2003 tavaszán az Ajtósi Dürer kolesz kertjében tanultam éppen, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy bohó külsejű életművész-bölcsész-geek típusú alak mindenkit leszólít, hogy rajta van-e a "viven" és ha igen, tud-e neki meghívót küldeni.
Hú ez érdekes, ilyen nekem is kell gondoltam, és írtam egy meghívókérést arra az egyetlen levlistára, amin akkor fent voltam. Szerencsére kaptam is meghívót, így 2003 májusában tagja lettem a WiW-nek (Who Is Who). Akkor még i-nélkül.
Furcsa, hogy ez az alig több, mint tíz évvel ezelőtti időszak már mint valami távoli múlt, az internet őskora jelenik meg nekem, amikor még betárcsázós net volt, vagy az egyetem géptermében lehetett ingyen internetezni, ha kivártuk a sorunkat.
Az első időkben még nem lehetett képeket feltölteni a WiW-re, az egészben a legizgalmasabb dolog a kapcsolati háló felrajzolása funkció volt, valahogy így nézett ki:
Számomra az első nagy áttörést pont a képfeltöltés lehetősége hozta. Konkrétan nem emlékszem, mikortól volt ez, de arra igen, hogy új értelmet nyert az ismerősök keresése és gyűjtése. Nyilván a nyilvánvaló okok miatt (is).
2005-ben következett a váltás WiW-ről az iWiW-re, az i betű akkor még nem az Apple okoscuccait jelentette, hanem az international rövidítése, megpróbálták nemzetközi vizekre is kiterjeszteni a szolgáltatást. A Facebook ekkor még alig egy éves volt...
2006-ban az Origo felvásárolta egy milliárd dollárért (tudom valójában forintért, csak így lehet dr. genyásan mondani). Bíztam benne, hogy ezzel a szolgáltatások minősége is javul, de sajnos nem így történt.
Volt, amikor csak max 200 üzenetet tudtunk fogadni vagy 50 megabyte fotót feltölteni és örültünk neki, hogy végre megemelték a kvótát: 1000 levél a WiW-en!. Én pedig már akkor is blogba folytottam a frusztrációm: iwiw mélypont.
Bár csak regisztrációval lehetett bejutni, mégis sok volt a spam account, ami ellen nem léptek fel elég hatékonyan, ezek voltak az idegesítő iWiW regisztrációk. Az akkoriban bontakozó blogszféra központja is lehetett volna az iwiw, ha megvalósítják a WiWblogot.
2009-től már erősen érezni lehetett, hogy fordul a trend: Prognózis: 2010-re a Facebook le fogja nyomni az iWiw-et aminek világosan lehetett látni az okait: Miért jobb a Facebook az iWiW-nél.
2010-től szerintem már csak a vegetálás volt. Próbálkoztak radikális redesign-al, volt pár érdekes új funkció (pl. mások külsejének anonim értékelése, ami kíméletlenül szembesítette az embert azzal, hogy hányan gondolják, hogy jól vagy szarul néz ki). Minden jelentősebb tech blogon ment egy darabig a siránkozás az iWiW miatt, de utána már arra sem volt érdemes.
Ma pedig jött a hír, hogy 2014 nyarán végleg bezárják ("Véget ér egy korszak..." 444.hu). Szerintem akkor sem lett volna esélye a Facebookkal szemben, ha elég erőforrást kap a folyamatos fejlesztésre és megújulásra. Kis ország vagyunk, nem tudunk kitermelni sokszázmilliós felhasználói bázist, mint pl. a VKontakte vagy az Orkut. Amikor megosztottam ezt a hírt Google+-on, volt aki arra csodálkozott rá, hogy még egyáltalán működik. Asszem ez a biztos jele annak, ha egy szolgáltatás felett eljárt az idő.
Az iWiW-nek nem sikerült olyan funkciót találnia magának, ami igazolná a létét a piacon.
Szóval itt a vége, ez a poszt a búcsúm tőle, lementettem a profilomat és a régi képeket. És zárásképp én inkább a szépre emlékszem, a kezdetekből, amikor még jó volt fent lenni a WiW-en.
Viszlát iWiW, köszönet az első pár szép évért!
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.16. 13:01:27
Asszem 2014.05.16. 13:15:33