Szubjektív kritika: HTC Desire HD vs. iPhone 4
2011. február 21. írta: Asszem

Szubjektív kritika: HTC Desire HD vs. iPhone 4

Az elmúlt két hét során lehetőségem volt egy HTC Desire HD telefont tesztelnem a @Telenor_HUN jóvoltából. Az első kérdés persze ilyenkor az, hogy mit is írhatnék róla még, hiszen ez nem egy új telefon, már régóta kapható, sok helyen tesztelték már (magyarul és angolul). Nem fogom a posztban a hardverspecifikációkat leírni, vagy egyesével összehasonlítani a hardverkomponenseket az iPhone 4-el, hiszen már ezt is megírták. Sőt, aki a Samsung Galaxy S-el akarja összevetni a Desire HD-t, annak ezt a rendkívül alapos cikksorozatot ajánlom.

Amiről írni szeretnék, az a telefon használata során tapasztalt felhasználói élmény. Természetesen ez jellegénél fogva eléggé szubjektív lesz, viszont ez az, ami a tényszerű adatokon kívül leginkább közrejátszik egy telefon megítélésében.

A két hét alatt, amíg a telefont nyüstöltem, folyamatosan gyűjtöttem a benyomásokat. Néhányat hirtelen felindulásból azonnal kitwitteltem, a legtöbbet szorgalmasan jegyzeteltem egy Goodle Docs file-ba és volt egy csomó dolog, amiről bár megfogadtam, hogy na ezt tuti leírom majd a posztban, de valószínűleg csak napokkal a poszt élesítése után fog eszembe jutni.

Elég hosszú lett a lista, de még magamat is untatnám vele, ha mind megosztanám. Ráadásul nagyrésze megegyezik azzal, amit korábban írtam, amikor a sima Desire-t hasonlítottam össze az iPhone-al ("iPhone vs. HTC Desire").

Ezért átgondolva a dolgokat, a bennem kavargó benyomások közül kiragadom a legfontosabbakat és megpróbálom ezek alapján összehasonlítani a HTC Desire HD-t az általam napi szinten használt iPhone 4-el. Fight!

Kezdetben vala a Desire...

Az első érintőképernyős okostelefonom a Desire HD kistesója, az eredeti HTC Desire volt. Jó kis telefon volt, elég hamar megszerettem ("HTC Deziré - Minden várakozást felülmúlva"), de idővel kiderültek és egyre bosszantóbbá váltak a hibái. Ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom minden telefonok etalonját, a kategória legjobbjának kikiáltott, használói által már-már rajongva imádott, mások szerint pedig legalább ennyire megvetett készüléket, az Apple iPhone 4-et.

Az első benyomásaim eléggé vegyesek voltak ("Az iPhone androidos szemmel"), röviden összefoglalva arra jutottam, hogy az iPhone hardverileg (kijelző szépsége, kamera által készített képek minősége, hangzás, stb.) határozottan jobb, mint a HTC, viszont az operációs rendszere, az iOS sokkal elmaradottabb, mint a Desire-t meghajtó Android (részletes kifejtést lásd itt). Az iPhone szép, az Android okos.

Idővel aztán megszoktam az iPhone hülyeségeit, megszerettem az eleganciáját és szépségét és kialakítottam egy ilyen ambivalens viszonyt a telefonnal ("iPhone, amit gyűlölök és szeretek"). Na és ekkor jött a alkalom a Desire HD tesztelésére, amire lecsaptam, úgyhogy lehetőségem volt az elmúlt két hét során megismerni, hogy hová fejlődött a HTC és az Android, mióta elváltak útjaink.

Érdekes két hét volt ez számomra. Bár az elején úgy terveztem, hogy csak a Desire HD-t fogom használni, végül nem tudtam az iPhone-t otthon hagynom, így ez idő alatt két telefonnal éltem az életem (ami egy magamfajta számára überöröm-bodottá).

Az első benyomások - welcome back Android!

Már az unboxingtól instant deja-vu érzésem támadt. Azonnal visszajöttek az androidos emlékek, így azon vettem észre magam, hogy a telefon bekapcsolása után pár perccel már LauncherPro-t telepítek és dobálom ki az ikonokat és widgeteket a különböző home screenekre. A nap végére gyakorlatilag sikerült ismét kialakítanom azt a környezetet, amit a régi Desire-n használtam és szerettem és ezen a tesztidőszak végéig nem is nagyon változtattam.

YouTube-on találtam ezt a bemutató videót arról, mit tud kihozni a Launcher Pro a Desire HD-ből. Impresszív:

 

A rutin csapdája - nem a rendszer hibája, ha te mást szoktál meg.

Visszatérő elem a tech blogokon dúló melyik a jobb az Apple vagy Android vitákban az, hogy - főképp- iPhone felhasználók szerint az Android operációs rendszer mennyire áttekinthetetlen és zavaros az iPhone-hoz képest.

Hát nem tudom. Amikor először találkoztam a Desire-vel, egyáltalán nem éreztem bonyolultnak a rendszer logikáját és amikor iPhone-ra váltottam, nem láttam akkora nagy különbséget az utóbbi javára.

Az tény, hogy az iPhone Beállítások menüje szebb, mint az Androidé, de funkcionálisan nem sokkal jobb. Sőt néha kifejezetten zavaró, hogy az iPhone rendszer szinten inkonzisztens, mert némelyik app beállításait a Beállítások menüben lehet elvégezni, míg másokét magában az alkalmazásban. Emiatt két helyen is keresni kell.

Az Androidon egyértelmű a szabály: minden alkalmazás beállításait az alkalmazásban kell keresni. Logikus, nem? Ezért nekem iPhone után sem okozott semmilyen nehézséget visszazökkenni az Android logikába.

Viszont annak, aki még nem használt zöld robotos oprendszert és almából jött, annak elsőre tényleg szokatlan lehet, de ezt nem szabad az Android hibájának felróni.

Ez vissza is vezet ahhoz a véleményemhez, amit ez a két hét tesztidőszak csak még jobban megerősített bennem: egy okostelefont igazán kiismerni és arról megalapozott véleményt mondani csak jópár hét aktív használat után lehet. Erről már korábban is írtam és most is fenntartom.

Ezért is tartom felháborítónak, hogy egyes oldalak két-három nap használat után már végleges ítéletet mondanak és pálcát törnek egy-egy eszköz felett. Pár napos használat csak az első benyomások megszerzésére elegendő, de ezek módosulhatnak az aktív használattal.

Különösképp igaz ez azon felhasználók esetében, akik több éves iPhone használat után váltanak Androidra. Üzenem nekik, hogy legyenek türelmesek magukhoz, amíg véget nem ér a kultúrsokk, így el tudják kerülni a rutin csapdáját.

Azért írom ezeket, mert én is átmentem ezen a folyamaton és az első benyomásaim a Desire HD-ről ennek tükrében elég vegyesek voltak. Az újrafelfedezett Android funkciók nagyon tetszettek, de valahogy az iPhone mégis kiforrottabbnak tűnt. Azt hiszem ennek a benyomásnak az oka az iPhone gyönyörűszép scrolljában és zoomjában keresendő.

Ez a kettősség a tesztidőszak során végig jelen volt. Az egyik pillanatban úgy gondoltam, hogy semmi pénzért nem cserélném le az iPhone-omat erre, a másikban pedig azt, hogy bakker, bárcsak lenne kicsivel szebb az Android, gondolkodás nélkül váltanék.
Persze a legjobb az lenne, ha végre ötvöznék az iPhone szépségét és hardverét az Android okosságával. De ez még a jövő zenéje (valamelyik új LG? WinPho7 valamilyen Nokián? új Samsungok? Desire S? vagy a nyáron megjelenő iPhone 5?). Meglátjuk, most mindenesetre térjünk vissza a konkrét teszthez.

A méret-e a lényeg, avagy kell-e ekkora kijelző?

A Desire HD legjelentősebb különbsége az iPhone-hoz képest a 4.3 inches kijelzője.

Még sosem volt ilyen telefonom, kíváncsi voltam, hogy mennyire lesz kényelmes és hasznos. A benyomásaim ezzel kapcsolatban is vegyesek. Akinek nagy lapátkeze van, annak lehet, hogy kényelmes, nekem viszont már túl nagy volt a kijelző. Fél kézben tartva a hüvelykujjammal már nem tudtam könnyen elérni a Home gombot, és ehhez hasonlóan a képernyő bal felső sarkát is csak kétkezes használattal tudtam igazán megközelíteni. Szerencsére az Androidon a vissza gombot nem ide, hanem alulra, a funkciógombok közé rakták, ami hatalmas pirospont a tervezőknek.

Még a jóval kisebb, 3.5 inches iPhone kijelzőjén is baromira zavar, hogy mindig a telefon létező legnehezebben elérhető területén van az egyik leggyakrabban használt funkció. Biztos Jobs-nak nagyobb keze van.

Tehát használni kicsit kényelmetlen volt a kijelzőt, viszont zsebben nem volt zavaró a mérete, kicsit nagyobb, de nem zavaró, ráadásul az iPhone-t amúgy is atombiztos tokban hordom, mert az egy porcelántelefon, szóval kb. egyforma méretű volt így a kettő.

Összességében azt mondom, hogy nem éreztem annyira jobbnak a nagyobb kijelzőt, hogy utána bármikor is zavaró lett volna visszaváltani az iPhone-ra.

A HD nem Retina, de ez nem baj

Az iPhone Retina Display tényleg gyönyörű. A Desire HD bár kisebb felbontású, de ez egyáltalán nem zavaró, sőt, igazándiból fel sem tűnik, maximum akkor, ha szándékosan az orrom elé tartom a telefont, hogy pixeleket vadásszak. Szóval ezzel nincs baj. A színekről nem mondanék véleményt, mert ehhez nincs szemem, hülyeséget meg nem akarok írni :-)

A Desire HD is rondán szaggatva zoomol az iPhone-hoz képest, viszont okosabban tördeli a nagyított szöveget.

Amiben viszont egyértelműen jobb a Desire HD és a nagyobb kijelzője, az az Android rendszer okosabb zoomolása. Ez az androidos telefonok egyik legnagyobb előnye az iPhone-okkal szemben. Hiába van ugyanis az iPhone-on borotvaéles Retina Display, bizony erre sokszor szükség is van, ugyanis a weblapok automatikus tördelése csak egyfajta méretű zoomnál történik meg és ez sokszor elég aprócska betűket eredményez.

Nem is tudom, mi lenne, ha nem lenne Retina. Nekem közelre nem rossz a szemem, de ha már fáradok, akkor bizony szeretek jobban belezoomolni az oldalakba és nagyobb betűket olvasni. A Desire HD képernyője nem olyan szép, mint az iPhone-é és hiába nagyobb, a default zoomra itt is elég kicsik maradnak a karakterek.

VISZONT! És itt jön egy nagy deviszont, mert Androidon ha kézzel tovább zoomolok, akkor automatikusan a beállított mérethez tördeli a szöveget.

Baromi jó.

Megjegyzés magamnak. Ha legközelebb flamewar-ba keveredek kommentekben és azzal jönnek az applefun-ok, hogy az Android nem innovatív és csak másolja az iOS-t, akkor az értesítési rendszer és a widgetek mellett ezt a funkciót is mindenképpen be fogom dobni. Azért is írom, hogy több hét tesztelés kell egy telefon kiismerésére, mert szerintem sokan észre sem veszik, hogy ez mennyire jó és hasznos, csak leragadnak annál, hogy a zoom mennyire ronda és akad (amiben persze igazuk van, sajnos).

Ne maradj le semmiről: a Desire HD értesítési rendszere kenterbe veri az iPhone-t.

Aki androidon szocializálódott, annak igencsak megdöbbentő az iPhone értesítési rendszere: mintha almáéknál megállt volna az idő mert még 2011-ben is felugró ablakokban gondolkoznak ("Új értesítési rendszer iPhone-ra"). Ez jó és hasznos lehetett akkor, amikor az ember a mobiltelefonjára maximum SMS-eket és bejövő hívásokat kapott, de idegesítő és nehézkes akkor, amikor folyamatosan érkeznek a Facebook státusz üzenetek, a Twitter értesítések, chat üzenetek, több fiókból levelek, miközben a rendszer multitaszkban dolgozik, bizonyos alkalmazások a háttérben frissülnek, közben azért továbbra is jönnek SMS-ek, nem fogadott hívások, stb.

Az Android tökéletesen oldotta meg ezt a problémát a saját értesítési rendszerével, amely egyszerre informatív és diszkrét, szemben az iPhone-al, ami mindennek az ellentéte. Pár óra Desire HD használat után már ismét éreztem ezt a “de jó volna, ha az iPhone is ezt tudná” érzést. Ha ismered az Androidot, ugord át ezt a részt, ha viszont még mindig azt gondolod, hogy az Android csak egy iPhone koppintás zéró innovációval, akkor figyelj.

Tegyük fel, aktív online életet élsz és 2-3 óráig nem néztél rá a telefonodra.

Mi történik iPhone-on? Bekapcsolod, majd szépen végignyomkodhatod a 6-8 értesítést, egymás után. Ha valamelyiket kinyomtad, akkor már nem tudod újra megnézni (hacsak nem jailbreakelted és installáltad a Notified nevű programot...). Ezt akkor is meg kell tenned, ha éppen nem érdekel egyik sem.

Mi történik Desire HD-n? Bekapcsolod, majd látod, hogy a felső státuszsor tele van értesítésekkel. Ha érdekel, mik történnek, akkor “lehúzod”, mint egy rolót és máris láthatod részletesebben kifejtve, hogy mik történtek (sajnos az animációra itt is jellemző a ronda akadás). Ha valami érdekel, akkor ráklikkelsz a megfelelő értesítésre (pl. egy új chat üzenet első sorát olvasva úgy döntesz, hogy szeretnél válaszolni rá), és máris az alkalmazásban vagy.

Ha kész vagy, akkor visszatérhetsz ismét az értesítési képernyőre, ahol ugyanúgy megtalálod a többi értesítést és szépen végigmehetsz azokon, amikkel foglalkozni akarsz, ami meg nem kell, azokat az értesítéseket pedig törlöd (sajnos nem lehet az iPhone-on megszokott módon, az adott elemen vízszintesen végighúzva a kezünket kijelölni azt törlésre, ez hasznos funkció lenne, csak az összeset lehet törölni).

Egy szónak is száz a vége, így kell ezt csinálni:

Desire HD-n jobb a chat. Többnyire.

Én GTalkot szoktam használni csevegésre, viszonylag gyakran. iPhone-on akármilyen programot használtam (jelenleg IM+), mindig idegesített az, hogy kapok egy push üzenetet arról, hogy valaki írt nekem, látom a progin a számláló növekedését, ráklikkelek, hogy elolvassam az üzenetet és ekkor még pár másodpercet várnom kell ahhoz, hogy frissítse magát.

Ezzel szemben Androidon már az előbb említett értesítési rendszernek köszönhetően rögtön látom a státusz soron az üzenet első pár szavát (illetve azt, hogy kitől jött) és ha válaszolni akarok, akkor a chat programot megnyitva azonnal látom az üzenetet. Megírom gyorsan a válaszom és már mehetek is más applikációba, folytatni az eddigi munkám. Ez a ki-be ugrálás Androidon teljesen természetes, viszont iPhone-on mindig ott az a 3-6 másodperces várakozási idő. Tudom, ez így furán hangzik, de hosszú távon én azt tapasztalom, hogy igenis zavaró.

Azt vettem észre, hogy mióta nálam van a Desire HD, jóval többet chat-elek rajta, mint iPhone-on, mert kényelmesebb és gyorsabb. Ennyit számít a jó értesítési rendszer.
Jó, azt tegyük hozzá, hogy a Desire pocsék aksiidejében az is szerepet játszhat, hogy folyamatosan kapcsolatban van a nettel ahhoz, hogy ilyen gyorsan tudjon szinkronizálni, ez igaz, de valamit valamiért.

Minderről készítettem egy videót is, és hát természetesen mikor máskor, ha nem a felvétel közben futottam bele egy eddig általam sosem látott hibába az androidon: az elején amikor belépek a chatbe a notification lehúzása után, nem jelenik meg az üzenet. Ezen jól meg is lepődtem, gondolkoztam is rajta, hogy újra felveszem, de inkább benne hagytam. A felvétel végén lehet látni, amiről ebben a fejezetben beszéltem, ekkor jelenik meg az iPhone alkalmazásban a "Restoring..." és pár másodpercig várni kell, amíg láthatóvá nem válik az üzenet.

 

Hurrá widgetek! Igen, widgetek, de nem úgy, mint a Windowsban.

A widgetek léte és értelme szintén visszatérő elem az iPhone-al való összevetésben. Az almarajongók gyakran hangzoztatják, hogy jó-jó, hogy lehet ilyeneket Androidon, de túl sok értelme nincs. Nos, ez azért van szerintem, mert sokan widget alatt a Windows alatt csúfosan bebukott, asztalra kirakható ronda és értelmetlen baromságokat értik. Tudom, mert kezdetben vala én is így gondolkoztam.

Azonban mobilon egészen mást jelent a widget. Ha definiálnom kéne, azt mondanám, hogy a widget nem más, mint olyan dinamikusan változó elem a nyitó képernyőn, ami információt közöl. Ilyen alapon az iPhone-on is lehetőség van egyetlen gyári widget használatára: ez pedig az ikonokon megjelenő számláló (badge). Ugye milyen hasznos? Nem kell belépni a levelező programba, hogy megnézzük, jött-e új üzenetünk, rögtön látjuk a számlálón, hogy igen, vagy nem.

Na ezt gondolta tovább az Android (illetve a Windows Phone 7), azzal a különbséggel, hogy a widgetet nem csupán egy 1x1-es ikonra korlátozta be, hanem tetszőleges méretű lehet.

Mire jó mindez? Nagyon kényelmessé teszi a munkát, ha elég csak rápillantanunk a telefon képernyőjére és minden információt látunk rajta, nem kell egyesével megnyitogatni az alkalmazásokat (ez is az Android értesítési rendszerének az egyik előnye). Ezért nem szabad összekeverni a telefont a desktoppal. Amikor az asztali gépünk előtt ülünk, akkor azért ülünk ott, mert valami dolgunk van a géppel, nem pedig csak rá akarunk pillantani. A telefon viszont olyan, amivel nem mindig dolgozunk, de előfordul, hogy a piros lámpánál, a metrón, vagy egy értekezleten szeretnénk gyorsan tájékozódni, hogy mi a helyzet.

Tehát Androidon megcsinálhatjuk, hogy egy képernyőn lássuk a leveleinket, a másikon a legfrissebb twitteket, Facebook üzeneteket, vagy az időjárást, SMS üzeneteket, stb. Nem mondom, hogy nélkülözhetetlen dolog, hiszen iPhone-on is kibírjuk, de sokkal jobb, ha van.

De ez még mindig csak egy felhasználási területe a widgeteknek. Ami miatt én pár nap használat után jailbreakeltem az iPhone-t (miközben Androidot még sosem rootoltam...), az az SBSettings nevű alkalmazás, ami lehetővé teszi, hogy fontos funkciókat egyetlen gombnyomással tudjunk ki vagy bekapcsolni. Gondolok itt olyasmire, mint wifi, 3G, airplane mód, rezgés, stb.

Androidon ezeket is nagyon könnyen megoldhatjuk a widgetekkel, és mivel a widgetek információt is közölnek, ezért az ikon tájékoztat minket arról, hogy éppen be vagy ki van kapcsolva az adott kapcsoló. Tehát amíg egy gyári iPhone-on az a feladat, hogy kapcsoljuk ki a wi-fit, kapcsoljuk be a 3G-t és a bluetooth-ot az csak a Beállítások menüben történő sok-sok gombnyomásos navigációval érhető el, addig Androidon az egyik képernyőre kirakott widgetekkel ezeket egyetlen tappintással elintézhetjük.

Nagyon remélem, hogy az iOS 5-ben lesz hasonló funkció, azok, akik nem értik a widgetek lényegét, nem tudják, miről maradnak le.

“Ezt a képet megint Desire-vel csináltad?”

Mióta okostelefonokat használok, azt tapasztalom, hogy egyre lustább vagyok levenni a rendes digitális fényképezőgépet a polcról. Ráadásul kényelmetlenebb is, vesződni kell az elem feltöltésével, áttekinthetetlen a menüje, bonyolult a képeket feltölteni a gépre, de a legnagyobb baj az, hogy mire előkaparászom a gépet, a pillanat, amit meg akartam örökíteni valószínűleg már rég elmúlt. Gyorsan mozgó kisgyerekeknél ez különösen aktuális.
Ezért ha módom van rá, akkor a telefonommal fotózok, mert az mindig nálam van. Viszont már a Desire-nél is feltűnt, hogy nagyon gyengék azok a képek, amiket készít. Laikus vagyok, nincs szemem hozzá, de ez az erős szubjektív benyomásom. Amíg Desire-m volt, ha “rendes” fényképet akartam csinálni, inkább levettem a kompaktot a polcról.

Az iPhone által készített képek minőségével viszont nagyjából elégedett vagyok. HDR állandóra be van kapcsolva, a célnak megfelel. Ehhez képest a Desire HD kamerája számomra ismét csak csalódás, készítettem pár képet, nekem továbbra sem tetszenek.

Fénykép Desire HD-vel készítve:

Fénykép iPhone 4-el készítve:

A hangfelvétel minősége jobb, mint amit a Desire készített, de nem jobb, mint az iPhone. Úgyhogy ezen a területen nálam még mindig az iPhone a nyerő.

Nyílt rendszer - a felhasználó szemével

Az egyik mindentvivő érv az örökös vitákban az Apple zártsága vs. az Android nyitottsága. Én felhasználóként a következőket tapasztalom: Androidra olyan zenét töltök rá, amilyet akarok, onnan töltöm rá, ahonnan akarom. Én ezt értem nyíltságon. Hogy nem egyetlen számítógép egyetlen iTunes-ával szinkronizálhatom a gépem, és ha a munkahelyemen a kollégám mutat egy jó zenét, vagy letöltök valamit ingyenesen a netről, akkor is rárakhatom a telefonomra, ha nem a saját gépemen vagyok.

Androidon azt tapasztalom, hogy az egyes alkalmazások sokkal jobban be tudnak épülni a rendszerbe. Ha meg akarok osztani valamit mondjuk a böngészőben, egy egész impozáns lista jön fel, hová akarom küldeni (Twitter?, Facebook? stb.) és ez mindig bővül, ha telepítek valami új alkalmazást. Szerintem ez jó. iPhone-on ezzel szemben általában annyi választásom van, hogy elküldöm magamnak e-mailben vagy megnyitom Safariban, ahol elküldhetem magamnak e-mailben, vagy elmenthetem könyvjelzőnek. Aki nem hiszi, telepítse az Instapaper bookmarkletet Safarira, vicces, hogy maga a szerző mentegetőzik a rendszer nehézkessége miatt.
Androidon jailbreak nélkül lecserélhetem a billentyűzetet (ami egyébként szerintem gyengébb, mint az iPhone-é), ajánlom kipróbálni a magyar karakterekkel rendelkező SlideIT-et, lecserélhetem a teljes felhasználói felületet. Nekem például semmi bajom a HTC Sense-el, de lassú és akad, úgyhogy azonnal felraktam rá a LauncherPro-t. Mert megtehetem.

Androidon egyetlen gombnyomásra csengőhanggá alakíthatok bármilyen zenét, míg iPhone-on vagy le kell ehhez valami alkalmazhást tölteni, vagy egy hatszázlépéses procedúrát kell végigvinnem...

Szóval ez az a nyíltság, amit én felhasználói szemmel értékelek. Bár ha jobban belegondolunk, akkor inkább ez az, aminek fel sem kéne tűnnie, ennek kéne természetesnek lennie, ha az én telefonom, hadd használjam úgy, ahogy szeretném. Sajnos az iPhone megtanít arra, hogy ez nem mindig van így, de remélem, hogy az Android sikere rá fogja kényszeríteni az Apple vezetését, hogy újragondolják, ad-e annyit ez a zártság a felhasználói élményhez, mint amennyit elvesz belőle.

Amikben viszont az iPhone jobb, mint a Desire HD

Pull-down to refresh funkció. Az iPhone-ban ez egy elég általános dolog, szinte minden alkalmazás használja, amelyik hozzáfér a nethez. Érthetetlen módon a Mail és a Safari nem, azokhoz külön Cydia-s tweak-et kell letölteni. Viszont a többiben nagyon jó. Akinek Androidja van, az próbálja ki az új gyári Twitter klienst, hogy meglássa, mennyire praktikus és jó dolog ez.

Swipe to delete funkció. Hasonlóan az előző ponthoz, ez is egy olyan dolog, amit csak érintőképernyőn lehet megvalósítani: ha vízszintesen végighúzzuk a kezünket egy elemen, akkor iPhone-on megjelenik rajta egy Delete gomb. Ez a fajta kijelölés nagyon kényelmes és hatékony, mert nem foglal helyet a képernyőn semmilen checkbox, mégis jól működik. Vagy ugyanez mondjuk az RSS olvasóban, ahol az egyes híreken balra húzva a kezünket olvasottá, jobbra húzva csillagozottá tehetjük azt (Reeder). Hasonló funkció van Androidon is (pl. a NewsRob-ban), de az iPhone-on ez sokkal általánosabb.

Scroll - már volt róla szó, hiába van mindkét telefonban hasonlóan erős hardver, felhasználói szemmel olyan érzetem van, hogy az iPhone hasít, baromi gyors, míg az Android döcög, mintha túl nagy lenne neki a Desire HD, hogy rendesen meghajtsa. Nem tudom, ennek mi áll a hátterében, valószínűleg valami optimalizálásos dolog, nem is igen érdekel, én csak azt szeretném, hogy egy csúcskategóriás telefon scrollja és zoomja bármilen leterheltség mellett tökéletesen akadásmentes és szép legyen.

Aksiidő. Az iPhone egyértelműen jobb, bár tegyük hozzá, ha nincs valódi multitask, akkor nem is olyan nehéz jobbnak lenni (ld. chat-es rész). Ettől függetlenül az biztos, hogy az iPhone kibírja egy töltéssel egy napig, és ha 20-30%-on van, akkor is kibír még egy éjszakát. A Desire HD iszonyú gyorsan merül, ez talán a legnagyobb gyengéje.

ABC megjelenik scrollnál - ha iPhone-on scrollozunk listát, bal oldalt megjelennek az ABC betűi, így gyorsan a kívánt helyre tudunk ugrani. Egy ilyennek nagyon tudnék örülni Androidon is (főleg az app drawerben).

Billentyűzet - az iPhone virtuális billentyűzete - dacára annak, hogy sokkal kisebb hely áll rendelkezésre, mint Desire HD-n - sokkal kényelmesebb és pontosabb. Az autocomplete kevésbé idegesítő, ráadásul nem a Send gomb fölé pozicionálja az alternatívákat (baromi idegesítő volt ez, amikor félkész twitteket, üzeneteket küldtem el emiatt), hanem a javítandó szóhoz. Egy dolog van, amiben jobban tetszik az androidos billentyűzet: ha kisbetűvel írunk, kisbetű jelenik meg, ha nagybetű, akkor pedig nagy a gombokon. Ez iPhone-on az elején furcsa volt, mindig kerestem, hogy miért ragadt be a shift. De ez csak apróság és hamar meg lehet szokni. Két hét vegyes használat után eléggé egyértelműnek tűnt, hogy az iPhone billentyűzete jobb. Pedig ha úgy vesszük, összidőben több androidos tapasztalatom van a régi Desire miatt, de még így is.

Mezőugró gombok. Nem tudom mi erre a normális fordítás, vagy hivatkozás, de ebben is az iPhone a jobb: ha egy honlapon ki kell töltenünk mezőket, akkor az iPhone lehetővé teszi, hogy ne kézzel kelljen keresgélnünk és a következő mezőre ugranunk (pl. felhasználói név majd jelszó majd elküld), hanem a billentyűzet felett megjelenik egy “következő, előző, kész” hármas. Desire HD-n ezt úgy oldották meg, hogy a billentyűzet alján vízszintes elrendezésben egymás mellett van négy kurzor billentyű, ezekkel lehet ugrani, de sokszor nem egyértelmű, hogy lefelé vagy jobbra kellene ugrani ahhoz, hogy a következő mezőre érjünk. Viszont beírt szöveg javításához és a kurzor gyors és pontos pozicionálásához sokkal kényelmesebb, mint az iPhone nagyítós módszere, főleg a képernyő szélén.

“Sok a szöveg, de sehol nem írják, hogy jó-e”

Nem akarom túlnyújtani, úgyhogy jöjjön a konklúzió. A HTC Desire HD jó telefon de. Sajnos ez a de ugyanaz, mint a kistesónál. Jó telefon, mert az Android egy jó operációs rendszer, DE a gyenge minőségű képek, amiket a kamera készít, a kihangosított hang iszonyú gagyi hangzása és a fél nap alatt lemerülő aksi miatt elmarad az iPhone 4 mögött. Ami versenyképessé teszi, az az ára. Ha még lejjebb menne, akkor viszont a középkategóriás nagykijelzős telefonok királya lehet(ett volna) belőle.

Csakhogy itt is van egy de, ámbár. Ugyanis amikor az eredeti Desire megjelent 2010 áprilisában, a legjobb androidos telefon volt, méltó ellenfele az iPhone 3GS-nek. A Desire HD sem rossz, de nem is kiemelkedően jobb, sem az időközben megjelent Samsung Galaxy S-nél (feltéve, ha az SGS-en 2.2.1-es android van), sem az iPhone 4-nél.

Hogy mégis kiknek ajánlanám ezt a telefont? Nehéz kérdés. Ezért ez már egy másik poszt témája:vegyél-e HTC Desire telefont?


HTC DesireHD
Apple iPhone 4

A legelső kép forrása: http://bigphonefight.com/apple-iphone-4-vs-htc-desire-hd-review

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BöbeBlog 2011.02.21. 12:16:42

Az HTC-vel készített képek nagyon fakók. Emlékszem, ez már a Desire-nél is így volt, de a HD-nál is uez a helyzet. Abszolút értékben is, meg az iPhone-hoz viszonyítva is.

Almipotter 2011.02.21. 20:29:08

Nyilván valamennyire tudat alatt mindenképp dolgozik ilyenkor az emberben egy olyan, hogy a "saját kölykét védi", ezért egy picit jobban húz ilyen helyzetben ahhoz, ami az övé, amiért nem kevés pénzt letett az asztalra. Ezt nem beszólásképp írtam, csak az ilyen jellegű teszteket én mindig egy picit ilyen szemüveggel szoktam olvasni.

Szóval durva, hogy így, ezzel együtt is elolvasva a cikket elég erősen az jön át belőle, hogy sokkal fontosabb, lényegibb dolgokban jobb a Desire.
A másik téma alatt már beszéltünk erről, ez a scroll mániád kicsit szerintem már túlzás, pláne hogy láttam én is sokat mind a kettőt és egyáltalán nem éreztem ennyire szélsőséges különbséget, sőt, valójában szinte semmilyent (a HD-n amúgy ADW Launcher volt, amit néztem és nem Launcher Pro). De persze mindenkinek más az ingerküszöbe, de én tényleg kezdem kicsit úgy érezni, hogy Nálad emögött van valamiféle Placebo-hatás.

Felvevő funkcióját megmondom őszintén, hogy soha életemben nem használtam semmilyen telefonnak. Ez persze másnál másképp lehet.

Fényképezéshez viszont ajánlom figyelmedbe a camera360 nevű programot (illetve már nem, hisz leadtad a droidot), azzal aztán olyan dolgokat tudsz kihozni a képekből, hogy nem kicsit fogsz megdöbbenni rajta...

Aksiidő: ez van, de sajnos okostelefonoknál szerintem alapszabály még mindig az, hogy estére célszerű töltőre tenni és teli tankkal munkába indulni, mert ki tudja, mennyire lesz szükség rá. És sajnos egy jó darabig ez még így is fog maradni. Amúgy gondolom a kijelző méretéből is adódik ez a különbség az általad említett valódi multitask mellett.

Mindezekkel együtt ha nincs az utolsó bekezdés a cikk kicsengése számomra teljesen az volt, hogy a Desire HD a nyerő, úgy gondolom - és a szövegedből is némileg ez jött át - hogy sokkal kritikusabb pontokon emelkedik az iphone fölé. Persze kinek mi a fontos.
Pláne ha még az árát is betesszük a kalapba.

Kössz a tesztet, hasznos, korrekt leírás volt, remélem kapsz majd valami winmo-t is tesztelésre! :)

Asszem 2011.02.21. 22:37:33

@Almipotter: köszi a visszajelzést, mindenképp megfontolom, az biztos, hogy nem hiszem magam teljesen objektívnek, de az biztos, hogy mielőtt az iphone-t vettem, eléggé nagyok voltak az elvárásaim, de pont nem a scroll irányában, nem tudom, miért lett ez ilyen fontos nekem.

Egy dolgot teljesen kifelejtettem a cikkből: párommal mióta rátaláltunk a Glympse nevű alkalmazásra, mindig küldünk egymásnak glymps-et, hogy a másik lássa, amint úton vagyunk hazafelé.

Budapesten teszteltem, főképp BKV-n, úgy, hogy egyszerre küldtem egy glympse-t iphone-ról és egyet a Desire-ről és sajnos utóbbi sokszor egészen érdekes helyekre pozicionált, míg az iPhone viszonylag pontos maradt, még a metrón is.

Amit viszont már most hiányolok, az a chat. Sajnos nem sikerült olyan egyértelműen felvennem videóra, de androidon ezerszer jobb volt... (de ezt már írtam :-)

Holnap 11-kor élesedik a kinek ajánlom a DesireHD-t, kíváncsi vagyok, ahhoz mit fogsz szólni (ja, és jóóóval rövidebb lesz, mint ez :D)

Almipotter 2011.02.21. 22:49:35

@Asszem: itt találsz pár glympse alternatívát, ha esetleg az iphone-od hirtelen gondolna egyet és androiddá változna. :D
alternativeto.net/software/glympse/

Bár ha jól emlékszem az erről szóló cikkedben írtál is némelyikről.

Almipotter 2011.02.21. 22:51:27

@Almipotter:
még valami: a glympse például metró alagútban gondolom nem GPS alapján működik, akkor viszont cellainfó alapján?
Akkor viszont felmerül a kérdés: egy szolgáltatónál van mindkét telefon?
Mert ha esetleg nem, akkor ez is állhat az ügy hátterében. Nem tudom, melyik szolgáltatónak milyen minőségű hálózata van ilyen szempontból.

Asszem 2011.02.21. 22:53:08

@Almipotter: ez igaz, erre nem is gondoltam, a Desire ugyebár Telenor, míg az iPhone T-Mobile hálózaton ment.

Asszem 2011.02.21. 22:54:05

@Almipotter: ez az alternatívás site tök jó, lehet, hgoy ebből külön poszt lesz :-)

Mondjuk a foursquare és társai abszolút nem alternatívák, sőt, de jó tudni, hgoy van ilyen oldal.

DuDe 2011.02.22. 12:29:48

Nacsakhogy meglett ez is :) Remélem, nem haragszol meg, ha azt mondom, hogy tényleg kicsit scroll-fétised lett az okostelefonok között :)

Mindamellett szinte mindennel egyetértek, amit írtál, bár iPhone 4 csak nagyon keveset volt a kezemben, és az első generációs iPod Touch azért nem egy kategória vele :)

A pull down, és a swipe to delete mind szoftver funkció, és bár a lehetőség meglenne, mégsem értem, hogy Androidon ennyire kevesen élnek velük. Ettől függetlenül nem az iPhone előnye, vagy a Desire hátránya, hanem az Androidra fejlesztők szűk látóköre az, ami miatt ezek nincsenek. Egyébként a hivatalos twitter kliensben van "pull down to refresh" funkció ;) Mondjuk személy szerint nekem annyira nem hiányzik egyik sem, de ettől függetlenül hasznos találmány mindkettő :)

Mindamellett, hogy jók ezek az összehasonlítások, és az iPhone is egy nagyon jó kütyü (inkább a mögötte dolgozó "filozófia" zavar), azt hiszem, én már végleg megmaradok Android júzernek :)

BTW, tervezel-e tabletet venni (akármelyik táborból)? ;)

droID242 2011.02.22. 15:38:09

Köszi a tesztet, már vártam nagyon! :) Azt hiszem meggyőztél arról, hogy nem fogom megbánni a HD vásárlást.

Wajk 2011.02.23. 09:22:20

@DuDe: hát ízlések is pofonok, de Asszem mellé kell hogy álljak ami scrollt érinti. Én WinMO user vagyok, így talán nem lehet mondani, hogy Androidos vagy iPhone-os lennék (most keresem az igazit egyébként, de ez a post sem segítette elő a dolgomot, bocs Asszem :) )

Szóval nemrég olvastam, hogy az Apple új védelmi kódokat vet be a Jailbreak ellen, ezért az Android háza táján nézelődtem újfent. A Tegra 2-es mobilok, brutális teljesítményt ígérnek és hoznak is pontszámokban, erre látom a videókon, hogy a netet böngészve a telón AKAD a zoom egy kétmagos(!) Tegra-val. Asszem megáll...

Nem mondja már nekem azt valaki, hogy vesz egy csúcs Androidot és amikor mutatja egy havernak, vagy prezentálni akarsz valami akad a gép, akkor nem lesz vörös a fejed?

Lehet korral jár és ti sokmindent megbocsátotok a telónak és azt is tudom, hogy tökéletes telefon nincs, de nálam ilyen apróságokkal is elhasalhat akármi.

Akksiidő nemszámít? Hát akkor nekem meg az a másik "mániám" ugyan ne kelljen már minden este dugnom a telóval, hogy használhassam. A Motorola egyébként meglátta ezt a rést és elég impozáns akksikat rak a készülékeibe, de a HTC a mostani MWC-n is lebőgött a cuccaival(na jó a szememben, szóval szubjektív).

Meg a Desire HD-ba 1230 mAh-akksit rak? normális? (A két éves HD-mban 1350-es van...)
magyarázhatja akárki, szerintem ez nem éppen userbarát, sőt ezt kicseszésnek mondanám. (A Motorola Atrix-ba pl. 1930mAh-s került és nem mondanám bunkofonnak.)

Szóval úgy tűnik még mindig várok, hogy a nem túl nagy igényeimnek végre megfeleljen valami.

Megvárom az iPhone5-öt meg a Tegra 3-at vagy az új OMAP procikat, aztán majd lesz valami, vagy előveszem a régi Nokiámat aztán még várok vagy 10 évet :)

Asszem 2011.02.23. 09:58:56

@DuDe: igen, én sem értem, hogy miért nem használják többet a pull down to refresht, baromi kényelmes, és végre elszakad attól az évtizedes paradigmától, hogy az interakcióhoz meg kell nyomni valamit. Touchscreenen sokkal kényelmesebb az összes ilyen gesztus. Amíg nem használtam, addig nekem sem hiányzott az androidos időkből, aztán iPhone-on ráéreztem, hogy mennyire jó, bár azt sem értem, hogy miért nincs benne gyárilag a Safariban és a Mailben (viszont jailbreak után bele lehet tenni, de akkor is).

Remélem a jövőben minél több ilyen újszerű megoldást fogunk látni az érintőképernyős cuccokon.

Tabletet fronton csak egy dologban vagyok biztos: hogy fogok venni. De még nem tudom, hogy milyent. A scrollfüggőségem miatt kézenfekvő lenne Apple, de itt megy a huzavona, hogy iPad 2, ami lehet, hogy csak később jelenik meg és nem lesz retina, vagy legalábbis érezhetően jobb, mint az iPad 1, ráadásul lehet hgoy megjelenik az iPad 3, de arra még év végéig várni kell, miközben várom nagyon izgatottan a kritikákat a Xoom-ról és társairól, és még mindig nagyon kíváncsi vagyok a 7 inches dolgokra, akár Galaxy Tab, akár a Desire Flyer-e.

Szóval egyelőre várok, figyelek, és spórolok.

Asszem 2011.02.23. 09:59:35

@droID242: :-) király. Majd írj, ha megvan, hogy milyen.

Asszem 2011.02.23. 10:05:40

@Wajk: szerencsére ma már egyre nehezebb megtalálni az igazit, pár éve még egyértelműen az lett volna a válasz, hogy iPhone, ma viszont már tényleg neked kell súlyoznod a számodra fontos dolgokat.

Bakker, tényleg akad a kétmagos procik scroll-ja? Beszarás. Pedig amikor épp falhozvághatnékom van az iPhone hülyeségei miatt, mindig ez élteti bennem a reményt, hogy hátha végre Android is eljut oda, hogy ez már nem lesz kérdés, a csúcskategóriás telókon zöccenésmentes legyen a scroll.

Az aksis cucc is gáz, nem értem, miért raktak gyengébbet a Desire-be, hacsak nem azért, mert feltették, hogy aki megveszi, az úgyis tudja, hogy mire vállalkozik és folyamatosan tölteni fogja.

Számomra már az is nagy eredmény lenne, ha egy telefont naponta csak egyszer kellene tölteni, és ha reggel leveszem 100%-on a töltőről, akkor egész napos használat mellett estére maradjon még rajta egy stabil 20-30%. Az iPhone nagyvonalakban hozza ezt a szintet, persze ha bekapcsoljuk a tényleg multitaskoló dolgokat (Skype), akkor már itt is csökken az aksiidő.

Én is kíváncsi vagyok, mi lesz az iPhone 5-ben, de (nyilván azért, emrt kiadtam egy valag pénzt a 4-esért) úgy gondolom, annyival nem fog többet tudni, hogy mellette elavultnak érezzem a telefonom. Remélem az iOS-t fogják tisztességesen ráncfelvarrni.

Wajk 2011.02.23. 10:36:17

@Asszem: azért a Tegraval kapcsolatban reményekedek, mert nem csodálkoznék, ha a másik mag takarékon lenne, vagy ki se lenne használva. Úgyis várok az iPhone 5-ig, addig eldől (fix, ROM, tweak, etc.), hogy elég sima-e nekem.

Az iOS zártságától bevallom még mindig tartok és az Apple ezirányú törekvése (egy új brutálisabb védelmen dolgozik a JB ellen), pedig csak erősíti bennem.

de a zártságnak megvannak a maga előnyei, adott HWra kell fejleszteni, adott felbontáson, ami jobban kihasználja a HW-t.

Hamarosan jön Android alá a 4 magos procicsalád, de amíg mondjuk 80%-ban egy magos procik lesznek az Android telókban hogy várhatjuk el a fejlesztőktől, hogy dolgozzanak a magok kihasználásán?

A Googlinak kellene egy szegmenst létrehoznia vagy nem tudom, amit a Microsoft megoldott egy bátor huszárvágással és meghozta a magas minimum HW elvárásokat.

szóval nálam még nem billent a mérleg nyelve :)

követem a blogot aztán meglátjuk...

DuDe 2011.02.23. 11:32:34

az akadós scroll elég durva dolog egy Tegra 2-nél pl. de nekem van egy olyan sejtésem, hogy a "gyári" böngésző művelhet ilyet. Tudom, már eleve gáz, hogy az alap alkalmazások nincsenek optimalizálva, de Androidon pont ez a jó, hogy rádobsz egy másik böngészőt, és hasít :)

Ezt akkor is tapasztaltam, amikor a Galaxy Tab volt nálam tesztelésen, és az alap böngésző iszonyat lassú volt, darabos a scroll, meg a zoom, szóval katasztrófa. Aztán tettem rá egy Dolphin HD-t, és mindjárt kék lett az ég :) Ég és föld a különbség...

Egyébként a tablet-témára visszatérve, nekem a Xoom áll a lista élén, de jó lenne összehasonlító teszteket olvasni a többivel is. Mindenképpen 10-es méret a cél, és ebben a kategóriában jelenleg a Xoom-on kívül csak a Samsung Galaxy 10.1 és a Toshiba oly nagyon titkolt tabletje játszik. Mondjuk mire összejön a pénz rá, addigra már csak lesznek ilyenek. Jah, és addigra lesz benne Flash is :D:D:D

drogosmacska 2011.02.26. 13:31:15

Elolvastam nem csak ezt az írásodat, hanem a többit is, és őszintén szólva nem értem, hogy miért szenvedsz az iPhone-nal, mikor annyira tipikusan Android célcsoport user vagy, mint a ház. Na jó, a zenéid iTunesban vannak, de ez magában kicsit sovány érv.

Az elv, hogy megismerd a másik terméket szép, de azon alapul, hogy ezek a termékek egymás tökéletes helyettesítői, ami ebben a mélységben nem igaz. Én pl meg tudnám írni ugyanezt az írást, pont annyira fanboykodás nélkül mint te, csak éppen majdnem minden fordítva lenne benne, mert hidegen hagynak a widgetek, viszont idegesít, ha nem bír egy napot a telefonom, és soha az életben nem leszek kíváncsi arra, hogy egy alkalmazás mennyi memóriát és prociidőt visz el.

Számomra ezek teljesen más termékek, teljesen más ideológia van mögöttük, és ez elég rendesen be is határolja a kinek mi kérdést. Tudom, hogy az iPhone kontra Android a legtöbb ember számára egy nagy csata, de szerintem ez baromság (mint ahogy a PC kontra Mac is), csak az ilyen Handras és Plastikjózsi féle idióták (meg a Webisztános csávó, hogy a másik oldalról is mondjak valakit) tartják keményen életben, akik képtelen az izlés és a különböző igények fogalmát értelmezni. Alma - körte az egész (és ez ebben az esetbn különösen jól hangzik :)).

Neked Gmailben mindened, és képes vagy launchert telepíteni (sőt ha jól látom iPhone-t jailbreakelni), nekem meg Mac-em van, és már odaáig fajulna a helyzet, hogy be kell SSH-znom a telefonomba, akkor inkább egy másikat választanék.

Szóval meg tudom alaposan indokolni, hogy miért választottam azt amit, és a jelek szerint te is, csak annyi a furcsa az írásodban, hogy nálad a jelek szerint nem az a telefon győzött, amit használsz :)

Ettől eltekintve csak két kommentem van az írásoddal kapcsolatban:

- szerintem nem egyértelmű számodra hol válik el a szoftver a hardvertől, különösen mikor arról írsz (lehet hogy nem itt, hanem valamelyik régiben), hogy az iPhone hardver jobb, de az iOS gyengébb, és olyan dolgokkal támasztod ezt alá, mint a scroll. Hidd el, ott ez nem hardver kérdés: ha az lenne, már rég nem akadnának az androidos cuccok, mert elég lenne megvenni ugyanazt a touch panelt. Ez a szoftveres optimalizálás, ami szintén iOS, és amiben nagyon nehéz lesz megfogni az Apple-t (lásd OS X vs Win), mert neki csak nagyon korlátozott mennyiségű hardverre kell optimalizálni.
- Mailben és Safariban azért nincs pull to refresh, mert azokban a keresőmezőt (illetve a Safariban a keresőmezőt és címsort) húzod le. Persze, csinálhatna egyszerre két dolgot is, de az nem túl praktikus kezelési szempontból. Hirtelen nem is jut eszembe példa ilyesmire (már arra, hogy egy mozdulattal két dolgot csinálsz), más UI-kból sem. Ráadásul ez mindkét esetben ellentétes két dolog, mert a kereső / címsor pont akkor kell, ha el akarok onnan navigálni, a frissítés meg pont nem, szóval akkor ezeket kellene költöztetni. Ja, és a mail egyébként is frissít megnyitáskor.

Asszem 2011.02.27. 09:11:32

@drogosmacska: szia, köszi a hosszú kommentet :-)
Nem érzem szenvedésnek az iPhone-t, szerintem pont ezért szeretem, bár én sem értem teljesen miért, talán ezért keresem a választ és vélem megtalálni a magyarázatot, azaz - bár ezt még én sem gondoltam volna magamról - az, hogy szépen scrolloz és szebbek a menük ez nagyobb elégedettséggel tölt el, mint azoknak a funkcióknak a hiánya, amikkel viszont az Android rendelkezik.

Plusz még mindig megvan bennem a remény, hogy az iOS 5-ben (vagy 6-ban, vagy valamelyikben) összekapják magukat, mert most már az Apple sem teheti meg, hgoy ne vegye komolyan az Android előretörését.

-a szoftver-hardver alatt én tényleg laikusan azt értem hardver alatt, ami fizikailag adott és nem igazán változtathatsz rajta, míg szoftver alatt mindazt, amit a hardver futtat. Hardver alatt értem pl. a kamera által készített képek minőségét (de nem a rárakott szoftveres effekteket, vagy a képmegjelenítő program scrollozásának minőségét és sebességét), hardver alatt értem a telefon által felvett hang minőségét, a kihangosított hang minőségét, a képernyő felbontását, a nyomógombok ergonómiáját, stb. Hardver alatt értem a telefonban lévő processzort, memóriát, stb.
Nekem logikusnak tűnik, hogy egy erősebb hardver erősebb teljesítményre képes, és ha azt látom, hogy a gyengébb processzorral rendelkező iPhone mégis szebben scrolloz mint egy kétmagos androidos telefon, akkor ebből arra következtetek, hogy az iOS ebben a dimenzióban jobb, mert valószínűleg nagyobb prioritást kapott az, hogy a szűkösebb erőforrásokat a scroll minőségére fordítsa.

Vagyis őszintén szólva fogalmam sincs, hogy lehet, hgoy tényleg erősebb hardverrel sem tudja hozni az Androidos telefon uazt a felhasználói élményt. Lehet, hogy ez az optimalizálástól függ, én ezt nem tudom, ehhez nem értek, én csak tapasztalom a dolgokat.

Az iOS-t pont nem a scroll miatt tartom gyengébbnek az androidnál, hanem a funkciók korlátozottsága miatt. Már az is nagy lépés lenne, ha nem kellene jailbreakelni a telefont és az apple megengedné, hogy az appok a rendszerfunkciókat is javítsák.

Például ha csinálok egy fotót a fotóalkalmazással, tökre örülnék neki, ha a fotóalkalmazás megosztás funkciójába más alkalmazások is be tudjanak épülni, így ne az legyen, hogy utána kilépek fotóból, és belépek mondjuk dropboxba, vagy upload to facebookba, stb. és onnan megint kiválasztom a képet és fel. stb.

Asszem 2011.02.27. 09:15:44

@drogosmacska: a pull to refresh frissítésnél egyáltalán nem zavaró, hogy ott van a keresőmező, mert bizonyos szintig le kell húzni ahhoz, hogy megtörténjen a frissítés, így ha csak a keresőmezőt keresem, akkor nem frissítém véletlenül.

Tudom, hogy a mail mindig frissít indításkor, ennek ellenére, ha benne vagyok egy hosszabb levél olvasásában, majd visszalépek, nekem könnyebb, ha egy pull mozdulattal megnézem, hogy van-e valami újdonság, mintha a refresh gombra kellene böknöm.
Apróság, de kényelmes.

Safarit most lecseréltem Atomic Browserre, kicsit gyengébb scroll (épp a tűréshatáron), de rengeteg funkció, bár itt épp nincs pull to refresh opció, pedig itt is megvan a lehetőség arra, hogy lehúzd az oldalt, csak nem történik semmi, és nagyn hiányolom.

Főleg blogok olvasásánál, ahol élénk kommenttevékenység zajlik, nagyon szerettem ezt az opciót.

Viszont itt legalább lehet felhasználónak definiálni multitouch gesztusokat, egy sokszázkommentes blognál nekem életet ment az, hogy kétujjas lefele görgetésre rögtön az oldal aljára ugrik :d

Asszem 2011.02.27. 09:17:01

@DuDe: már csak párat kell aludni és megtudjuk mit fog tudni az ipad2, aztán meglátjuk. A Galaxy Tabot szintén a Telenor-tól kaptad tesztelésre?

DuDe 2011.02.27. 09:37:49

tudod, én is nagyon kíváncsi leszek, hogy mi az, amit az iPad 2 tudni fog, bár félő, hogy olyan igazán nagy újítások nem lesznek benne. Nade jövő héten kiderül :)

A Galaxy Tab a Telenortól jött, szóval te is nyugodtan keresd meg őket, ha érdekel a cucc :)

Asszem 2011.02.27. 09:39:29

@DuDe: már rajta vagyok az ügyön :-)

DuDe 2011.02.27. 09:41:41

jahogy...akkor úgyis jó :) kíváncsi vagyok a véleményedre a Tabbal kapcsolatban :) Azért akadásmentes scroll ott sem mindig lesz :D

drogosmacska 2011.02.27. 21:25:59

@Asszem: szívesen, máskor is, sőt itt az újabb :)

bátorítani nagyon nem tudlak, amire te vágysz, az nagy eséllyel nem lesz egy jövőbeni iOS verzióban sem, mert ellentétes az Apple filozófiájával. A példáddal élve - gyári fotóalkalmazásba beépülnek más cuccok - pl elmondható, hogy erre soha nem kap senki engedélyt, third party alkalmazás nem férhet hozzá Apple kódhoz, pont. Ha az Apple úgy gondolja, hogy lesz Facebook megosztás a Photos alkalmazásban, akkor lesz (mint ahogy pl lett Macen az iPhotoban is pár verzióval ezelőtt), de csak akkor. Zárt rendszer, szigorú szabályok, és vagy jó ez így neked, vagy Android / WP7 / WebOS.

azt írod, hogy szerinted ebben fel kell zárkóznia az Apple-nek, mert nagyon nyomul az Android. ez igaz, de azért elég nyilvánvaló, hogy hosszú távon az Android lesz a nyertes, legalább is számokban, és szerintem ezt Jobs is elismerné. szerintem most is jóval több ember rohangál iPhone-nal, mint akinek kellene, és ez alatt sok mindent értek. azt, akinek azért van, mert menő, de azt is, akinél azért, mert ez volt a kvázi első, és még nem tudta rászánni magát a váltásra. meg azt is, akinek majdnem jó, de igazából nem, mint pl. te is. szerintem ezt mutatja a jailbreakelt telefonok nagyon magas száma is. hosszú távon ez nem tartható, de szerintem ez nem is cél. elsőnek lenni az volt, és nagyon keményen lenyomni a piacot az elején. innen már nincs nagyon hova menni, marad az, ami a PC piacon: jól bebetonozni a cuccot a prémiumtermékek piacára, és ott nagynak lenni - nem darabszámban elsőnek, hanem bevételben és főleg nyereségben (na meg húzni vele a store-t). ezért sem hiszem, hogy lesz valaha olcsó iPhone, ami ráadásul további problémákat is felvetne, amiről majd kicsit lejjebb még lesz szó.

a hardver-szoftver / scroll kérdés - mint annyi minden más - színtiszta optimalizálás, hidd el. Az Apple minden egész számú iOS verziót egyetlen hardverre fejleszt - az azonos számú iPhonera (és ez nem túlzás, lásd iOS 4 kontra iPhone 3G problémák). Ráadásul mivel egy kézben van a kettőnek a fejlesztése, az utolsó csepp teljesítményt is ki lehet csavarni a cuccból. A Google max együttműködik a gyártókkal, de azért az nem házon belüli dolog, ráadásul ott a marha nagy elvárás, hogy menjen a rendszer normálisan egy sokkal gyengébb vason is (lásd HTC Wildfire / Aria kategória), míg a másik oldalon nincs ilyen probléma. Ha a gyártó nagyon optimalizálni akar, megteheti, csak sokat fognak csúszni az újabb verziókkal, lásd SE, ahol még a 2.1 a nagy újdonság, ez meg már bohóckodás.

pull to refresh: továbbra is fenntartom, hogy szerencsétlen dolog 2 funkciót tenni egy mozdulatra, szerintem nincs is rá példa sehol, nem véletlenül. egyszerűen túl nagy az esélye, hogy nem az történik, amit a felhasználó akar, és az nagyon lerontja az élményt, főleg hogy ilyenkor mindig a gép a hülye, nem a user :)

Asszem 2011.03.04. 18:27:08

@drogosmacska: az az érdekes szitu állt elő, hogy táblafronton a prémiumkategóriás termékekben éppenhogy nem az apple a legdrágább, sőt, illetve szerintem nem teljesen alaptalanok az olcsóbb iPhone-okról terjedő pletykák...

Szóval az apple szerintem vigyáz arra, hogy bár a piacvezető szerepe szűkülni fog telefon és táblafronton, de ne zsugorodjon össze a szűk elit prémium játékszerévé, mert akkor a fejlesztők elpártolnának az eszköztől.

Az, hogy rövidül a termékeik életciklusa (iPad-nál nincs egy év sem) szintén egy jó stratégia lehet arra, hogy az alacsonyabb árkategóriájú szegmensben is versenyben tudjanak maradni, hiszen azok, akik upgradelnek az aktuális kütyüre, valószínűleg eladják olcsóbban az eggyel korábbi verziót, és pár évig azzal még vígan el lehet éldegélni.

Így most iPhone-ből a 3GS, a 4 és az idén megjelenő 5 lesz a választék, iPad-ból szintén 1, 2 és talán idén még jön a hármas is.

A telefonok piacán a számszerű trónfosztás már megtörtént, de a tabletek piaca még egy érdekes kérdés, meglátjuk, mire lesz képes a Xoom és a Honeycomb.

drogosmacska 2011.03.07. 17:53:50

@Asszem: hú, azt hiszem talán kicsit félreérthető voltam a prémiumtermék dologgal. nem akartam én azt mondani, hogy a szűk elit játékszere lesz (márcsak azért sem, mert magamat sem sorolnám ide :)), egyszerűen csak azt, hogy ez egy magas árréssel operáló termék, ami emiatt drága is. Ha nagyon leegyszerűsíteném, azt is mondhatnám, hogy a kb. 100e Ft fölötti telefonoké. Vagy mondjuk mondhatnám, hogy Androidból a Desire, SGS, x10 szint, meg a HD7, a Nokia majdani drága WP7es cuccai, és a nagyon majdani HP Pre3. Mert szerintem ha kiszórjuk a statisztikákból a középkategóriás Android cuccokat, akkor fent szerintem még mindig az iPhone vezet, és az Apple-nek ez a fontos. Ezzel együtt lehet, hogy lesz olcsó(bb) telefon, de akkor az tuti valami nagyon más lesz, valami iPod shuffle módra már, hogy a nagy árrés maradhasson. Így gondolom én a prémium cuccot - bármi, amire egy rendes fórumon lehet fröcsögni, hogy miért ad valaki ennyi pénzt ezért a szarért, amikor a tizedéből gyártják :)

a tablet vonal árazása szerintem egy kicsit más, és két okból van ott ahol. egyrészt a motorola balfasz módon magasra árazta a Xoomot, pedig nekik piacot kellene szerezni. az ő problémájuk persze az, hogy fogalmuk sincs, hogy valójában mekkora eladásokat várhatnak, így nehéz biztonságos megtérülést számolni (lásd iPad vs Galaxy Tab számok). A másik, hogy az Apple kb tényleg reálisan lőtte be az iPad árát, de ebben nem kis szerepe van annak, hogy az Air ára marhára lement a második generáció megjelenésével (és persze az SSDk áresésével): $999 az alapmodell. Az iPadet (beleértve a legdrágább modellt) ez alá kellett lőni, mert az nagyon rosszul nézne ki, hogy a jópofa majdnem laptop drágább, mint a kurva ütős szubnoti, nem kell, hogy ezek egymástól vegyék el a piacot, és az sem, hogy a Pad pont azzá váljon, mint az első Air - rohadt gazdag emberek fancy kis játékszerévé. Most csak a Mini annyira olcsó, mint egy Pad, azok nagyon különböző állatok.

a használt cuccokat szerintem ne keverjük ide, az másodlagos piac, bevétele a gyártónak már csak áttételesen van. Három generáció nem lesz egymás mellett - az Pad esetében az elsőt már futtatja ki az Apple, az iPhone-nál 3GS egyelőre belépőmodell, de amint kijön az 5, tuti eltűnik a hivatalos csatornákból. Már most is nagyon sok minden van, ami az aktuális iOS verzióban nem megy 3GSen (aktuálisan a wifi hotspot sem fog), ráadásul ha már 3 generáció, a 4.3 már 3G iPhone-okra fel sem megy.

drogosmacska 2011.03.07. 17:56:37

@Asszem: ja, és még annyit, hogy a Xoomban nem nagyon hiszek, a Motorola a V3 óta nem tudott terméket világszinten befuttatni, így nálam kicsit lent van az ázsiójuk. És ahogy te is mondtad, túl is van árazva. A Samsung ugye már gondolkodok a nagyobb Tab leárazásán, és majd a HTC cucca is - ők általában jól tudják ezt belőni, szerintem belőlük tuti több megy majd el Európában.

Asszem 2011.03.07. 22:40:49

@drogosmacska: a használt cuccok másodlagos piacát annyiból hagynám benne az egyenletben, hogy amíg működik rá az appstore (még ha nem is minden alkalmazás lesz kompatibilis a régebbi eszközökre a százezres kínálatból), addig alulról erősíti az ökoszisztémát és ez az Apple-nek jó.

Az árazás szerintem is közrejátszott abban, hogy az iPad ekkora siker lett, ehhez viszont az Apple tehetsége kell, hogy ennyiből ki tudták hozni a terméket.

Szerintem Samsung a Galaxy Tab-bal és a Motorola a Xoom-al nem azért helyezte ilyen magasra a lécet, mert extra profitot akart, hanem mert egyszerűen nem tudta olcsóbban megoldani és nem merte bevállalni a veszteséges értékesítést.
Legalábbis gondolom, de ha tévedek, akkor nagyon benézték, mert nem tud a Xoom annyival többet, hgoy megérné megvenni.

Samsungnál már látszik, hogy ezt megértették, szerintem most akkor lenne esélyük a piacvezető androidos tablet címére, ha tudnának árban is versenyezni a legolcsóbb ipad-del.

drogosmacska 2011.03.13. 15:16:28

@Asszem: a cuccok előállítása között technikailag nem lehet nagy különség, és nincs is - a XOOM BOMja ~$360 (http://www.isuppli.com/Teardowns/News/Pages/XOOMBOM-Totals-$359-92-IHS-iSuppli-Teardown-Reveals.aspx), az elsp iPad meg 320 körül mozog, ami alig több mint 10% különség. Ezekben ha jól látom nincs gyártási költség, de az egy iPhone esetében kb. $7, és mindenkinek kb ennyi, elvégre a jó kínai munkás mindig egy tál rizsért szerel össze, és a darabra vetített szállítási költség sem lehet ennél nagyon több, sőt. Innen már az árrés jön, ami egy normális harvergyártónál meg kell hogy haladja az 50%-ot, és ez a számok szerint itt sincs másként.

Ez azt is jelenti, hogy technikailag lehetne a cuccot nyugodtan az iPad alá árazni, de a Motorola nem tette, amire én két magyarázatot látok. Az egyik, hogy a Motorola súlyosan veszteséges, a másik, hogy súlyosan optimisták a terméket illetően, így mindkét okból eredően nagyot akarnak kaszálni.

Szerintem ennek megint rossz vége lesz, a Motorola mostanra már súlyosan elvesztette a kapcsolatot a valósággal, így most szépen megismétlik a Droiddal már eljátszott hülyeséget, hogy elsőként jelennek meg a termékkel a piacon, de szarul árazzák és marketingelik (megint frontálisan nekimennek az Apple-nek filozófia / feature oldalon, miközben az a piacvezető készülék), és ezzel a második esélyüket cseszik el arra, valami nagyot dobjanak. Ezért is gondolom, hogy a Samsung, HTC és társai majd jobbak lesznek: ők már a telefonjaikat is tudták pozíciónálni, és arról sem felejtkeztek meg, hogy Amerikán kívül is létezik piac.

Asszem 2011.03.13. 21:23:41

@drogosmacska: a mai napon végigsöpört Xoom vs iPad2 tesztek alapján (ld. handrás...) nem is nagyon van más választása, szerintem a Xoom-ot most leírhatjuk egy darabig, egyelőre nincs erős androidos alternatíva.

Azt hiszem az optimizmusukat elvethetjük, mint okot, és itt egy presztízsveszteség szerintem sokkal többet ártana a Motorolának, mint az, ha nem kaszálnának annyit a Xoom-on.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.03.06. 22:03:57

Most olvastam el a használati élményeidet :)
2010 karácsonya óta használom, a DHD-t. Jelenleg egy Android 4.0.4/Sense 4.1 rommal.
Barátnőm egy hónapja vett szifon 4-et, de egyre többször kéri el a DHD-t ;)
12 napja van nálam a szifon, az első benyomás az hogy kicsi a kijelzője, megszoktam a 4.3-at.
A másod benyomás az hogy lassú, a weboldalak betöltése, egy alkalmazás elindítása, dokumentum megnyitása .. mind mind lassúúúúú.
Szerintem a jelenlegi rommal a dhd klasszisokkal szebb képet készít mint a szifon.
Semmilyen szaggatás nem érzékelhető a DHD-n ha lehúzom az "app drawner" -t, ezzel szemben ha szifonnál becsukom a böngészőt 2-3mp sötét képernyő, majd ezután lép csak vissza a menübe.
A szifon legnagyobb gyengéje a wifi, ott ahol a DHD, 6-7 hotspotot lát a szinon néha egyet sem.
Folytatom a tesztet :)
süti beállítások módosítása