézzel tovább zoomolok, akkor automatikusan a beállított mérethez tördeli a szöveget.

Baromi jó.

Megjegyzés magamnak. Ha legközelebb flamewar-ba keveredek kommentekben és azzal jönnek az applefun-ok, hogy az Android nem innovatív és csak másolja az iOS-t, akkor az értesítési rendszer és a widgetek mellett ezt a funkciót is mindenképpen be fogom dobni. Azért is írom, hogy több hét tesztelés kell egy telefon kiismerésére, mert szerintem sokan észre sem veszik, hogy ez mennyire jó és hasznos, csak leragadnak annál, hogy a zoom mennyire ronda és akad (amiben persze igazuk van, sajnos).

Ne maradj le semmiről: a Desire HD értesítési rendszere kenterbe veri az iPhone-t.

Aki androidon szocializálódott, annak igencsak megdöbbentő az iPhone értesítési rendszere: mintha almáéknál megállt volna az idő mert még 2011-ben is felugró ablakokban gondolkoznak ("Új értesítési rendszer iPhone-ra"). Ez jó és hasznos lehetett akkor, amikor az ember a mobiltelefonjára maximum SMS-eket és bejövő hívásokat kapott, de idegesítő és nehézkes akkor, amikor folyamatosan érkeznek a Facebook státusz üzenetek, a Twitter értesítések, chat üzenetek, több fiókból levelek, miközben a rendszer multitaszkban dolgozik, bizonyos alkalmazások a háttérben frissülnek, közben azért továbbra is jönnek SMS-ek, nem fogadott hívások, stb.

Az Android tökéletesen oldotta meg ezt a problémát a saját értesítési rendszerével, amely egyszerre informatív és diszkrét, szemben az iPhone-al, ami mindennek az ellentéte. Pár óra Desire HD használat után már ismét éreztem ezt a “de jó volna, ha az iPhone is ezt tudná” érzést. Ha ismered az Androidot, ugord át ezt a részt, ha viszont még mindig azt gondolod, hogy az Android csak egy iPhone koppintás zéró innovációval, akkor figyelj.

Tegyük fel, aktív online életet élsz és 2-3 óráig nem néztél rá a telefonodra.

Mi történik iPhone-on? Bekapcsolod, majd szépen végignyomkodhatod a 6-8 értesítést, egymás után. Ha valamelyiket kinyomtad, akkor már nem tudod újra megnézni (hacsak nem jailbreakelted és installáltad a Notified nevű programot...). Ezt akkor is meg kell tenned, ha éppen nem érdekel egyik sem.

Mi történik Desire HD-n? Bekapcsolod, majd látod, hogy a felső státuszsor tele van értesítésekkel. Ha érdekel, mik történnek, akkor “lehúzod”, mint egy rolót és máris láthatod részletesebben kifejtve, hogy mik történtek (sajnos az animációra itt is jellemző a ronda akadás). Ha valami érdekel, akkor ráklikkelsz a megfelelő értesítésre (pl. egy új chat üzenet első sorát olvasva úgy döntesz, hogy szeretnél válaszolni rá), és máris az alkalmazásban vagy.

Ha kész vagy, akkor visszatérhetsz ismét az értesítési képernyőre, ahol ugyanúgy megtalálod a többi értesítést és szépen végigmehetsz azokon, amikkel foglalkozni akarsz, ami meg nem kell, azokat az értesítéseket pedig törlöd (sajnos nem lehet az iPhone-on megszokott módon, az adott elemen vízszintesen végighúzva a kezünket kijelölni azt törlésre, ez hasznos funkció lenne, csak az összeset lehet törölni).

Egy szónak is száz a vége, így kell ezt csinálni:

Desire HD-n jobb a chat. Többnyire.

Én GTalkot szoktam használni csevegésre, viszonylag gyakran. iPhone-on akármilyen programot használtam (jelenleg IM+), mindig idegesített az, hogy kapok egy push üzenetet arról, hogy valaki írt nekem, látom a progin a számláló növekedését, ráklikkelek, hogy elolvassam az üzenetet és ekkor még pár másodpercet várnom kell ahhoz, hogy frissítse magát.

Ezzel szemben Androidon már az előbb említett értesítési rendszernek köszönhetően rögtön látom a státusz soron az üzenet első pár szavát (illetve azt, hogy kitől jött) és ha válaszolni akarok, akkor a chat programot megnyitva azonnal látom az üzenetet. Megírom gyorsan a válaszom és már mehetek is más applikációba, folytatni az eddigi munkám. Ez a ki-be ugrálás Androidon teljesen természetes, viszont iPhone-on mindig ott az a 3-6 másodperces várakozási idő. Tudom, ez így furán hangzik, de hosszú távon én azt tapasztalom, hogy igenis zavaró.

Azt vettem észre, hogy mióta nálam van a Desire HD, jóval többet chat-elek rajta, mint iPhone-on, mert kényelmesebb és gyorsabb. Ennyit számít a jó értesítési rendszer.
Jó, azt tegyük hozzá, hogy a Desire pocsék aksiidejében az is szerepet játszhat, hogy folyamatosan kapcsolatban van a nettel ahhoz, hogy ilyen gyorsan tudjon szinkronizálni, ez igaz, de valamit valamiért.

Minderről készítettem egy videót is, és hát természetesen mikor máskor, ha nem a felvétel közben futottam bele egy eddig általam sosem látott hibába az androidon: az elején amikor belépek a chatbe a notification lehúzása után, nem jelenik meg az üzenet. Ezen jól meg is lepődtem, gondolkoztam is rajta, hogy újra felveszem, de inkább benne hagytam. A felvétel végén lehet látni, amiről ebben a fejezetben beszéltem, ekkor jelenik meg az iPhone alkalmazásban a "Restoring..." és pár másodpercig várni kell, amíg láthatóvá nem válik az üzenet.

Hurrá widgetek! Igen, widgetek, de nem úgy, mint a Windowsban.

A widgetek léte és értelme szintén visszatérő elem az iPhone-al való összevetésben. Az almarajongók gyakran hangzoztatják, hogy jó-jó, hogy lehet ilyeneket Androidon, de túl sok értelme nincs. Nos, ez azért van szerintem, mert sokan widget alatt a Windows alatt csúfosan bebukott, asztalra kirakható ronda és értelmetlen baromságokat értik. Tudom, mert kezdetben vala én is így gondolkoztam.

Azonban mobilon egészen mást jelent a widget. Ha definiálnom kéne, azt mondanám, hogy a widget nem más, mint olyan dinamikusan változó elem a nyitó képernyőn, ami információt közöl. Ilyen alapon az iPhone-on is lehetőség van egyetlen gyári widget használatára: ez pedig az ikonokon megjelenő számláló (badge). Ugye milyen hasznos? Nem kell belépni a levelező programba, hogy megnézzük, jött-e új üzenetünk, rögtön látjuk a számlálón, hogy igen, vagy nem.

Na ezt gondolta tovább az Android (illetve a Windows Phone 7), azzal a különbséggel, hogy a widgetet nem csupán egy 1x1-es ikonra korlátozta be, hanem tetszőleges méretű lehet.

Mire jó mindez? Nagyon kényelmessé teszi a munkát, ha elég csak rápillantanunk a telefon képernyőjére és minden információt látunk rajta, nem kell egyesével megnyitogatni az alkalmazásokat (ez is az Android értesítési rendszerének az egyik előnye). Ezért nem szabad összekeverni a telefont a desktoppal. Amikor az asztali gépünk előtt ülünk, akkor azért ülünk ott, mert valami dolgunk van a géppel, nem pedig csak rá akarunk pillantani. A telefon viszont olyan, amivel nem mindig dolgozunk, de előfordul, hogy a piros lámpánál, a metrón, vagy egy értekezleten szeretnénk gyorsan tájékozódni, hogy mi a helyzet.

Tehát Androidon megcsinálhatjuk, hogy egy képernyőn lássuk a leveleinket, a másikon a legfrissebb twitteket, Facebook üzeneteket, vagy az időjárást, SMS üzeneteket, stb. Nem mondom, hogy nélkülözhetetlen dolog, hiszen iPhone-on is kibírjuk, de sokkal jobb, ha van.

De ez még mindig csak egy felhasználási területe a widgeteknek. Ami miatt én pár nap használat után jailbreakeltem az iPhone-t (miközben Androidot még sosem rootoltam...), az az SBSettings nevű alkalmazás, ami lehetővé teszi, hogy fontos funkciókat egyetlen gombnyomással tudjunk ki vagy bekapcsolni. Gondolok itt olyasmire, mint wifi, 3G, airplane mód, rezgés, stb.

Androidon ezeket is nagyon könnyen megoldhatjuk a widgetekkel, és mivel a widgetek információt is közölnek, ezért az ikon tájékoztat minket arról, hogy éppen be vagy ki van kapcsolva az adott kapcsoló. Tehát amíg egy gyári iPhone-on az a feladat, hogy kapcsoljuk ki a wi-fit, kapcsoljuk be a 3G-t és a bluetooth-ot az csak a Beállítások menüben történő sok-sok gombnyomásos navigációval érhető el, addig Androidon az egyik képernyőre kirakott widgetekkel ezeket egyetlen tappintással elintézhetjük.

Nagyon remélem, hogy az iOS 5-ben lesz hasonló funkció, azok, akik nem értik a widgetek lényegét, nem tudják, miről maradnak le.

“Ezt a képet megint Desire-vel csináltad?”

Mióta okostelefonokat használok, azt tapasztalom, hogy egyre lustább vagyok levenni a rendes digitális fényképezőgépet a polcról. Ráadásul kényelmetlenebb is, vesződni kell az elem feltöltésével, áttekinthetetlen a menüje, bonyolult a képeket feltölteni a gépre, de a legnagyobb baj az, hogy mire előkaparászom a gépet, a pillanat, amit meg akartam örökíteni valószínűleg már rég elmúlt. Gyorsan mozgó kisgyerekeknél ez különösen aktuális.
Ezért ha módom van rá, akkor a telefonommal fotózok, mert az mindig nálam van. Viszont már a Desire-nél is feltűnt, hogy nagyon gyengék azok a képek, amiket készít. Laikus vagyok, nincs szemem hozzá, de ez az erős szubjektív benyomásom. Amíg Desire-m volt, ha “rendes” fényképet akartam csinálni, inkább levettem a kompaktot a polcról.

Az iPhone által készített képek minőségével viszont nagyjából elégedett vagyok. HDR állandóra be van kapcsolva, a célnak megfelel. Ehhez képest a Desire HD kamerája számomra ismét csak csalódás, készítettem pár képet, nekem továbbra sem tetszenek.

Fénykép Desire HD-vel készítve:

Fénykép iPhone 4-el készítve:

A hangfelvétel minősége jobb, mint amit a Desire készített, de nem jobb, mint az iPhone. Úgyhogy ezen a területen nálam még mindig az iPhone a nyerő.

Nyílt rendszer - a felhasználó szemével

Az egyik mindentvivő érv az örökös vitákban az Apple zártsága vs. az Android nyitottsága. Én felhasználóként a következőket tapasztalom: Androidra olyan zenét töltök rá, amilyet akarok, onnan töltöm rá, ahonnan akarom. Én ezt értem nyíltságon. Hogy nem egyetlen számítógép egyetlen iTunes-ával szinkronizálhatom a gépem, és ha a munkahelyemen a kollégám mutat egy jó zenét, vagy letöltök valamit ingyenesen a netről, akkor is rárakhatom a telefonomra, ha nem a saját gépemen vagyok.

Androidon azt tapasztalom, hogy az egyes alkalmazások sokkal jobban be tudnak épülni a rendszerbe. Ha meg akarok osztani valamit mondjuk a böngészőben, egy egész impozáns lista jön fel, hová akarom küldeni (Twitter?, Facebook? stb.) és ez mindig bővül, ha telepítek valami új alkalmazást. Szerintem ez jó. iPhone-on ezzel szemben általában annyi választásom van, hogy elküldöm magamnak e-mailben vagy megnyitom Safariban, ahol elküldhetem magamnak e-mailben, vagy elmenthetem könyvjelzőnek. Aki nem hiszi, telepítse az Instapaper bookmarkletet Safarira, vicces, hogy maga a szerző mentegetőzik a rendszer nehézkessége miatt.
Androidon jailbreak nélkül lecserélhetem a billentyűzetet (ami egyébként szerintem gyengébb, mint az iPhone-é), ajánlom kipróbálni a magyar karakterekkel rendelkező SlideIT-et, lecserélhetem a teljes felhasználói felületet. Nekem például semmi bajom a HTC Sense-el, de lassú és akad, úgyhogy azonnal felraktam rá a LauncherPro-t. Mert megtehetem.

Androidon egyetlen gombnyomásra csengőhanggá alakíthatok bármilyen zenét, míg iPhone-on vagy le kell ehhez valami alkalmazhást tölteni, vagy egy hatszázlépéses procedúrát kell végigvinnem...

Szóval ez az a nyíltság, amit én felhasználói szemmel értékelek. Bár ha jobban belegondolunk, akkor inkább ez az, aminek fel sem kéne tűnnie, ennek kéne természetesnek lennie, ha az én telefonom, hadd használjam úgy, ahogy szeretném. Sajnos az iPhone megtanít arra, hogy ez nem mindig van így, de remélem, hogy az Android sikere rá fogja kényszeríteni az Apple vezetését, hogy újragondolják, ad-e annyit ez a zártság a felhasználói élményhez, mint amennyit elvesz belőle.

Amikben viszont az iPhone jobb, mint a Desire HD

Pull-down to refresh funkció. Az iPhone-ban ez egy elég általános dolog, szinte minden alkalmazás használja, amelyik hozzáfér a nethez. Érthetetlen módon a Mail és a Safari nem, azokhoz külön Cydia-s tweak-et kell letölteni. Viszont a többiben nagyon jó. Akinek Androidja van, az próbálja ki az új gyári Twitter klienst, hogy meglássa, mennyire praktikus és jó dolog ez.

Swipe to delete funkció. Hasonlóan az előző ponthoz, ez is egy olyan dolog, amit csak érintőképernyőn lehet megvalósítani: ha vízszintesen végighúzzuk a kezünket egy elemen, akkor iPhone-on megjelenik rajta egy Delete gomb. Ez a fajta kijelölés nagyon kényelmes és hatékony, mert nem foglal helyet a képernyőn semmilen checkbox, mégis jól működik. Vagy ugyanez mondjuk az RSS olvasóban, ahol az egyes híreken balra húzva a kezünket olvasottá, jobbra húzva csillagozottá tehetjük azt (Reeder). Hasonló funkció van Androidon is (pl. a NewsRob-ban), de az iPhone-on ez sokkal általánosabb.

Scroll - már volt róla szó, hiába van mindkét telefonban hasonlóan erős hardver, felhasználói szemmel olyan érzetem van, hogy az iPhone hasít, baromi gyors, míg az Android döcög, mintha túl nagy lenne neki a Desire HD, hogy rendesen meghajtsa. Nem tudom, ennek mi áll a hátterében, valószínűleg valami optimalizálásos dolog, nem is igen érdekel, én csak azt szeretném, hogy egy csúcskategóriás telefon scrollja és zoomja bármilen leterheltség mellett tökéletesen akadásmentes és szép legyen.

Aksiidő. Az iPhone egyértelműen jobb, bár tegyük hozzá, ha nincs valódi multitask, akkor nem is olyan nehéz jobbnak lenni (ld. chat-es rész). Ettől függetlenül az biztos, hogy az iPhone kibírja egy töltéssel egy napig, és ha 20-30%-on van, akkor is kibír még egy éjszakát. A Desire HD iszonyú gyorsan merül, ez talán a legnagyobb gyengéje.

ABC megjelenik scrollnál - ha iPhone-on scrollozunk listát, bal oldalt megjelennek az ABC betűi, így gyorsan a kívánt helyre tudunk ugrani. Egy ilyennek nagyon tudnék örülni Androidon is (főleg az app drawerben).

Billentyűzet - az iPhone virtuális billentyűzete - dacára annak, hogy sokkal kisebb hely áll rendelkezésre, mint Desire HD-n - sokkal kényelmesebb és pontosabb. Az autocomplete kevésbé idegesítő, ráadásul nem a Send gomb fölé pozicionálja az alternatívákat (baromi idegesítő volt ez, amikor félkész twitteket, üzeneteket küldtem el emiatt), hanem a javítandó szóhoz. Egy dolog van, amiben jobban tetszik az androidos billentyűzet: ha kisbetűvel írunk, kisbetű jelenik meg, ha nagybetű, akkor pedig nagy a gombokon. Ez iPhone-on az elején furcsa volt, mindig kerestem, hogy miért ragadt be a shift. De ez csak apróság és hamar meg lehet szokni. Két hét vegyes használat után eléggé egyértelműnek tűnt, hogy az iPhone billentyűzete jobb. Pedig ha úgy vesszük, összidőben több androidos tapasztalatom van a régi Desire miatt, de még így is.

Mezőugró gombok. Nem tudom mi erre a normális fordítás, vagy hivatkozás, de ebben is az iPhone a jobb: ha egy honlapon ki kell töltenünk mezőket, akkor az iPhone lehetővé teszi, hogy ne kézzel kelljen keresgélnünk és a következő mezőre ugranunk (pl. felhasználói név majd jelszó majd elküld), hanem a billentyűzet felett megjelenik egy “következő, előző, kész” hármas. Desire HD-n ezt úgy oldották meg, hogy a billentyűzet alján vízszintes elrendezésben egymás mellett van négy kurzor billentyű, ezekkel lehet ugrani, de sokszor nem egyértelmű, hogy lefelé vagy jobbra kellene ugrani ahhoz, hogy a következő mezőre érjünk. Viszont beírt szöveg javításához és a kurzor gyors és pontos pozicionálásához sokkal kényelmesebb, mint az iPhone nagyítós módszere, főleg a képernyő szélén.

“Sok a szöveg, de sehol nem írják, hogy jó-e”

Nem akarom túlnyújtani, úgyhogy jöjjön a konklúzió. A HTC Desire HD jó telefon de. Sajnos ez a de ugyanaz, mint a kistesónál. Jó telefon, mert az Android egy jó operációs rendszer, DE a gyenge minőségű képek, amiket a kamera készít, a kihangosított hang iszonyú gagyi hangzása és a fél nap alatt lemerülő aksi miatt elmarad az iPhone 4 mögött. Ami versenyképessé teszi, az az ára. Ha még lejjebb menne, akkor viszont a középkategóriás nagykijelzős telefonok királya lehet(ett volna) belőle.

Csakhogy itt is van egy de, ámbár. Ugyanis amikor az eredeti Desire megjelent 2010 áprilisában, a legjobb androidos telefon volt, méltó ellenfele az iPhone 3GS-nek. A Desire HD sem rossz, de nem is kiemelkedően jobb, sem az időközben megjelent Samsung Galaxy S-nél (feltéve, ha az SGS-en 2.2.1-es android van), sem az iPhone 4-nél.

Hogy mégis kiknek ajánlanám ezt a telefont? Nehéz kérdés. Ezért ez már egy másik poszt témája:vegyél-e HTC Desire telefont?

HTC DesireHD
Apple iPhone 4

A legelső kép forrása: http://bigphonefight.com/apple-iphone-4-vs-htc-desire-hd-review